Piszkos pénz / The Drop [2014]

Bob egyszerű csapos a kuzinja, Marv kricsmijében. Nem akar ő bántani senkit, visszahúzódó, teszi a dolgát. A kocsma néhány éve csecsen maffiózók fennhatósága alá került, akik néha itt forgatják meg a piszkos pénzüket. Azonban viharfelhők gyülekeznek Bob és Marv feje felett: a kocsmát kirabolják. Ha ez nem lenne elég, Bob nemrég talált egy kutyakölyköt a kukában, sőt, még egy lánnyal is megismerkedett, majd felüti a fejét a környéken a finoman szólva is labilis idegzetű Eric, aki nem csak a kutyáját követeli vissza, de még ő a csaj ex-barátja is.

Dennis Lehane-t, illetve az ő regényeiből készült filmeket nem hiszem, hogy be kéne mutatni. Azonban akinek mégsem mond semmit, azt most megkímélem egy guglizástól: Hideg nyomon, Titokzatos folyó, Viharsziget. Nem kétség, Lehane tud valamit, nekem is van itthon tőle könyvem, és hiába láttam előbb a Viharszigetet, minthogy olvastam volna, egész egyszerűen letehetetlen. A Piszkos pénz a 2010-ben megjelent Animal Rescue című kistörténetéből készült, amit Edgar Allen Poe-díjra is jelöltek.

Maga a film ugyan nem ér fel az eddigi Lehane-adaptációkhoz, való igaz, merőben más is az alapanyag, és nem is egy Scorsese, vagy egy Affleck ült a rendezői székben, hanem Michaël R. Roskam. De baj ez? Nem, egy cseppet sem.

A The Drop-hoz elsősorban remek hangulatot teremtett, mind képileg, mind az atmoszférát figyelembe véve. Egész egyszerűen ránézel a filmre, és látod, hogy ez nem egy jó környék, itt vigyázni kell, mert akármelyik sarkon belefuthatsz egy Eric-be. A film mondhatni visszafogott ütemet diktál, sikerült eltalálni, hogy mindvégig meglegyen a feszültség, amit Roskam csak húz, húz és húz, Te pedig pontosan tudni fogod, hogy végül úgyis kiborul a bili, de akkor az nagyot fog szólni.

És itt emelném ki a finálét, amely a szintén mértéktartó módján mégis képes odaszegezni, de úgy, hogy jó eséllyel levegőt is elfelejtesz venni közben. Röviden összefoglalva a The Drop mindvégig szigorúan csak építkezik, pakolja egymásra a szereplők búját-baját, gondjait, konfliktusait, magyarul a sok szart, és mikor mindez betetőzik, akkor jön csak a java.

James Gandolfini utolsó filmje, és muszáj elmondani minden alkalommal, milyen kivételes színészt vesztettünk el a személyében. Társa Tom Hardy, akinek teljesítményéről szintén nem kell meggyőznöm senkit. Az ő karaktere viszont sokkal érdekesebb: egy szerény, szolid srác, aki látszólag kerüli a konfliktusokat. Látszólag? És persze ott volt még Noomi Rapace, de szintén említésre méltó az Eric-et alakító Matthias Schoenaerts. Róla muszáj megemlítenem, hogy nemrég csekkoltam le a Loft című, szintén zseniális filmet, ahol hasonló figurát formált meg. A srác ilyen labilis idegzetű vadbarmok megformálására született? Nem tudom, mindenesetre nagyon jól áll neki.

Nyers, szikár, életszagú. Nem egy tempós darab, de hát az élet sem mindig az. Lehane korábbi adaptációihoz kár hasonlítani, de tény, hogy még így is egy kivételesen izgalmas alkotás.