Beware the Slenderman: Az internet réme életre kel [2016]

Slenderman egy interneten elterjedt, fiktív rémalak. Aki nincs képben vele kapcsolatban, annak kezdésnek egy kis gyorstalpaló: 2009-ben a Something Awful nevű oldal hirdetett meg egy pályázatot, ahova kitalált horrorkarakterekről, Photoshop segítségével készített képeket vártak, mellékelve egy sztori az adott mumusról. A verseny győztese egy Victor Surge nevű felhasználó volt, ő készítette el Slenderman-t, aki egy hosszúra nyúlt, arctalan, fekete öltönyt, piros nyakkendőt viselő, emberszabású szörny. Hátából csápok állnak ki, mindig messziről figyel, és gyerekekre vadászik.


A mém hamar elterjedt: az előtörténet ismeretének hiányában sokan bedőltek neki, de készült amatőr film (a hivatalos pedig már alakul, szépen lassan), játékok, rengeteg rajongói kisvideó, valamint tovább bővült a képek repertoárja, ahol a háttérben felsejlik Slenderman. Szép kis mítosz épült ki köré, arra azonban senki nem számított, hogy egy ilyen jelenségből aztán vérfürdő lesz.

A Beware the Slenderman, az HBO dokumentumfilmje azzal az esettel foglalkozik, amikor 2014-ben két tizenéves kislány, Morgan Geyser és Anissa Weier gyilkosságot próbált elkövetni barátnőjük ellen: 19 késszúrást ejtettek rajta, ám hatalmas szerencséjére túlélte. A fő felbujtó Morgan volt, aki elmondása szerint Slenderman-nek próbált imponálni a vérengzéssel, hiszen ő látja őt, álmaiban feltűnik, valamint a sikeres merénylet után akár még vele is élhetett volna. A lányokat hamar elfogták.


A téma több, mint érdekes, és valóban kiáltott egy dokumentumfilmes megvalósításért, amelyre az HBO garancia kellett volna, hogy legyen. Mert hiába minden erőfeszítés, a Beware the Slenderman egész egyszerűen unalmas lett. Lassan, nyögvenyelősen döcög előre: mintha muszájból, bármiféle lelkesedés nélkül próbálták volna elkészíteni. Pedig a lelkesedés nem egy utolsó szempont akkor, ha az ember dokumentumfilmet akar csinálni, ellenben itt nagyon erősen kilóg a lóláb, hogy ez csak egy szimpla bérmunka volt.

Nem kétséges egy percig sem, hogy nagyon körültekintően járja körbe a témát: megismerhetjük Slenderman keletkezését, hosszú perceket szánnak a mémek kultúrájára, miközben a tettesek szülei is megszólalnak. Ezen felül láthatunk felvételeket a lányokkal való, pszichológiai beszélgetésekről, de még nem egy szakértő is megszólal az esettel kapcsolatban. Alapos munka, szó se róla, de ez mind kevés, ha annyira foggal-körömmel ragaszkodtak a majd' kétórás játékidőhöz, hogy elfeledkeztek arról, hogy ezzel több esetben csak unalmas perceket fognak okozni.

Azt azonban túlzás lenne állítani, hogy a Beware the Slenderman egy kimondottan rossz doksi lenne, de nem is az a minőségi darab. Akit érdekel a téma, az vethet rá egy pillantást, de nem árt kicsit takarékra csavarni az elvárásokat. Hiába Slenderman, hiába a vele járó szomorú valóság, de még az HBO neve is hiába áll a projekt felett: ez a film több szempontból lett izzadságszagú, mintsem érdekes.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Exists [2014]