Star Trek: Mindenen túl / Star Trek Beyond [2016]

J.J. Abrams ugyebár kiszállt a Star Trek-filmek rendezői székéből, és csak a háttérből támogatta azokat - kezdődött ezzel az egész, majd jött a finoman szólva is furcsa előzetes, így nem volt akkora a várakozás, mint teszem azt egy Into Darkness előtt. Így a Beyond című, harmadik darab már nem is lett akkora kasszarobbantó siker, pedig végül mégis piszok jó lett.


Kirk és az Enterprise legénysége éppen a végtelen világűrben kószál, próbálja felfedezni az ismeretlent, mígnem vészjelzést kapnak egy hajóról, ahova természetesen azon nyomban el is indulnak. A helyszínre érkezve viszont rájuk támadnak, noha nem azok, akik segítséget kértek. A csapat pedig a támadás során szétszéled.

Rögtön azzal kezdeném, hogy ugyebár a film nem tejelt eleget, ehhez én magam is hozzájárultam mínusz egy mozijeggyel - noha nem a számomra kissé elrettentő marketing miatt, hanem mert pont a vetítések idejében nem volt túlzottan sok szabadidőm. Bánom, mert ugyan itthon nézve is sikerült mindvégig lekötnie a filmnek, de ahogy szól a fáma, ez azért nagy vásznon az igazi.


De tovább mennék: nem csak a gyönyörűen megkoreografált űrcsaták viszik előre a filmet és bilincselik le a nézőt, ezen felül a közelharcok is mind jobbak és jobbak, nem beszélve a parádés díszletekről. Ha pedig ez nem lenne elég, az újraindított széria történetében itt és most sikerültek legjobban a szereplők közti interakciók, a dialógusok, valamint az itt-ott finoman elszórt humormorzsák is itt mosolyogtattak meg legjobban. Minden annyira szépen, precízen és találóan van mind megírva, mind megrendezve, hogy az egész nagyon egyben tud maradni - úgy, ahogy egy kiemelkedően jó blockbusternek működnie kell.

A jól ismert karakterek mind hozzák azt, amit már tőlük megszokhattunk, maximálisan átjön, hogy szinte "hazamentek" a forgatásra és kb. rutinból villantották szerepeiket. A főszarkavaró szerepét ezúttal Idris Elba töltötte be, ő is brillírozott, ahogy tőle megszokhattuk - és picit talán jobb is volt, mint legutóbb Cumberbatch, noha a két karakter egészen más, itt valahogy mégis beleillett ebbe a kevésbé darkos, kevésbé sötét tónusba.

Ez lenne a legjobb Star Trek-film 2009 óta? Megkockáztatom, hogy nekem eddig ez a darab jött be leginkább. Mind az első film, de az Into Darkness esetében is voltak kisebb kötözködéseim, azonban amint vége lett a Beyond-nak, csak annyit éreztem, hogy engem itt valahogy maximálisan sikerült lenyűgözni.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Stephen King: Az / It [1990]