Fogságban / Prisoners [2013] - A krimi magasiskolája

Míg a két család szülői összejönnek, hogy egy kellemes délutánt töltsenek együtt, addig kislányaik felügyelet nélkül maradnak. Nyomuk vész, a gyanú pedig a szellemileg visszamaradott Alex Jones-ra (Paul Dano) terelődik, aki lakókocsijával épp a környéken bóklászott, amikor pedig a rendőrök körbekerítették, ő menekülőre fogta. Míg a hatóság, Loki nyomozó (Jake Gyllenhaal) irányításával elkezd nyomozni, addig az egyik apuka, Keller (Hugh Jackman) nem tétlenkedik, és sajátos módon próbálja kideríteni, hol vannak a lányok.


Denis Villeneuve voltaképp ezzel a filmmel robbant be igazán a köztudatba: két olyan színész, akik egyesével elvisznek egy filmet a hátukon, de mondanom sem kell, hogy a filmrajongó ember mennyire kivan éhezve az ilyen stílusú, sötét krimikre. Villeneuve munkásságáról amúgy külön bejegyzést lehetne írni, maradjunk annyiban, hogy elég sokoldalú rendező, nincs két ugyanolyan filmje, ezt az univerzális látásmódot pedig akkor bizonyította be igazán, amikor a szóbanforgó filmmel egy évben jött ki a mindfuck hatású Enemy. Epekedve várjuk hát idei dobását, az Arrival-t, de addig lássuk, milyen az, amikor Villeneuve igazán mélyre megy.

Mert a Prisoners bizony nem tököl: egy elég kemény témát feszeget, de nem úgy, ahogyan azt elképzeljük. Párhuzamosan látjuk magát a nyomozást, illetve azt, hogy meddig képes elmenni egy igazán dühös apa, ha a lányáról van szó. És bizony nagyon messzire. Nincs tökölés, nincsenek szolid gondolatok, sem képkockák. Szikár és kegyetlen film a Prisoners, meglehetősen fojtogató hangulattal, amelyre a cselekmény alatti borús, legtöbbször esős időjárás, valamint az erdőkkel körülvett kisvárosi környezet csak még inkább rápakol néhány lapáttal. Feszengő, kényelmetlen atmoszféra, ahonnan legszívesebben szabadulnál, a látottak közben pedig szinte mindvégig azon kattog az agyad: csak velem ne történjen ilyen!


Hugh Jackman igazi jutalomjátékot kapott: bár jó pár alkalommal bebizonyította, hogy több ő egy Rozsomáknál (lásd: Forrás), de itt egy olyan arcát villantja meg, amelyhez egy valódi tálentum kellett, hogy az hihető, már-már félelmetes, tekintélyt parancsoló apafigura legyen. Jake Gyllenhaal úgyszintén remekel. Hiába, a fickó nem tud hibázni, lehet egy film jó, lehet gyenge, de rá mindig lehet számítani. Akit ki kell még emelni, az Paul Dano, hiába visszamaradott, mégis egy igazi kis pofoznivaló mitugrász, ő pedig remekül alakított.

Villeneuve legjobb filmje, és epekedve várom, milyen produkciókkal szolgál a jövőben (ja, mégse, a Szárnyas fejvadász 2-t történetesen leszarom). A Prisoners nem egyszer teszi fel nézőjének a kérdést: te meddig mennél el egy tehetetlen apa helyében? Addig, mint Keller? Vagy bíznál a látszólag egy helyben toporgó nyomozásban? Az idő ugyanis szorít, minden perc számít, a válaszodon pedig Te magad is megfogsz lepődni.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.