Éjfél a jó és a rossz kertjében / Midnight in the Garden of Good and Evil [1997]

John Kelso nagyvárosi újságíró egy isten háta mögötti kis közösségbe érkezik, hogy cikket írjon egy partyról, melyet a helyi, dúsgazdag Jim Williams szervez. A hely több, mint furcsa, de a képzeletbeli kutyát sétáltató férfi, valamint a magához élő böglyöket kötöző öreg fazon mellett még a probléma is beüt: a party végeztével Williams lelövi Billy Hansont, aki előtte már odatolakodott az estélyre. Williamst letartóztatják, Kelso pedig úgy dönt, könyvet ír erről az egészről, miközben próbálja kideríteni, valóban önvédelem volt-e a gyilkosság, vagy sem?

Clint Eastwood rendezéseivel hadilábon állok: amit szeretek tőle, azért nagyon tudok rajongani, amit viszont a másik ligába sorolok, azt nem igazán tudom hova tenni. Nem értem, hogy aki képes egy Unforgiven-t vagy egy Gran Torinót összehozni, az milyen céllal, milyen indíttatással, milyen tervekkel áll neki egy olyan filmnek, mint az Éjfél a jó és a rossz kertjében? Nem olvastam magát a regényt, ismét csak azt tudom mondani, hogy elhiszem, olvasva jobban működik, de vászonra víve... hagy némi kívánni valót maga után. Legalábbis így.

Erről elsősorban az abszolút feleslegesen elnyújtott, két és fél órás játékidő tehet. Eleinte még sikerül fenntartani a figyelmet, bár már az alapozás is lassan csordogál, de amint megtörténik a bonyodalom, mi kíváncsian várjuk, mégis mi sül ki ebből az egészből? Elárulom: nem sok minden. Nem telik el a játékidő fele sem, amikor már kényelmetlenül kezdünk fészkelődni a székünkben, egyre sűrűbben pillantva óránkra, hol is járunk időben, de nem fogok nagy spoilert elárulni azzal, hogy a film szinte végig ezt a színvonalat hordozza.

Vannak ugyan érdekes karakterek, a kuruzsló öregasszonytól kezdve a transzvesztita díváig (szinkront kerülni!), de egész egyszerűen hiányzik a filmből a mozgatórugó, amit legnagyobb sajnálatunkra még a tárgyalótermi jelenetekben sem dobnak fel. Egy fikarcnyit sem. Nincs agyeldobós csattanó, fordulat, amely átértelmezi a sztorit, vagy valamiféle jelentőséget adna az apró részleteknek. Semmi. A film kong az ürességtől.

A színészeknek sem volt semmi megerőltető a játékukban, nem volt kihívás szinte egyik szerep sem, de az vitathatatlan, hogy a pusztán mellékszerepben feltűnő Kevin Spacey itt is a film legjobbja, sőt, a mindössze pár percre felbukkanó Jude Law is emlékezetesebbet produkál, mint a főhős John Cusack - bár vele sincs különösebb baj, de inkább semmilyen, mintsem emlékezetes.

Messze kerülendő film, amelyre ha mégis rászánod magad, egy bögre erős kávét ne felejts bekészíteni. Ez sajnos Eastwood gyengébb rendezései közé sorolható.