Éjszakai ragadozók / Nocturnal Animals [2016]

Így kell ezt csinálni. Nemrég értem haza a filmről, de azóta nagyon sok minden kavarog a fejemben. Nem szoktam ilyen hamar leülni, hogy leírjam, amit gondolok, minimum egy napot szoktam hagyni, hogy ülepedjen az élmény, de most egyszerűen nem tudok várni. A lényeg, hogy mindenki sürgősen nézze meg, mert most ősszel az Arrival mellett megkaptuk az év másik talán legjobbját - és igen, Amy Adams itt is szerepel.


A történet három szálon fut: az egyikben Susan (Amy Adams) egy csomagot kap, amely volt férjének, Edwardnak (Jake Gyllenhaal) kiadás előtt álló könyve, az Éjszakai ragadozók. Plusz adalék, hogy annak idején a férfi így hívta a nőt. A másik szál maga a könyv, amit a nő elkezd olvasni. Itt amolyan metaforaként, nagyon képletesen, nagyon átvitt értelemben azt láthatjuk, hogyan hullott szét a kapcsolatuk. A harmadik történet pedig a múltban játszódik, amikor annak idején összejöttek.

Bár a könyvben felvázolt fiktív sztori egy igen erős thriller, maga a film voltaképp egy nagyon mély dráma, és ezen két pólus egyvelege a játékidő végére konkrétan felmossa veled a padlót. Tom Ford, noha a második filmjét rendezte meg csupán, mégis maximális precizitással teremti meg a hangulatot, alapozza meg a feszültséget, és nem egy alkalommal éri azt el, hogy izgalmadban tövig rágd a körmöd. Mert izgalom az van bőven, de nem a szokásos módon, a Nocturnal Animals ugyanis messze nem egy tucatmozi: sokszor lelassít, pont akkor, amikor kell. Mindenre annyi időt hagy, amennyi kell neki, de nagyon masszívan képes magába szippantani, amikor pedig végül kiköp magából, akkor hiába láttál egy jó filmet, magáért az élményért nem lesz sok köszönet: nagyon lehúz, a padlón hagy. Ha jó kedved van, kétszer is gondold meg, váltasz-e rá jegyet!


Mindehhez olyan operatőri munka társult, amelyet egy öröm nézni: az összes beállítás, a képkockák egyszerűen csodálatosak, legyen az a nagyváros éjszakai fénye, vagy a kietlen texasi tájak, minden pillanatából visszaköszön a profizmus. Ahogyan az alakítások is lehengerlőek: Amy Adams már megint bizonyított, ahogyan Michael Shannon sem panaszkodhat. Jake Gyllenhaal pedig, ahogy azt tőle megszokhattuk, szintén nem okozott csalódást - konkrétan a földbe döngöl néhány jelenetével.

A Nocturnal Animals messze nem egy könnyű film, kell hozzá a befogadókészség, a türelem, de összességében egy minden szempontból lehengerlő alkotás. Felváltva izgulsz a thrilleren és húz le a dráma: több ilyen film kéne a mozikba, amelyek ilyen precízen össze vannak rakva.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Exists [2014]