DarkSide Joint

Ez az év is eltelt, és bár eszem ágában sincs hosszas fejtegetésekbe belemenni, hogy mennyivel volt jobb vagy rosszabb 2016, mint a tavalyi, maradjunk annyiban, hogy szerencsére kevés filmben csalódtam, a legtöbb hozta a várt szintet, de akadtak meglepetések is. Nem volt nehéz összeszedni a kedvenceket, de ezúttal is tartottam magam a tavalyi tendenciához, miszerint nem toplistázok , szimplán csak listázok, rangsor nélkül - de azért van egy film, amelynek kijárt 'Az Év Filmje'-díj részemről. Na meg persze, ahogy szoktam, most is a hazai bemutatókat, hozzáférhetőségeket vettem figyelembe. Lássuk tehát, mely filmeket imádtam idén a legjobban. Hell or High Water Szikár, messze nem popcorn-film, amely nyers hangulatával azonnal beránt Texas mocskába. Bravúros színészi alakítások, finomkodástól távol álló jeletek egyvelege. Igazi poros, mocskos film arról, mennyire nem könnyű egy kisembernek a bankok árnyékában, és hogy mikre képes, ha nagyon muszáj. Don't Brea...

"Már nem készülnek ilyen filmek" - lehetett olvasni a La La Land egyik előzetesében. Ez pedig igaz: Damien Chazelle, a Whiplash rendezőjének új mozija egy nem akármilyen utazást ígér, ha hajlandó vagy jegyet váltani rá. Igen, arra készülj fel, hogy a La La Land egy musical: kapásból az első jelenetben a forgalmi dugó elszenvedői pattannak ki autóikból, hogy kollektíven táncoljanak a járművek tetején, és egy bravúrosan megkoreografált jelenettel adják meg a kezdő lökést. Ha ez maximálisan zavar, és cifrát hánysz a musicaltől, akkor bizony messze kerüld el, ha viszont (most magamból indulok ki) a dalok minőségétől függ, elviseled-e ezt a műfajt, akkor van egy jó hírem: a számok jók. Két álmokkal teli ember, egy jazz zongorista, Sebastian (Ryan Gosling) és egy színészi meghallgatásokra járó felszolgáló, Mia (Emma Stone) találkoznak, egymásba szeretnek és tesznek meg mindent azért, hogy elérjék céljaikat. A férfi egy saját jazz klubot akar nyitni, a lány pedig híres színés...

Vannak filmek, amelyek elhitetik veled, hogy itt most valami igazán érdemes témáról lesz szó. Elhintik a morzsákat, hogy magába rántson, és ugyan sejted, hogy nem most lesz megváltva a világ, de mégsem egy kommersz élménnyel távozol. Aztán elérkezik a játékidő egy pontja, amikor a készítők már lusták voltak tovább agyalni, és inkább züllesztik le filmjüket egy sima B-thrillerré: mert ha már finálé, az legyen zúzda, ha már horrorfilmnek álltunk neki, akkor legyen vér és gyilok. A Morgan pontosan ilyen. Egy biztonsági kamera felvételét látjuk egy steril szobában. Egy doktornő lép be, és ül le az asztalhoz beszélgetni az alannyal, aki ahelyett, hogy viszonozná a kedélyes, rutinszerű csevegést, inkább megtámadja látogatóját. Sikolyok, üvöltések, fröcsögő vér. Ezen incidens miatt érkezik a világtól elzárt birtokra a kockázatelemző Lee Weathers (Kate Mara), hogy felmérje a helyzetet: vajon a laboratóriumban, mesterségesen létrehozott Morgan vajon egyenértékű-e az emberrel? Sok potenci...

A Warcraft végeztével értetlenül néztem magam elé, és folyamatos kérdések repkedtek a fejem körül. Miért kellett ez? Mire volt ez jó? Volt-e bármi szükség elmesélni ezt a történetet, azon kívül, hogy majd a Warcraft márkanév egy jó adag rajongót becsalogat a moziba? Akárhogy is törtem a fejem, muszáj volt levonnom a következtetést: a Warcraft az év egyik legfeleslegesebb filmje. Laikusként ültem le, soha nem WoW-oztam, magára a filmre viszont mégis kíváncsi voltam - ám annyira pont nem, hogy egy mozijegyet áldozzak rá. Itthon viszont adott volt, hogy majd jól nekiesek, mert szerettem volna valamicskét elmerülni ebben a világban, megtudni róla ezt-azt, és élvezni a látványt, már amennyire itthon lehet. Nem nagy kérések ezek, de sajnos csak az utóbbi kritériumot sikerült teljesíteni. Az, hogy amolyan 'Warcraft analfabétaként' sikerüljön beszippantania, konkrétan esélytelen volt: ez a film elsősorban a rajongóknak készült, én magam úgy éreztem, mintha egy széria második részé...

Nem, ez még nem a Neill Blomkamp-féle Alien folytatás, a címmel ellentétben itt a Prometheus szálát viszi tovább Ridley Scott. Őszinte leszek: nem kimondottan ilyen előzetesre számítottam, mindenesetre elég kemény lett. A két és fél perc magáért beszél, májusban pedig meglátjuk, amit meg kell.

Akkor innen, a Sötét Oldalról kívánok minden olvasómnak boldog karácsonyt! Egyetek sokat, amennyi belétek fér, és nézzetek annyi filmet, sorozatot, amennyit nem sajnáltok! Ide pedig beszúrom a legjobb karácsonyi reklámot.

Coenék Fargóját lehet szeretni, nem szeretni, mindenesetre elég szép kultuszt tudhat maga mögött. Mindez odáig jutott, hogy néhány évvel ezelőtt tévére költözött. Szerencsére senkinek nem állt szándékában még egyszer leforgatni ugyanazt, megtoldva ezzel-azzal, kiszélesítve a cselekményt, ne adj isten az unalomig elnyújtani. Inkább próbálták megtartani a film szellemiségét, komótos lendületét, a stílusát. A helyszín ugyanaz, nem mellesleg egy igen elegáns kikacsintással finoman összefűzték a '96-os filmet a sorozattal. És ami ennél is jobb: antológia sorozatról beszélünk, vagyis minden évad más és más történettel rukkol elő, amelyek így vagy úgy kapcsolódnak egymáshoz, de semmiképp sem szorosan folytatva egymást. Lester Nygaard (Martin Freeman) kissé szerencsétlen biztosítási ügynökként tengeti mindennapjait Fargo városában. Nem csak felesége oltja őt folyton, de munkájában sem az a sikeres egyéniség. Egyik nap az utcán belebotlik abba az emberbe, aki a gimnáziumban megkeseríte...

A gimiben Bob (Dwayne Johnson) volt az örök céltábla, Calvin (Kevin Hart) pedig a nagy reményekkel teli, népszerű arc. Egyszer, egy nyilvános megalázás közepette ő volt az egyetlen, aki nem nevette ki Bobot, hanem segítő jobbot nyújtott neki. Eltelik pár évtized, a mindenki szerint többre hivatott Calvin-t felkeresi Bob. A fickó ekkor még nem sejti, hogy Bob időközben egészen más vizekre evezett, és most állami körözés alatt áll, hazaárulással vádolják. Oké, a Központi hírszerzés több szempontból is egy tucatvígjáték: mind megvalósításában, mind fordulataiban abszolút beleillik a futószalagon gyártott komédiák tömkelegébe. Nem agyaltak sokat a sztorin (Bob egykori társának egy rejtélyes bűnöző, a Fekete Borz állított csapdát és tette el láb alól... na vajon ki a Fekete Borz??!!), és bár több alkalommal lett volna lehetősége kitörnie az átlagból, mégsem volt elég merész hozzá. Ellenben nagy hangsúlyt fektettek a két főszereplőre, valamint a nem egyszer improvitált jeleneteikre. Ezen a...

Elérkezett a tél, megindul a Budapest Secret Cinema legújabb szezonja. Karácsonykor mi is lehetne stílusosabb választás a karácsony meghitt hangulatát árasztó Die Hard széria első három részénél? Egy hangulatos maratoni vetítés eleveníti fel az ünnep értékeit – a filmek után pedig a táncoslábúak egy hajnalig tartó partin mozoghatják le a bejgli-töltött káposzta kombó hatására fölszaladt kilókat. Az első részben John McClane (Bruce Willis) nyomozó New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbe hozza házasságát, csakhogy a terroristák egy csapata a hidegvérű Hans Gruber (Alan Rickman) vezényletével arra készül, hogy megszabadítsa a multinacionális Nakatomi céget a kötvényeitől. A folytatásban McClane felesége (Bonnie Bedelia) elé siet Washington repülőterére, amikor ismét egy világraszóló terrorakció közepén találja magát. A repülőtéren leszáll egy katonai repülőgép is, utasa Esperanza (Franco Nero), az a dél-amerikai drogbáró, akit vádlottként szállítanak az USA-ba. A harmadik rész...

Igen, nagyon durva. Másfél évtized. Ennyi idő telt el azóta, hogy bemutatták a Gyűrűk Ura-trilógia első részét, A gyűrű szövetségét. Azóta már nem csak a tévé játszotta rongyosra a másik két epizódjával együtt, de elkészült az előzmény is. Hiába, Középfölde nem ereszt. A jeles nap alkalmából kirakok én is egy fan made előzetest, talán a legjobban sikerült darabot.

Több ilyen horror kéne. Az Under the Shadow egy iráni rendező, Babak Anvari filmje, ebből adódóan sejthető, hogy nem rendelkezik az amerikai horrorgyártás (mondhatni: a mainstream) megszámlálhatatlan, folyton visszaköszönő sallangjával. Itt nem pusztán a természetfeletti elem az, amely fenntartja a feszültséget, de még csak nem is vegytiszta horrorfilmről beszélünk. A helyszín Teherán, a dátum pedig valamikor a nyolcvanas évekre tehető: itt tengeti mindennapjait Shideh, aki egyedül marad lányával, miután orvos férjét a frontvonalra hívják. Dúl ugyanis az Irak kontra Irán háború, a képzeletbeli óra pedig egyre közelebb és közelebb kerül ahhoz az időponthoz, amikor a rakéták megindulnak. Ugyan a nő férje, Iraj folyton nyüstöli feleségét, hogy lányukkal mielőbb fogják menekülőre, a nő hajthatatlan. Nem elég, hogy bármikor a földdel tehetik egyenlővé városukat, még a megmagyarázhatatlan, már-már természetfeletti jelenségek is felbukkannak a házban, a kislánynak pedig egy állítólagosan...

SPOILERMENTES! Csalódott vagyok. Ugyan nem ültem fel annyira a hype-vonatra, mint tavaly, de mégiscsak vártam a filmet, elvégre Star Wars, a gyermekkorom, de mondhatjuk úgy is, hogy az életem része. Valami rosszat sejtettem a háttérben, mintha valami nem klappolt volna: a Rogue One kampánya nem igazán kapott el, ezúttal nem számoltam vissza a napokat, mint Az ébredő erő esetében. Gyanúm beigazolódott, én pedig csüggedten nyugtáztam a látottakat. Persze még mielőtt bárki félreértené: a Rogue One nem rossz film, de nem is igazán jó. Megvannak a maga pozitívumai, de mindegyikre jut ugyanennyi negatívum. Nem, én nem tartom rossz ötletnek, hogy a tendenciát megtörve ezúttal nincs űrben úszó gyorstalpaló a film elején, elvégre ez mégiscsak egy spin-off, nem pedig a fősodor. A Rogue One egyik legnagyobb gyengesége maguk az újonnan behozott karakterek: egysíkú, felszínes szereplők, akiknek hagyján, hogy a nevükre sem emlékszem, de hála a borzasztóan megírt (megírták egyáltalán?) jellemü...

Oké, kell! Christopher Nolan végre megint földhözragadt filmet készít, történetesen egy háborús mozit, a Dunkirk-hadműveletről. A neveket érdemes végiggörgetni , ezt a két és fél percet pedig kár kihagyni! Libabőr!

A háború üzlet, ez tény. Hatalmas pénzek forognak, miközben civilek többnyire parancsra, de sokszor önként bevonulva kockáztatják életüket. És amíg ők azt figyelik, melyik oldalról érkezhet a támadás, addig az érme másik oldalán a pénzemberek hatalmas lóvékat zsebelnek be... de nem csak a pénzemberek. Mert a War Dogs pont erre mutat rá: hogy bizony az átlagember, ha van elég rafinált, elég bevállalós, igen is kaphat egy-egy morzsát a tortából. Ez a morzsa pedig pont elég ahhoz, hogy megszedje magát, és egyre feljebb és feljebb törjön a képzeletbeli ranglétrán. Todd Phillips, a Cool-túra, a Másnaposok és a Terhes társaság rendezője ezúttal egy valamicskét komolyabb gondolatmenettel a hátán elindult és megrendezte David Packouz és Efraim Diveroli igaz történetét, akik  nagyon ráfüggtek azokra a bizonyos morzsákra. David Miami Beach-en, masszőrként tengette mindennapjait, mígnem találkozott gyerekkori barátjával, aki felkarolva őt bevonta ebbe a látszólag pofonegyszerű buliba. Tá...

Van az a helyzet, amikor megnézed egy amúgy várólistás film előzetesét, és szomorúan nyugtázod, hogy a bemutató látszólag minden érdekességet ellőtt abban a két-három percben. A Szövetségesek esetében hasonlóképp éreztem magam, amikor a moziban ülve nem tudtam kikerülni a trailert, és úgy éreztem magam, mint aki összesűrítve megnézte az egész filmet. De mindegy, csak megnézzük, és meglepődtem, hogy még így is mennyi fordulatot és izgalmat tartogatott a komplett két óra. Két ügynök, Max és Marianne (Brad Pitt és Marion Cotillard) a második világháború idején találkozik, Casablancában, hogy magukat férjnek és feleségnek kiadva hajtsanak végre egy életveszélyes küldetést. A munkakapcsolatból szerelem lesz, a szerelemből házasság, mígnem Max egy napon azt a megrázó hírt kapja, hogy felesége, és már gyermekének anyja nagy valószínűséggel német kém. Ha a gyanú bebizonyosodik, a férfinak kell végeznie nejével, ő azonban privát nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot. A Szövetséges...

Személy szerint imádtam, és még mindig imádom a Némó nyomában-t, az egyik legjobb animációs filmnek tartom, ami valaha vászonra került. Bár a folytatások korát éljük, a Némó esetében mégsem volt magától értetődő egy második rész, mégis elkészült, méghozzá az egyik mellékszereplő, a rossz rövidtávú memóriájával küszködő Szenilla került most előtérbe. De kellett ez nekünk? Elöljáróban annyit, hogy jól sült el. A Szenilla nyomában nem éri fel elődjét, nincs olyan jó, mint az eltűnt bohóchal története, mégis maximálisan visszaadja annak szellemiségét, humorát és lendületét. Erre szokták azt mondani, hogy méltó folytatás. A történet szerint Szenilla annak idején elvesztette szüleit, majd őket keresve találkozott (ütközött össze) véletlenül Pizsivel, aki eltűnt csemetéje, Némó után kutatott. Később, amikor a kis bohóchal előkerült, Szenilla fejében egyre több és több emlék kezd visszatérni szüleiről, majd csupán egy utolsó csepp olaj kell a tűzre, hogy lendületet vegyen magán és elindul...

Spider-Man: Homecoming Szóval a Civil War-ban már láthattuk az új Pókembert Tom Holland megformálásában, most pedig megkapja a saját filmjét is. A jövő nyárra esedékes Homecoming előzetese be is futott tegnap. Pókember karaktere immár az Avengers világában működik a mozivásznon is, a trailerbe nem kevés Tony Starkot is beletoltak, nyilván Downey-val még jobban el lehet adni a cuccost. Jon Watts, a Clown és a Cop Car rendezője dirigálta le a filmet. The War for the Planet of the Apes És ugye a majmok. Az újraindított Majmok bolygója eddig mocsok jól szerepel, nemsokára itt a harmadik etap, amelyben eljönni látszik az a bizonyos, nagy háború. Hiába tudjuk a végét, még így is piszkosul várós darab a The War for the Planet of the Apes, amelyben ezúttal Woody Harrelson is szerepel. Szintén a jövő nyár zenéje.

Annak idején a A függetlenség napja azért elég nagyot ütött: remekül adagolta a feszültséget, látványilag lebilincselő volt, és bár mai szemmel bőven vannak megmosolyogtató pillanatai, de minden hibája ellenére az egyik legszórakoztatóbb blockbuster a kilencvenes évekből. Ott és akkor Roland Emmerich valahogy nagyon eltalálta, amit el kell. De eltelt 20 év, és ahogy azt manapság megszokhattuk, feltétlenül szükség volt arra, hogy azok a csúnya, idegen lények ismét jókora szart keverjenek kicsiny bolygónkon. Ahogy néztem a Feltámadás alcímet viselő folytatást, egyre inkább ugrott be a tavalyi Jurassic World. Nem véletlenül, hiszen itt is ugyanazt a receptet használták, mint az alapanyag esetében csak éppen minden nagyobb, minden több. És ahogy a dinók esetében, itt is ez volt a legnagyobb problémája a filmnek. Az idegenek anyahajója még nagyobb, a királynőjük is nagyobb, a robbanásokból pedig még több jutott. Néhány megidézett jelenet, de összességében első blikkre lejön róla, hogy ...

Nem nagy a valószínűsége annak, hogy pont az ötödik résszel fog pont a Transformers minőségi javulást mutatni. Főleg, ha Michael "én már nem rendezek több Transformers-t" Bay dirigálta le a produkciót. A negyedik etapnál fogadtam meg, hogy én többet TF-filmet soha a büdös életben nem nézek moziban, és hát nem a The Last Knight előzetese győzött meg arról, hogy márpedig de... Na, most pedig ugorjunk fejest a fostengerbe két és fél perc erejéig!

Őszinte leszek: ettől nem dobtam hátast. Nem is mutatnak sok mindent, inkább a hangulatra mentek rá, de bízom abban, hogy Cruise többnyire beletrafál a filmekbe, és ezúttal sem lesz másképp. A 2017 júniusában érkező kalandfilmet Alex Kurtzman (People Like Us) rendezi, a forgatókönyvet pedig Christopher McQuarrie (The Usual Suspects) és Jon Spaihts (Prometheus) vetették papírra. Tom Cruise mellett feltűnik Russell Crowe, Sofia Boutella, Annabelle Wallis és az örök horrorsztár, Javier Botet is. De vajon mi lesz a The Mummy sorsa? Mert ugye az Universal is próbálta összehozni a maga kis Bosszúállók brigádját különféle horrorkarakterekkel, amelynek első lépése Az ismeretlen Drakula volt pár éve. Az a film nos, olyan volt amilyen, mindenesetre kíváncsi vagyok, végül sikerül-e összeboronálni ezeket a figurákat. Én örülnék neki, de ha buknak ezek a filmek (a Drakula bukott), akkor valószínűleg sztornózzák a projektet. Na de lássuk az előzetest!

Így kell ezt csinálni. Nemrég értem haza a filmről, de azóta nagyon sok minden kavarog a fejemben. Nem szoktam ilyen hamar leülni, hogy leírjam, amit gondolok, minimum egy napot szoktam hagyni, hogy ülepedjen az élmény, de most egyszerűen nem tudok várni. A lényeg, hogy mindenki sürgősen nézze meg, mert most ősszel az Arrival mellett megkaptuk az év másik talán legjobbját - és igen, Amy Adams itt is szerepel. A történet három szálon fut: az egyikben Susan (Amy Adams) egy csomagot kap, amely volt férjének, Edwardnak (Jake Gyllenhaal) kiadás előtt álló könyve, az Éjszakai ragadozók. Plusz adalék, hogy annak idején a férfi így hívta a nőt. A másik szál maga a könyv, amit a nő elkezd olvasni. Itt amolyan metaforaként, nagyon képletesen, nagyon átvitt értelemben azt láthatjuk, hogyan hullott szét a kapcsolatuk. A harmadik történet pedig a múltban játszódik, amikor annak idején összejöttek. Bár a könyvben felvázolt fiktív sztori egy igen erős thriller, maga a film voltaképp egy nagyo...