Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet / Rogue One [2016]

SPOILERMENTES!


Csalódott vagyok. Ugyan nem ültem fel annyira a hype-vonatra, mint tavaly, de mégiscsak vártam a filmet, elvégre Star Wars, a gyermekkorom, de mondhatjuk úgy is, hogy az életem része. Valami rosszat sejtettem a háttérben, mintha valami nem klappolt volna: a Rogue One kampánya nem igazán kapott el, ezúttal nem számoltam vissza a napokat, mint Az ébredő erő esetében. Gyanúm beigazolódott, én pedig csüggedten nyugtáztam a látottakat.

Persze még mielőtt bárki félreértené: a Rogue One nem rossz film, de nem is igazán jó. Megvannak a maga pozitívumai, de mindegyikre jut ugyanennyi negatívum. Nem, én nem tartom rossz ötletnek, hogy a tendenciát megtörve ezúttal nincs űrben úszó gyorstalpaló a film elején, elvégre ez mégiscsak egy spin-off, nem pedig a fősodor. A Rogue One egyik legnagyobb gyengesége maguk az újonnan behozott karakterek: egysíkú, felszínes szereplők, akiknek hagyján, hogy a nevükre sem emlékszem, de hála a borzasztóan megírt (megírták egyáltalán?) jellemüknek, egy idő után sikerült a totális érdektelenségig zülleszteniük a filmet - kivéve talán K-2SO.


De tovább mennék: a játékidő első felén borzasztó munkát végeztek a vágószobában. Utóforgatás ide vagy oda, de nagyon nyögvenyelősen haladunk előre, lépünk egyről a kettőre. A szív az megvolt hozzá, mert ismét gyönyörűen, fantasztikusan koszos, rozsdás, mocskos minden, mint régen, az a bizonyos nagybetűs STAR WARS látvány, ellenben nem került bele lélek, amelyekkel a képkockákat fel lehetett volna tölteni. Ebben sajnos a dialógusok is cinkostársak: az egysoros humorbombák működnek, de minden más egyszerűen (nem találok jobb szót rá) összecsapott. Az a néhány régi szereplő CGI által megfiatalított külseje pedig egy elég keserű hab lett ezen a korántsem finom tortán.

Ám mivel nem ennyire egyoldalú a helyzet, azt mindenképp hozzá kell tenni, hogy a finálé valami elképesztően jól sikerült. Igen, egy hatalmas nagy zúzás, de olyan pillanatokkal, amiket öröm nézni. Ha nem ülnél, akkor is a seggedre ülnél, mert szinte visszaköszön minden egyes elköltött centje a büdzsének - nem mellesleg Edwards bebizonyította, hogyha hagyják elszabadulni, akkor kegyetlen mód tud rendezni. Feszült, izgalmas és látványos, amilyennek lennie kell. Nagy kár, hogy erre több, mint egy órát kell várnunk.

Visszakacsintásból akad bőven, Darth Vader-ből annál kevesebb, ám vitathatatlan tény, hogy a film legerősebb, legütősebb jelenete pont hozzá fűződik. Na, ott majdnem felálltam és tapsoltam örömömben (kis kiegészítés: NE szinkronnal nézzétek, főleg miatta NE!). A kaszting legerősebb pontja viszont nem Felicity Jones, sokkal inkább Mads Mikkelsen, de nem fogjátok kitalálni: ő sem lett túlszerepeltetve.

Akárhogy is számolom, a legtöbb momentum, amely a játékidő során örömet okozott, valami módon kapcsolódik a korábbi filmekhez, legyen az utalás, karakter, vagy egy birodalmi lépegető a csatamezőn. Ami újdonság belekerült, azok mind bőven felejthetők. Nem lett rossz film a Rogue One, sőt, a látvány miatt még a mozijegy árát is megéri, de én azért fenntartásokkal kezelem a következő Star Wars Story-t, legyen az Han Solo, Boba Fett vagy akárki, akármi története.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.