SOROZAT: Fargo 1. és 2. évad

Coenék Fargóját lehet szeretni, nem szeretni, mindenesetre elég szép kultuszt tudhat maga mögött. Mindez odáig jutott, hogy néhány évvel ezelőtt tévére költözött. Szerencsére senkinek nem állt szándékában még egyszer leforgatni ugyanazt, megtoldva ezzel-azzal, kiszélesítve a cselekményt, ne adj isten az unalomig elnyújtani. Inkább próbálták megtartani a film szellemiségét, komótos lendületét, a stílusát. A helyszín ugyanaz, nem mellesleg egy igen elegáns kikacsintással finoman összefűzték a '96-os filmet a sorozattal. És ami ennél is jobb: antológia sorozatról beszélünk, vagyis minden évad más és más történettel rukkol elő, amelyek így vagy úgy kapcsolódnak egymáshoz, de semmiképp sem szorosan folytatva egymást.

Lester Nygaard (Martin Freeman) kissé szerencsétlen biztosítási ügynökként tengeti mindennapjait Fargo városában. Nem csak felesége oltja őt folyton, de munkájában sem az a sikeres egyéniség. Egyik nap az utcán belebotlik abba az emberbe, aki a gimnáziumban megkeserítette mindennapjait. A találkozás végeredménye az lett, hogy Lester bevert orral a kórház várótermében ücsörögve egy nagyon rosszul időzített "igen" kijelentéssel teljesen véletlenül megbízza a bérgyilkos Lorne Malvo-t (Billy Bob Thornton), hogy tegye el láb alól a férfi rosszakaróját. Ezzel indul meg az a lavina, amely nem várt bonyodalmakhoz, félreértésekhez, mi több: megszámlálhatatlan hullahegyekhez vezet ebben az álmos kisvárosban.

Olyannyira imádtam az első évadot, hogy kétszer is láttam, ami nálam nagy szó. Egyrészt egy olyan pilottal kezd, amely kiválóan bemutatja azt a végtelenül abszurd mikrouniverzumot, amelybe betekintést nyerhetünk, másrészt bőven képes szolgálni annyi váratlan fordulattal, amely újra és újra ott marasztalja az embert a képernyő előtt. Igazi darálásra szánt sorozat, amely hétről hétre nézve nem képes olyan élményt szolgálni, mintha egyben küldenél le több epizódot. Nagyon kimért tempóval dolgozik, mindenre hagy időt, és amikor már azt hiszed, hogy a problémák szépen, lassan kezdenek elindulni a megoldások felé, akkor beüt a gebasz: és ha Fargóban beüt a gebasz, akkor annak elképesztő nagy súlya van, nem csak a körülményekhez képest, de minket, nézőket is jócskán megbotránkoztat.

De nem csak a fatális véletlenekből eredő fordulatok, a precízen megírt dialógusok és az olykor pattanásig feszült jelenetek adják a széria sava-borsát, hanem a remekül megírt karakterek is, akikből páran egyedül képesek lennének elvinni egy-egy komplett sorozatot. Itt van Lester, akit eleinte szánunk, sajnálunk, idővel viszont brutális karakter-visszafejlődést mutat. Az egyetlen reményünk, a rendőrnő Molly (Allison Tolman), nem beszélve a mindig, mindent megúszó, rafinált gyilkosról, Malvóról, aki pontosan tudja, mikor mit, hogyan kell csinálni, hogy azzal az ő malmára hajtsa a vizet.

Így lesz a Fargo első évada egy finoman szólva is fantasztikus élmény, amelyben nem csak elmerülni tudunk, de sokszor ad okot arra, hogy tövig rágjuk a körmünket. Remekül visszaadja az eredeti film hangulatát, megidézi a Coen-tesók szellemiségét, és enged bemutatást egy olyan világba, ahol így vagy úgy, de kicsit - vagy nagyon - senki sem normális. Krimi és fekete komédia ritkán van ilyen szinten a csúcsra járatva.

És akkor jött a második évad. Az első szezonban megismert Molly apja, az egykori zsaru, az idős korára leszázalékolt Lou fiatal éveibe nyerhetünk bepillantást a folytatásban (itt Patrick Wilson alakítja). A dátum 1979, és ahogy az a sorozattól várható, itt is egy balszerencsés véletlen az, amely meglöki a dominó első darabkáját. Történetesen egy gázolás, de nem akárkit és nem akármikor ütnek el: a sötét ügyekkel foglalkozó Gerhardt-család egyik csemetéjét, miután alapos vérfürdőt rendezett az egyik kávézóban.

Hogy őszinte legyek, az első rész után alaposan húztam a szám. Egyrészt az epizód első fele nagyon más stílust mutatott, mint amire számítottam, másrészt nem árulok el nagy spoilert azzal, ha azt mondom, a rész végére még egy repülőcsészealj is megjelent az égen. Elég komoly WTF-hatás volt a nyitány, nem kevés csalódottsággal nyugtáztam, hogy ez bizony finoman szólva is harmatgyenge volt. De végül csak folytattam, és igaz, bőven kellett hozzá további három-négy rész, de abszolút elkapott. Nemcsak, hogy elkapott, de ismét sikerült azt érezni, amit az első évadban, mind a hangulat, mind a csavarok, mind az izgalmi faktor szempontjából. Nem beszélve arról, hogy ezúttal is tudtak olyan karaktereket behozni, akik nagyon "Fargóba illők", legyenek kissé ütődöttek, redneck suttyók, vagy vérprofi gyilkosok. Bár ezen a téren az első szezon kétségtelenül jobban teljesített, de hát azzal a 10 résszel nagyon magasra tették a lécet, amelyet (nálam legalábbis) iszonyú nehéz lesz megugrani a továbbiakban.

Ezúttal is láthatjuk, ahogy a kisember valami nagyon csúnya dologba nyúl, és hogyan próbál a maga módján sodródni az eseményekkel, ezáltal mindig mélyebbre és mélyebbre süllyedni - pedig ő csak kiakar mászni, minél előbb, kerül amibe kerül. A rend őrei most is szimatolnak ezerrel, Lou és apósa, a helyi sheriff, Hank Larsson (Ted Danson) teszik a dolgukat. Mindamellett az alvilági családok vérre menő hajcihői sem maradnak véka alatt, valamint a Fargóba újonnan érkező emberek sem kimondottan békés szándékkal jöttek.

Bár eleinte nagyon nem gondoltam volna, hogy élmény szinten végül hova lyukadunk ki, de szerencsére a második évadnak is sikerült észbe kapnia: kellett neki idő, ha pedig türelmes az ember, azt a végére nagyon meghálálja ez a szezon is. Ezt ugyan nem valószínű, hogy valaha újranézném (az elsőt akár harmadjára is végig tudnám ülni), de néhány meglehetősen furcsa tényezőt leszámítva (kurva csészealjak!) egy ugyanolyan fordulatos, abszurd és hangulatos utazásban lehet részünk, ahogyan azt Noah Hawley, a sorozat írója megálmodta.

Kíváncsian várom, mit hoznak össze a harmadik évadban. Ewan McGregor és Mary Elizabeth Winstead már aláírtak, előbbi egy testvérpárost alakít, akik közül az egyik sikeres, míg a másiknak pont nem jött be az élet, és emiatt fivérét okolja. De érdemes böngészni a sorozat Twitter-oldalát, valamint az IMDb-t, hiszen folyamatosan bukkannak fel újabb arcok. Kíváncsian várom, és ezúttal próbálok türelmesebb lenni, mint legutóbb.