Sorozat: Drót / The Wire [2002-2008]

Spoilermentes!

Mocskos, bűnös, igazságtalan és ami a legfontosabb: realista. Ha van sorozat, ami nálam mindmáig nem volt képes az első helynél lejjebb adni, akkor az a The Wire. A helyszín Baltimore. Ahol tizenéves bő gatyás, színes bőrű srácok árulják a sarkon a drogot. Nevezhetjük gettónak: itt elevenednek meg a gengszter hip-hop zenék veszélyeket rejtő háztömbjei. Használt fecskendők és töltényhüvelyek hevernek az utcákon. Azokon az utcákon, ahonnan a drogdealereket csak azért nem viszi be a rendőrség, mert csak felesleges papírmunka. Azokon az utcákon, ami maga a vadon. Mert nem vagy biztonságban. Útban vagy valakinek, esetleg csak arra jársz, könnyen kaphatsz egy golyót, hiába nézel folyton a hátad mögé. Ilyen a The Wire férgektől hemzsegő világa, a lepukkadt blokkok bűze szinte átszűrődik a képernyőn.

A történet talán legközpontibb alakja, a szálak fő mozgatója Jimmy McNulty, a nyomozó, azon kevés zsaruk egyike, aki még hisz abban, hogy a nagy kutyákat is le lehet fülelni. Elő is áll feletteseinél azzal az ötlettel, hogy nem ártana szervezni egy csoportot, akik speciális lehallgatásokon keresztül, lépcsőről lépcsőre, pontról pontra gyűjthetnék össze a bizonyítékokat a nagyban játszó drogbárók ellen.

Érdemes kitérni itt McNulty figurájára. Munkahelyén nem örvend nagy népszerűségnek, erről a 'minden lében kanál' természete tehet. Egész egyszerűen mindenbe beleüti az orrát, valójában nekünk nézőknek sem mindig ad pozitív visszhangot a jelleme, de egy dolog mellett nem lehet elmenni: neki a hivatása maga az élete. Minden erejével azon van, hogy visszaszorítsa a bűnt. A házassága tönkrement, kevés szabadidejét a pia és a pina teszi ki.

Az alapkoncepcióhoz visszakanyarodván, meg is alakul az a bizonyos csoport, elkezdődnek a lehallgatások, és itt válik igazán érdekessé a sztori. Mert bevallom, az első rész kifejezetten nem tetszett. A másodiknál sem kaptam el igazán a fonalat. Túl sok a szál, túl sok a szereplő, és azok is túl felszínesek. Azonban ahogy haladunk előre, úgy épülnek ki a jellemek, szépen, fokozatosan ismered meg a karaktereket, sőt, a sorozat történetében gyakran fordul elő, hogy még a nem túl fontos szereplők magánéletéből is kapsz néhány percet, egy vékony kis szeletet abból, hogy mit csinálnak, ha éppen mondjuk nem az utcán lézengnek. Nem kell sokat várni és elérkezünk oda, hogy a nem túl bizalomgerjesztő kezdet csupán a múlté lesz, hirtelen nem a kétdimenziós karaktereket látod. Hanem az embereket. Nagyon hamar és nagyon precízen felépül mindenki személyisége, mintha valódi személyeket látnál. És ebben valami piszkosul erős a sorozat.

Valamint a realizmusban. Felejtsd el a tipikus fordulatokat! Azt Hollywood dugja szépen fel magának. Felejtsd el azt, hogy idővel minden rendbe jön! A való élet sem ilyen. Minden jót valami rossz követ. Nincs idő fellélegezni. Ez itt kérem a lecsupaszított valóság. Ahol vannak pillanatok, hogy a drogbáró korrektebben jár el, mint a rendőrkapitány. Ahol az utcai, pitiáner drogdealerek közt nagyobb az összetartás, több az erkölcs és az emberség, mint például a városházán. A jók nem mindig a pozitívumokban tündökölnek, ahogyan a rosszaknak sem csak a sötét, hanem nagyon sokszor az emberi oldalát is látod. Itt nem csak jók és rosszak vannak.

Igen, most a sorozat legjobban eltalált karakterére, Omarra gondolok. Omar egy olyan figura, aki voltaképp egy bűnöző, mégis utálják a droggal kereskedő alakok. Egész egyszerűen fényes nappal, a nyílt utcán odasétál hozzájuk shotgunnal a kezében, lenyúlja a cuccot, távozik, majd tovább adja. Ahogy elkezdi fütyülni azt a bizonyos dallamot, az utcagyerekek futásnak erednek, hiszen jön Omar, kendővel a fején, lazán cigarettázva, puskával a kabát alatt, és nincs sok esélyük, mert úgyis sarokba szorítja őket. Valójában ódákat zenghetnék a szereplők túlnyomó részéről, mert mindenkiről lehetne néhány sort írni. Itt van a drogfüggő hajléktalan, aki a rendőrök füle az utcákon, megvan az egymást ugrató zsarupáros, a tökös rendőrcsaj, a jópofa színes bőrű, a rohadék rendőrkapitány, a drogbáró, akivel tudsz azonosulni, a vén rókának számító, dörzsölt és bölcs nyomozó...

David Simon öt évados sorozata egy közel sem hétköznapi élmény, még a többi sorozathoz képest sem. Egy végtelenül lesújtó életkép, egészen finoman adagolt humormorzsákkal néhol. Barátságok és árulások, felemelkedések és bukások. Farkastörvények, amiket maga az élet ír. Nem utolsósorban a film erősen feszeget szociális kérdéseket is. Egy nagyon egyszerű hasonlattal összefoglalva: a The Wire egy mozgó sakktábla. Csak ennek a játszmának talán sosincs vége. És szerintem ezzel mindent el is mondtam.