John Wick: Chapter 2 [2017]
Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: a bosszú szomjas John Wick, akitől már tényleg mindent elvettek, végül visszaszerzi a kocsiját is. Arra azonban nem számított, hogy hamarosan egy újabb zűrös csetepaté kellős közepén találja magát, ahol ismét rengeteg skúló fogja elhagyni pisztolyát.
Pár éve a John Wick, ha nem is reformálta meg a műfajt, de egy nagyon üdítő színfolt volt az akciófilmek palettáján. Ha nem is kiáltott folytatásért, de szívesen elnéztük volna még, főleg azt a bérgyilkos univerzumot, amelyet felépítettek. Most megkaptuk, a rendezők maradtak, a maximális élmény pedig tényleg garantáltnak tűnt.
De nem olyan egyszerű a helyzet, mert ezúttal némileg tompult kicsit az a bizonyos élmény. A film ugyanis sokkal hosszabb, mint kellene. Olykor belassul, visszavesz kicsit a lendületből. Ez néha működik, hiszen nem árt kicsit szusszanni, de legtöbbször inkább lesz unalmas. A másik negatívum, amellyel szembesülünk a látottak közben, az az első részben remekül felépített érzelmi szál hiánya. (Ugyanitt: agyfaszt kapok attól, aki azzal jön, hogy 'jaj, megölték a kutyáját, most ezért kellett bepöccennie?" Nem basszus, tőle ott és akkor vettek el végérvényesen mindent, amely az elhunyt feleségéhez köthető volt. Ezért pöccent be, és hasonló kaliberrel, felszereltséggel, de főleg hasonló múlttal Te magad is ezt tetted volna. Kicsit elkalandoztam, bocsi!) Persze nincs az kőbe vésve, hogy egy John Wick-filmnek érzelmi töltettel kell bírnia, de sokkal nagyobb súlya volt az első etapnak ezáltal.
Viszont don't panic: akció-szinten elképesztő, hogy mik történnek ebben a filmben! Egy Bud Spencer - Terrence Hill páros osztott annyi pofont, ahány lövés itt eldördül, és amennyi golyó hatol a fejekbe. Az is látszik, hogy Keanu tényleg készült a szerepre, így például nem áll hülyén a kezében a fegyver. Aki egy picit is akciófilm rajongó, az itt ujjongani fog örömében egy-egy jelenetnél. Ahogyan az első résznél is.
Így lesz a hibái ellenére a John Wick: Chapter 2 mégis egy nagyon korrekt akciómozi. Nem szarral gurít, még ha az első fejezet jobb is volt, azért most sincs okunk panaszra. Kellenek az ilyen odaadással készített filmek, amelyekről lerí, hogy nem sima iparos munkák, hanem valóban egyfajta tisztelgés a műfaj előtt.
Pár éve a John Wick, ha nem is reformálta meg a műfajt, de egy nagyon üdítő színfolt volt az akciófilmek palettáján. Ha nem is kiáltott folytatásért, de szívesen elnéztük volna még, főleg azt a bérgyilkos univerzumot, amelyet felépítettek. Most megkaptuk, a rendezők maradtak, a maximális élmény pedig tényleg garantáltnak tűnt.
De nem olyan egyszerű a helyzet, mert ezúttal némileg tompult kicsit az a bizonyos élmény. A film ugyanis sokkal hosszabb, mint kellene. Olykor belassul, visszavesz kicsit a lendületből. Ez néha működik, hiszen nem árt kicsit szusszanni, de legtöbbször inkább lesz unalmas. A másik negatívum, amellyel szembesülünk a látottak közben, az az első részben remekül felépített érzelmi szál hiánya. (Ugyanitt: agyfaszt kapok attól, aki azzal jön, hogy 'jaj, megölték a kutyáját, most ezért kellett bepöccennie?" Nem basszus, tőle ott és akkor vettek el végérvényesen mindent, amely az elhunyt feleségéhez köthető volt. Ezért pöccent be, és hasonló kaliberrel, felszereltséggel, de főleg hasonló múlttal Te magad is ezt tetted volna. Kicsit elkalandoztam, bocsi!) Persze nincs az kőbe vésve, hogy egy John Wick-filmnek érzelmi töltettel kell bírnia, de sokkal nagyobb súlya volt az első etapnak ezáltal.
Viszont don't panic: akció-szinten elképesztő, hogy mik történnek ebben a filmben! Egy Bud Spencer - Terrence Hill páros osztott annyi pofont, ahány lövés itt eldördül, és amennyi golyó hatol a fejekbe. Az is látszik, hogy Keanu tényleg készült a szerepre, így például nem áll hülyén a kezében a fegyver. Aki egy picit is akciófilm rajongó, az itt ujjongani fog örömében egy-egy jelenetnél. Ahogyan az első résznél is.
Így lesz a hibái ellenére a John Wick: Chapter 2 mégis egy nagyon korrekt akciómozi. Nem szarral gurít, még ha az első fejezet jobb is volt, azért most sincs okunk panaszra. Kellenek az ilyen odaadással készített filmek, amelyekről lerí, hogy nem sima iparos munkák, hanem valóban egyfajta tisztelgés a műfaj előtt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.