Necrofobia [2014]

Danthe nekrofóbiában szenved: bármilyen, halállal kapcsolatos dolog hatására pánikrohamok törnek
rá. Röviden: halálfélelem. Ikertestvére meghal, majd a felesége is összepakol, nem sokkal később telefonhívást kap, hogy az asszony éppen megcsalja egy hotelben. Később a rendőrség is felkeresi, hogy a nőt meggyilkolták, azonosítani kéne a holttestet. Danthe elméje pedig elborul.

A Necrofobia, mint film, nem egyszerű eset. Kicsit olyan, mintha egy filmes vizsgamunka lenne, amelyre jóindulattal megadták volna a hármas-alát. Az igazság az, hogy sok sebből vérzik. És most nem feltétlenül a látszólag olcsó kamerára gondolok, amellyel valamicskét gyenge képminőséget sikerült csupán visszaadni, hiszen mint tudjuk, az alacsony költségvetés ellenére még lehet jó filmet összehozni, sőt, az esetek többségében pont, hogy akkor sikerül jó filmet összehozni.

Itt viszont más a helyzet. A zenék abszolút hatásvadász, idővel már-már irritáló használata konkrétan az első percekben szembetűnik. Ugyan van, amikor finoman, halkan épül be a képkockákba, megadva ezzel egy alap-misztikumot, de amint vágás van, máris felriaszt egy rémisztésnek szánt hanghatás, nesze, ijedj meg! És ezzel a megoldással szinte végig éltek a készítők.


Aztán ott van a történet. Az egész nem más, mint egy psycho-mindfuck, amely leírva persze, hogy jól hangzik, sőt, a Necrofobia még él is a lehetőséggel, hogy szépen, aprólékosan, úgy igazán rejtélyesen adagolja nekünk a puzzle darabkáit, de amikor a végére kezd kitisztulni a kép, mire is megy ki a játék, mi a céljuk ezzel az egésszel, mi, gyakorlott filmnézők egy "jaj ne már!"-mondat kinyögése kíséretében szisszenünk fel, legyintve az egészen, nyugtázva a tényt, hogy erre ment el 75 perc az életünkből.

Igen, csak 75 perc, de még így is túlontúl sokat alibizik a film. Vannak határozottan elnyújtott jelenetek, főleg az eleje és a vége. Ezek után úgy érzem, már nem oszt, nem szoroz, milyen színészi alakításokat láthattunk. Nos, a főszereplő Danthe-t alakító Hugo Astar-on múlt ez a része a dolgoknak. Őszintén szólva nem volt vele különösebb bajom, de annyi minden más zavaró tényező volt, hogy ez felett simán el lehet siklani.

Argentin horror és thriller koktél, a semmiből jött, a semmibe is tart. Kihagyható, sőt, kihagyandó!

2/10


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kannibál / Dahmer [2002]

Top 10 igaz történeten alapuló film

Stephen King: Az / It [1990]

X Polgártárs / Citizen X [1995]