The Purge: Election Year [2016] - Belerúgni egy haldoklóba

Annak idején a Purge első részének alapötlete, miszerint egyszer egy évben, egyetlen éjszakán át, 12 órán keresztül legális minden nemű bűnözés elég komoly potenciált hordozott magában. Míg az első résszel kaptunk egy kissé bugyuta home invasion filmet, addig a folytatással már kiszabadultunk a dolgok sűrűjébe, de az sem lett minden igényt kielégítő próbálkozás. Mondhatni, amit tudtak, illetve amire futotta a készítőknek, azt ki is hozták belőle... de nem, mert harmadik rész is kellett. Mert ugye miért ne?


Szóval a második rész végén belengetett, rendszer ellen lázadó szellemiséget helyezték most a középpontba: történetesen egy ellenzéki politikus, aki a megtisztítás ellen van, és ez alkotja kampányának a gerincét, most nagyon nagy gebaszba kerül. Történik ugyanis, hogy ezen az ominózus éjszakán már nem érvényes az a törvény, hogy politikusok, köztisztviselők mentesülnek az áldozatszerep alól. Persze beüt a gond, hiszen hiába a szuperbiztos menedékhely, emberünk, illetve testőrsége hamar az utcán találja magát, majd egy boltba keverednek, ahol a tulajdonos úgy dönt, puszta kézzel védi meg, ami az övé.

Oké, gondoltam. Lesz, ami lesz alapon ültem neki, nem voltak nagy elvárásaim, mert ugye egy széria miért pont a harmadik részre kapná össze magát? Azonban még ez az alacsonyra helyezett léc sem volt elég, a The Purge: Election Year ugyanis egy merő unalom. Hiába történik mindig valami, mégsem köti le nézőjét egy pillanatra sem, beleerőltetve ezt a politikai bullshitet, amely csak még inkább rontja az összképet. Maguk a karakterek sem segítenek sokat, hiszen a felszínt kapargatja mind. Elvannak, ott vannak, de nem igazán tesznek hozzá.


Ha pedig ez nem lenne elég: a mellékszereplők, az utcákon őrjöngő, véresszájú gyilkosok, velük együtt pedig maga az egész megtisztulás egy akkora kabaré lett, amit ritkán látni. Többször fordul át a film komikusba, de nem egyszer képregényesbe is, és ez újfent nem egy piros pont, tekintettel arra, hogy egyetlen pillanatra sem érezhető át annak a súlya, hogy itt szó szerint minden sarkon leselkedhet rád akár három veszély egyszerre. Míg az előző részekben (főleg a másodikban) ez sokkal jobban működött, addig itt már legyintést sem érdemel.

Mondhatni, egy teljesen felesleges harmadik epizód készült, amelyben már sem lehetőség, sem potenciál nem igen volt. Halva született ötletként jött a világra, és nem is próbált több lenni, mint elődjei. Mondanám, hogy kár érte, de nem akarok hazudni...


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

Top 10: Found Footage filmek

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Top 100 Joint: #30-21.