Ház a ködben / House of Sand and Fog [2003]

Kathy-t (Jennifer Connelly) kilakoltatják házából, élete romokban hever. A házat egy aukció során szerzi meg az iráni bevándorló, Massoud Amir Behrani (Ben Kingsley). A nőnek nagy szüksége van a házra, így ügyvédhez megy, a jogi procedúra azonban patthelyzetet alakít ki. A nő minden áron vissza akarja szerezni a házát, Massoud viszont nem hajlandó elhagyni azt.


Milyen fontos az otthon adta nyugalom és biztonság? Talán az egyik legfontosabb dolog az életben, hiszen ha nincs egy biztos hely, ahova mindig hazamehetsz, amit nyugodt szívvel nevezhetsz otthonnak, akkor végtelenül elveszett ember vagy. Félreértés ne essék, nem akarok itt farzsebből előrángatott, lépcsőházi bölcsességeket szórni össze-vissza, egész egyszerűen a Ház a ködben remekül prezentálja mindezt, amit az imént kifejtettem.

Itt van Kathy, aki elvált, egyedül él, magányos lélek. Testvérével ritkán találkoznak, anyjával is főleg telefonon keresztül tartják a kapcsolatot, ő azonban az a tipikus kiállhatatlan fajta. Kathy egyetlen mentsvára az otthona, amelyből azonban kirakják. A másik sarokban pedig Massoud és annak családja. A férfi egykor ezredesként szolgált a hazájában, de egy új élet reményében jött Amerikába, hogy jobb életet biztosítson családjának. Vissza nem mehet, mert mint kiderül, akkor megölik őket.

A házért folyik tehát a küzdelem, de nem kell thrillerre, vagy akár csak annak halvány elemeire sem gondolni. Ez ugyanis egy dráma. Ahhoz képest, hogy ez Vadim Perelman első rendezése, egy teljesen jó filmről beszélhetünk, amely nem rendelkezik a tipikus első filmes hibákkal. Noha nem is kifogástalan darab: kissé nehézkesen indul be és kerülnek a helyükre a dolgok, sőt, egy ponton a film még le is ül kis időre. Viszont a drámai hatást, a drámai pillanatokat nagyon jól lettek prezentálva, meg vannak azok a bizonyos jelenetek, amikor érzed, hogy mi is a tét. A két főszereplő pedig maximálisan teljesít, mind Connelly, mind Kingsley parádésat alakít.

Ugyan a Ház a ködben három Oscar és egy Golden Globe jelölést is kapott, de akkora figyelmet mégsem, hozzáteszem: sajnos. Ha nem is ez a drámák csúcsa, de egy nagyon korrekt alkotásról beszélhetünk, amely megéri a rászánt két órát.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.