Morgan [2016]
Vannak filmek, amelyek elhitetik veled, hogy itt most valami igazán érdemes témáról lesz szó. Elhintik a morzsákat, hogy magába rántson, és ugyan sejted, hogy nem most lesz megváltva a világ, de mégsem egy kommersz élménnyel távozol. Aztán elérkezik a játékidő egy pontja, amikor a készítők már lusták voltak tovább agyalni, és inkább züllesztik le filmjüket egy sima B-thrillerré: mert ha már finálé, az legyen zúzda, ha már horrorfilmnek álltunk neki, akkor legyen vér és gyilok.
A Morgan pontosan ilyen. Egy biztonsági kamera felvételét látjuk egy steril szobában. Egy doktornő lép be, és ül le az asztalhoz beszélgetni az alannyal, aki ahelyett, hogy viszonozná a kedélyes, rutinszerű csevegést, inkább megtámadja látogatóját. Sikolyok, üvöltések, fröcsögő vér. Ezen incidens miatt érkezik a világtól elzárt birtokra a kockázatelemző Lee Weathers (Kate Mara), hogy felmérje a helyzetet: vajon a laboratóriumban, mesterségesen létrehozott Morgan vajon egyenértékű-e az emberrel?
Sok potenciált hordozott magában a Morgan: egy ponton még az Ex Machina is eszembe jutott, még ha ég és föld is a két film, nagyon halványan ugyan, de kicsit hajazott rá. A kezdeti felállásból szinte bármerre tovább lehetett volna haladni, és egy jó ideig tartja is magát, a film megőrzi a higgadt stílusát, a csenddel, visszafogott jelenetekkel kiválóan építi a feszültséget, és fújja fel a képzeletbeli lufit, amely mint tudjuk, előbb-utóbb kipukkan. Kétségkívül itt is megvan az a pukkanás, de itt kezd mélyrepülésbe a cselekmény, és lesz egy hétköznapi slasher-mozi a játékidő utolsó harmadára.
Ha pedig ez mind nem lenne elég, a film utolsó perceire még egy fordulatot is bedobtak, ám ez inkább lett kegyelemdöfés, mintsem mentőöv: egy ponton sejthető, egy másik jelenetben pedig már szinte biztosra vehető, de azért a biztonság kedvéért jó alaposan a szánkba is rágják, mintha csak a Morgan találta volna fel a spanyol viaszt.
Sajnos a színészek sem erőltették meg magukat: Kate Mara valami borzalmas, egyedül talán a sajnos röpke szerepet kapó Paul Giamatti az, aki valamicskét erőlködött - bár kétségkívül az ő jelenete a legemlékezetesebb.
Kicsit sci-fi, kicsit thriller, kicsit horror - valahol mindhárom szeretett volna lenni, de mindhárom műfajt inkább csak kapargatja. A kezdeti lelkesedés hamar elillan, és marad egy jobb sorsra érdemelt másfél óra.
A Morgan pontosan ilyen. Egy biztonsági kamera felvételét látjuk egy steril szobában. Egy doktornő lép be, és ül le az asztalhoz beszélgetni az alannyal, aki ahelyett, hogy viszonozná a kedélyes, rutinszerű csevegést, inkább megtámadja látogatóját. Sikolyok, üvöltések, fröcsögő vér. Ezen incidens miatt érkezik a világtól elzárt birtokra a kockázatelemző Lee Weathers (Kate Mara), hogy felmérje a helyzetet: vajon a laboratóriumban, mesterségesen létrehozott Morgan vajon egyenértékű-e az emberrel?
Sok potenciált hordozott magában a Morgan: egy ponton még az Ex Machina is eszembe jutott, még ha ég és föld is a két film, nagyon halványan ugyan, de kicsit hajazott rá. A kezdeti felállásból szinte bármerre tovább lehetett volna haladni, és egy jó ideig tartja is magát, a film megőrzi a higgadt stílusát, a csenddel, visszafogott jelenetekkel kiválóan építi a feszültséget, és fújja fel a képzeletbeli lufit, amely mint tudjuk, előbb-utóbb kipukkan. Kétségkívül itt is megvan az a pukkanás, de itt kezd mélyrepülésbe a cselekmény, és lesz egy hétköznapi slasher-mozi a játékidő utolsó harmadára.
Ha pedig ez mind nem lenne elég, a film utolsó perceire még egy fordulatot is bedobtak, ám ez inkább lett kegyelemdöfés, mintsem mentőöv: egy ponton sejthető, egy másik jelenetben pedig már szinte biztosra vehető, de azért a biztonság kedvéért jó alaposan a szánkba is rágják, mintha csak a Morgan találta volna fel a spanyol viaszt.
Sajnos a színészek sem erőltették meg magukat: Kate Mara valami borzalmas, egyedül talán a sajnos röpke szerepet kapó Paul Giamatti az, aki valamicskét erőlködött - bár kétségkívül az ő jelenete a legemlékezetesebb.
Kicsit sci-fi, kicsit thriller, kicsit horror - valahol mindhárom szeretett volna lenni, de mindhárom műfajt inkább csak kapargatja. A kezdeti lelkesedés hamar elillan, és marad egy jobb sorsra érdemelt másfél óra.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.