Warcraft: A kezdetek [2016]
A Warcraft végeztével értetlenül néztem magam elé, és folyamatos kérdések repkedtek a fejem körül. Miért kellett ez? Mire volt ez jó? Volt-e bármi szükség elmesélni ezt a történetet, azon kívül, hogy majd a Warcraft márkanév egy jó adag rajongót becsalogat a moziba? Akárhogy is törtem a fejem, muszáj volt levonnom a következtetést: a Warcraft az év egyik legfeleslegesebb filmje.
Laikusként ültem le, soha nem WoW-oztam, magára a filmre viszont mégis kíváncsi voltam - ám annyira pont nem, hogy egy mozijegyet áldozzak rá. Itthon viszont adott volt, hogy majd jól nekiesek, mert szerettem volna valamicskét elmerülni ebben a világban, megtudni róla ezt-azt, és élvezni a látványt, már amennyire itthon lehet. Nem nagy kérések ezek, de sajnos csak az utóbbi kritériumot sikerült teljesíteni. Az, hogy amolyan 'Warcraft analfabétaként' sikerüljön beszippantania, konkrétan esélytelen volt: ez a film elsősorban a rajongóknak készült, én magam úgy éreztem, mintha egy széria második részét nézném, vagy legalábbis mintha kimaradtam volna valamiből, amely támpontot adna.
Minimális gyorstalpalót kapunk, az is hamar körvonalazódik, hogy az orkok egy portálon keresztül érkeznek az emberek világába, hogy átvegyék felettük a hatalmat. Innentől viszont elvesztett a film. Megvoltak a maga pillanatai, és a látványra sem lehet panasz. Amikor az orkok odacsaptak, akkor tényleg érezhető volt a súlya annak, hogy itt nem babra megy a játék, és ha ütnek, akkor ott kő kövön nem marad. A közelharci csatajelenetek mind egy szálig tudták a dolgukat, öröm volt nézni. Nem mellesleg mind a világ, mind a lények külseje is bravúrosra sikeredett, képileg valami gyönyörű volt szinte az összes képkocka.
Ez mind szép és jó, de valljuk be, ezzel egy Transformers is képes szolgálni, ha az animátorok odateszik magukat: minden más, a sztori, a forgatókönyv, a dialógusok, a fordulatok egytől egyig farzsebből előrángatott, unalomig hajszolt klisék voltak. Nagyon kevés ponton sikerült elkapnom a fonalat, de percek kérdése volt, és máris tett róla a film, hogy hamar el is eresszem. Voltak illúzióim, hogy Duncan Jones valami olyat tesz le az asztalra, amely valahol az ő zsenijét igazolja, de bebizonyosodott, hogy ideje visszatérnie a kisebb költségvetésű filmekhez - ez az ő területe, mert látszólag itt nem volt képes otthonosan mozogni.
Viszont a fentiekből nem igazán jön le, de muszáj ide a végére megjegyeznem: ha összejön a folytatás, azt moziban nem fogom kihagyni. Biztos sokat rontott az élményen az itthoni megtekintés, és simán elhiszem, hogy nagy vásznon ez bitangul nagyot ütött, és kissé csorbította az egyéb más hibákat. Kár érte, mert ezt így csalódásként könyveltem el.
Laikusként ültem le, soha nem WoW-oztam, magára a filmre viszont mégis kíváncsi voltam - ám annyira pont nem, hogy egy mozijegyet áldozzak rá. Itthon viszont adott volt, hogy majd jól nekiesek, mert szerettem volna valamicskét elmerülni ebben a világban, megtudni róla ezt-azt, és élvezni a látványt, már amennyire itthon lehet. Nem nagy kérések ezek, de sajnos csak az utóbbi kritériumot sikerült teljesíteni. Az, hogy amolyan 'Warcraft analfabétaként' sikerüljön beszippantania, konkrétan esélytelen volt: ez a film elsősorban a rajongóknak készült, én magam úgy éreztem, mintha egy széria második részét nézném, vagy legalábbis mintha kimaradtam volna valamiből, amely támpontot adna.
Minimális gyorstalpalót kapunk, az is hamar körvonalazódik, hogy az orkok egy portálon keresztül érkeznek az emberek világába, hogy átvegyék felettük a hatalmat. Innentől viszont elvesztett a film. Megvoltak a maga pillanatai, és a látványra sem lehet panasz. Amikor az orkok odacsaptak, akkor tényleg érezhető volt a súlya annak, hogy itt nem babra megy a játék, és ha ütnek, akkor ott kő kövön nem marad. A közelharci csatajelenetek mind egy szálig tudták a dolgukat, öröm volt nézni. Nem mellesleg mind a világ, mind a lények külseje is bravúrosra sikeredett, képileg valami gyönyörű volt szinte az összes képkocka.
Ez mind szép és jó, de valljuk be, ezzel egy Transformers is képes szolgálni, ha az animátorok odateszik magukat: minden más, a sztori, a forgatókönyv, a dialógusok, a fordulatok egytől egyig farzsebből előrángatott, unalomig hajszolt klisék voltak. Nagyon kevés ponton sikerült elkapnom a fonalat, de percek kérdése volt, és máris tett róla a film, hogy hamar el is eresszem. Voltak illúzióim, hogy Duncan Jones valami olyat tesz le az asztalra, amely valahol az ő zsenijét igazolja, de bebizonyosodott, hogy ideje visszatérnie a kisebb költségvetésű filmekhez - ez az ő területe, mert látszólag itt nem volt képes otthonosan mozogni.
Viszont a fentiekből nem igazán jön le, de muszáj ide a végére megjegyeznem: ha összejön a folytatás, azt moziban nem fogom kihagyni. Biztos sokat rontott az élményen az itthoni megtekintés, és simán elhiszem, hogy nagy vásznon ez bitangul nagyot ütött, és kissé csorbította az egyéb más hibákat. Kár érte, mert ezt így csalódásként könyveltem el.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.