Everly [2014]

A prosti Everly-nek alaposan ellátták a baját. A reszkető, összevert nő a fürdőszobába menekül, ahol először telefonon próbál segítséget kérni, de miután ez lehetetlennek bizonyul, így egy fegyverért nyúl, és ellátja a nappaliban várakozó kuncsaftok baját. Hősnőnk főnöke, a yakuza-vezér azonban nem hagyja ennyiben, ugyanis tekintettel a történtekre Everly nem hagyhatja el élve a házat.




Oké, mivel én is csak férfiből volnék, így muszáj ezzel kezdenem, ha tetszik, ha nem: Salma Hayek 48 évesen is piszkosul szexi. Csak ennyit akartam így elöljáróban, most pedig lássuk a filmet.

Az Everly egy egyhelyszínes akciófilm, lényegében a cselekmény 98%-a egy szobában játszódik, a maradék 2 pedig osztozik a fürdőszobán és a folyosón - bár utóbbiba a kamera sem "merészkedik" ki eleinte, hiába zajlik ott éppen valami történés. Kamaradarabot nem egyszerű feladat összehozni, egy fasza forgatókönyv minimum kell hozzá, hiszen mégiscsak egyetlen helyszín van adva. A műfaj legtöbb képviselője a párbeszédekre alapoz, azonban ha mindezt egy akciófilmmel ötvözzük, akkor az némileg más tészta.

Én személy szerint egy igen kemény, fárasztó nap végére iktattam be az Everly megnézését, másra sem vágytam, csak egy agyatlan kikapcsolódásra, amit voltaképp meg is kaptam: kurvák, jakuzák, fegyverek, vér, különféle halálnemek. Kell ennél több? Nos, a válasz: igen.

Az Everly akciói mind kiválóan működnek, a rendezésért felelős Joe Lynch ezen a téren meglehetősen kitett magáért. Van, hogy átmegyünk gore-ba, azt pedig ezúttal is alaposan az eszünkbe vésték, hogy egy kutya, legyen akármilyen veszedelmes gyilkológép, és pont a Te véredre fáj a foga, még mindig utánafut annak, amit eldobsz neki... Akciófilm rajongóknak öröm nézni, ami az Everly-ben zajlik.


A gond akkor üt be, amikor egy óra elteltével tudatosul benned, hogy még van vissza 30 perc. Igen, nálam akkor ütött be a gebasz, amikor levontam a következtetést, miszerint az Everly úgy lett egy hosszú film, hogy közben viszonylag nem is hosszú. Itt, ha nem is esik szét a film, de már nem szállítja azt az iramot, azt az őrületet, amit addig megkaptunk tőle. Pont a végső fight volt az, aminél már kellően lankadt az érdeklődésem, és szomorúan konstatáltam, hogy ez a film tényleg csak egy óráig volt képes a maga őrültségével úgy igazán működni.

Persze még így is lesznek apróságok, amik könnyen szúrhatják az egyszeri néző szemét: igen, Salma Hayek profi gyilkosokat pakol el láb alól, akiknek kismillió esélyük lett volna arra, hogy egy hétköznapi prostit kinyírjanak. De mindezekre ott van az a szimpla, pofon egyszerű magyarázat: az Everly egész egyszerűen nem veszi magát komolyan. És pont emiatt tudtam szemet hunyni a sok kis logikai bukfenc felett.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Exists [2014]