Letaszítva / Fallen [1998]

John Hobbes nyomozó (Denzel Washington) végre valahára elkapja a régóta üldözött
sorozatgyilkost, Edgar Reese-t (Elias Koteas), akit egyhamar ki is végeznek. Nem telik bele sok idő, máris újabb gyilkosság-sorozat kezdődik, ráadásul minden jel arra utal, hogy az áldozat mindig az előző gyilkosság elkövetője - a módszer viszont minden alkalommal ugyanaz. És ha ez nem lenne elég, Hobbes-nak egyre többen dúdolják ugyanazt a dalt, amit Reese is énekelt a kivégzése előtt.

Gregory Hoblit azért tett már le pár igazán remek filmet az asztalra munkássága során: a kezdeti, sorozatvilágban való tevékenykedések után elsőként a Legbelső félelemmel bizonyíthatott, majd jött a Letaszítva, amelyet olyan mozik folytattak, mint a Frequency, a Hart háborúja, vagy épp a Törés. Az elmúlt 5 évben visszatért a sorozatokhoz, igaz, azt sem a legaktívabb módon műveli, inkább csak hébe-hóba, de most már igazán visszatérhetne valami ütős mozival.

Tény, hogy a Fallen nem a legjobb filmje, de, hogy emlékezetes marad, az már egyszer biztos. És erről nem csak a remek kezdés tehet, amely már a legelső perctől, szinte a nyakánál fogva kapja el a kedves nézőt, hanem a nyomasztó, hideg hangulata, amelyet a továbbiakban csak fokoztak a bravúros képi megoldásokkal. Egy nagyon komor atmoszférával felruházott thrillert tessék elképzelni, amely egy kis Hetedik, és egy kis Angyalszív utánérzésről is gondoskodik - ám mégsem sikerül felnőnie a két említett mesterműhöz.

Erről pedig a természetfeletti szál már-már elcsépelése tehet. Ugyan én nem számítottam arra, hogy idővel ez a téma is előkerül, de egy ideig nagyon ügyesen oldották meg, azonban elég rendesen túlspilázták. Ettől ugyan nem lett rossz film a Fallen, de a kezdeti izom-nagy rajongásom szépen, lassan csökkenni kezdett.

A filmben kapunk némi narrációt, idővel fel-felbukkan Denzel hangja, ahogy tolmácsolja nekünk a dolgokat, ennek oka pedig, hogy kapásból a film elején egy röpke szeletet mutatnak magából a fináléból. Pont annyit, hogy hajtson minket a kíváncsiság előre. Mondanom sem kell, hogy Denzel Washington mennyire lazán kirázza a nyomozó szerepét a kisujjából, míg a további szerepekkel sem nyúltak mellé: Donald Sutherland, John Goodman, vagy James Gandolfini. És bár Elias Koteas nem szerepel túl sokat, de az a néhány perc olyan mély nyomot hagy, hogy az egész filmet belepi Edgar Reese hátborzongató "jelenléte".

A kilencvenes évek egyik fasza thrillere. Lehetett volna rövidebb, de nézeti magát, ráadásul kedvet kaptam a Csontember újra nézéséhez is.

7/10