Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni / Me and Earl and the Dying Girl [2015]

Greg a gimnázium egyik végzős tanulója, aki konkrétan tojik a világra, de úgy nagy ívben. Ennek ellenére próbál mindenkivel egy szolid, átfutó, felszínes kapcsolatot fenntartani, így vegyülve el a vegyes tömegben. Earl az egyetlen, akivel néha összefut, de vele is csak "munkakapcsolat" céljából, ugyanis szabadidejükben ismert filmeket forgatnak újra, úgynevezett "svédelési" technikát alkalmazva. Anyja unszolására Greg barátkozni kezd Rachellel, akinél leukémiát diagnosztizálnak. Különös barátság alakul ki közöttük.

A Me and Earl and the Dying Girl nem egy szerelmi történet, még mielőtt megijednél: nem fognak összejönni, nem lesz utalás sem rá, sőt, a film még viccel is ezzel. Greg ugyanis folyamatosan narrálja az eseményeket, és többször megemlíti, hogyha ez egy romantikus sztori lenne, akkor ez lenne az a pillanat, amikor fellángolna bennük valami és a tettek mezejére lépnének. Majd gyorsan hozzá is teszi: ez nem az a sztori. A film a fiú és a lány barátságára fókuszál, valamint arra, hogy Greg és Earl filmet készít Rachelnek.

Indie-film, fiatalok, fiatalok problémái, mizantróp főhős... Igen, indie-film a javából, mindez megpakolva egy halálos betegséggel is. Nem csoda, ha az ember, mielőtt rávetemedne a megnézésre, a fejét vakarja, mondván, hogy "Úú basszus, kell ez nekem? Akarom én ezt látni?" Megmondjam a választ? Akarod látni.

Hiába bővelkedik sablonokban a film, mégis parádésan van összerakva. Alfonso Gomez-Rejon neve főleg a horror szférában ismert, rendezett már jó néhány American Horror Story epizódot, vagy ott volt a The Town That Dreaded Sundown is. Utóbbi nem egy akkora nagy eresztés, most azonban Jesse Andrews könyvéből, szintén Jesse Andrews forgatókönyve alapján bebizonyosodott, hogy neki talán a drámák terén kéne megállapodnia. Szerencséje volt ugyan a parádés szkripttel, valamint, hogy egy kiváló operatőrt fogott ki magának, de mégis nagyon erősen egyben tartotta mindezt, és egy olyan dramedy-t rántott össze, amely mindent tud, amit ettől a kevert műfajtól elvár az ember.

Vizualitásban egyszerűen kiemelkedik a film, elképesztő fényképezéssel bír. A poénok finoman elhelyezve csapódnak le, lévén, hogy túlnyomó részt a drámát helyezték előtérbe, így a humor megmaradt szolidnak, amely így elegánsan passzol bele az összképbe. Könnyű belerázódni a cselekmény világába, még ha elsőre nem is tűnik többnek egy tipikus sallang rengetegnél, lassacskán leesik, hogy nem egy megszokott menetre váltottál jegyet. A film végére pedig nagyon erősen próbára tesz, eltörik-e az a bizonyos mécses nálad, avagy sem.

Nem lehet panasz a színészekre sem, de voltaképp hálás karakterek voltak, érdekesek, és a már-már komikus mellékszereplők (Greg különc apja, Rachel finoman nyomuló anyja) is pont azért működtek, mert nem vitték őket túlzásba. A Me and Earl and the Dying Girl egyszerre tud könnyed és mély, vicces és megindító lenni - mikor melyik kártyáját húzza elő. A film után még ücsörögtem kicsit csendesen, mert simán bennragadtam a hangulatában.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.