Évzáró: 2016

Ez az év is eltelt, és bár eszem ágában sincs hosszas fejtegetésekbe belemenni, hogy mennyivel volt jobb vagy rosszabb 2016, mint a tavalyi, maradjunk annyiban, hogy szerencsére kevés filmben csalódtam, a legtöbb hozta a várt szintet, de akadtak meglepetések is. Nem volt nehéz összeszedni a kedvenceket, de ezúttal is tartottam magam a tavalyi tendenciához, miszerint nem toplistázok, szimplán csak listázok, rangsor nélkül - de azért van egy film, amelynek kijárt 'Az Év Filmje'-díj részemről. Na meg persze, ahogy szoktam, most is a hazai bemutatókat, hozzáférhetőségeket vettem figyelembe. Lássuk tehát, mely filmeket imádtam idén a legjobban.




Szikár, messze nem popcorn-film, amely nyers hangulatával azonnal beránt Texas mocskába. Bravúros színészi alakítások, finomkodástól távol álló jeletek egyvelege. Igazi poros, mocskos film arról, mennyire nem könnyű egy kisembernek a bankok árnyékában, és hogy mikre képes, ha nagyon muszáj.



Fede Alvarez nevét már biztosan felírhatjuk, amit mostantól művelni fog, az kötelező néznivaló lesz! A Don't Breathe egy megvalósításában minimálisra faragott, ám hatását tekintve annál ütősebb film, amely a horror és a thriller mezsgyéjén egyensúlyozva pumpálja nézőjébe az adrenalint.



Meglepődtünk, amikor az év elején jött a hír, miszerint a Cellar néven forgott kamarathriller valójában a Cloverfield nem szokványos folytatása lett. Így született a 10 Cloverfield Lane, és bár messziről látszik, hol nyúlt bele a stúdió, hogy a Cloverfield univerzumához kössék, de még így is egy kegyetlen jó film lett.



A nem szokványos életrajzi film, amely Jobs három nagy találmányának bemutatója előtti félórákban próbálja megismertetni magát az embert. Mindehhez az isteni Aaron Sorkin körmölte le a forgatókönyvet, ez pedig alaposan rányomja pozitív bélyegét az összképre.




Szinte a semmiből jött, abszolút alacsony költségvetésű darab, amelyet egyik pillanatról a másikra, idén nyáron, több, mint fél évvel az őspremier után mutattak be itthon. Egy haláltábort megjárt, idősek otthonából megszökött férfi bosszútörténete, egészen feszült pillanatokkal, a végén pedig egy nagyon erős gyomrossal.



A Legjobb Film Oscart elvivő Spotlight bemutatja, mennyire fontos az oknyomozó újságírás. Amikor le kell rántani a leplet egy olyan szomorú dologról, amelyről igenis beszélni kell! Hogy felnyíljon az emberek szeme, csalódjanak utána bármekkorát is. Mindez olyan köntösben, amelyről aztán meg nem mondtuk volna, hogy ekkora fődíjat söpör be, mégis: a Spotlight egy elképesztően jó film lett.



Krimi és animáció talán még sosem járt ennyire üdítően kéz a kézben egymás mellett. A Zootopia nem csak szövevényes történetét, alaposan kitalált univerzumát tekintve parádés, de mindamellett hihetetlenül szórakoztató és bájos darab. Imádtam.



A Netflix-film, amely elé nem sok elvárással ültem le, de a végén egy hatalmas vigyorral az arcomon nyugtáztam a látottakat. Nem tökéletes, de itt a helye a listán, mert úgy feldobott, hogy erre bizony nagyon kevés más mozi volt képes.



Lenny Abrahamson filmje aztán jócskán megdolgozza az ember lelkét. A Room konkrétan felmossa az emberrel a padlót, ám mégsem hagy a mélyben, mert végül sikerül kirántania onnan. Megvalósítását tekintve visszafogott darab, ám annál nagyobbat képes ütni, miközben két olyan színészi alakítást láthatunk, amelyekre ritkán van példa.



Ez az a film, amit akármennyire is imádtam, tekintettel a drámai súlyosságára, mégsem lenne lelkem, gyomrom újra végigülni. A Nocturnal Animals elképesztő darab, de nem lehet nyugodt szívvel ajánlani mindenkinek. Viszont aki lélekben képes felkészülni erre a korántsem vidám utazásra, és szeret elszakadni a megszokottól, annak befog jönni.


AZ ÉV FILMJE:

Denis Villeneuve ezzel a filmjével koronázta meg életművét, és ezt a lécet piszok nehéz lesz megugrania - tippre nem is a Szárnyas fejvadász folytatásával fogja tenni ezt. Az Arrival az elmúlt évek legjobb sci-fije, mind megvalósításában, mind mondanivalójában, de drámai szempontból is elég komoly gyomrost képest adni. Számomra ez volt az év legjobb filmes élménye, minden lehetséges szempontból.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.