CREEPSHOW #5: Hidden / Mercy / Last Shift
Újra jelentkezik a Creepshow rovat, immár ötödik alkalommal. A recept a szokásos: három horrorfilm röviden. Csekkoljátok!
Hidden [2015]
Háromtagú család (apa, anya, kislány) a föld alatt rekedt, egy bunkerben. Valami történt 300 nappal ezelőtt, amely miatt ide kényszerültek és csak a szerencsén múlt, hogy megtalálták ezt a szinte mindennel felszerelt, ám szolid menedéket. Felmenni nem szabad, hiszen ott a rejtélyes "suttogók" lesnek áldozataikra. Egy baleset következtében tűz üt ki a bunkerben, a füst felszáll, az óvóhely biztonsága pedig meginog.
A Hidden esetében mindenképp érdemes megemlíteni, hogy noha egy szuflányi egyediséget sem tartalmaz, mégis sikerült a Duffer-testvéreknek úgy tálalni horrorfilmjüket, hogy az teljesen vállalható, mi több, egy nagyon korrekt végeredmény legyen. Mi, nézők több visszaemlékezésen keresztül láthatjuk pontról pontra, mi váltotta ki azt, hogy mostanra már csak elbújva lehet túlélni ezen a világon. A végére aztán összeáll a kép, mindenre választ kapunk, és eddig a pontig egy igazán érdekfeszítő, helyenként félelmetes, de mindenképp izgalmas filmmel van dolgunk, amit sajnos a finálé kaszál el, és a legvége teszi fel a pontot arra a korántsem bizalomgerjesztő i-re. Haragudni azonban mégsem tudok rá, mert addig a pontig nagyon is szórakoztató volt a maga módján, és nem untatott egy percre sem.
Mercy [2014]
Peter Cornwell, a Kísértetjárás Connecticutban rendezője úgy gondolta, jó ötlet lehet előkapni egy szinte teljesen ismeretlen Stephen King novellát, hogy abból egész estés film készüljön. Ez persze még lehetett volna egy jó kiindulópont, hiszen King kismillió érdekes sztorival bír, és nem kétlem, hogy a Gramma című kis történet jól működik papíron, de amit Matt Greenberg (Halloween H20, 1408) forgatókönyvíróval ketten műveltek, az kritikán aluli.
Miután a szeretett nagyi szélütést kap, lánya és annak gyermekei odacuccolnak hozzá, hogy gondját viseljék. Lassacskán kibontakozik, hogy Mercy nagymama múltjában bizony vannak rémes dolgok, amelyekről csak nagyon kevesen tudnak.
A Mercy ott bukik el, hogy teljesen érdektelen: pontosan tudod, mikor mi történik, melyik sarkon mi vár rád, és ha ez nem lenne elég, horrorfilm létére még csak nem is félelmetes. Nincs sem atmoszférája, sem kimagasló pillanata, de még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy legalább néhány olcsó ijesztgetést bevessen. Egyetlen pozitívumként felírható, hogy legalább rövid (mindennel együtt 75 perc), így nem vett el sok időt az életemből.
Last Shift [2014]
A három film talán legjobbja. Az újonc rendőrnő, Jessica első műszakja elsőre nem tűnik nagy eresztésnek: a kapitányság éppen elköltözött egy új épületbe, neki pedig biztonsági őrt játszva kell felügyelni az üres épületet. Igen ám, de jönnek a gondok. Jessicának rá kell jönni, hogy nincs egyedül, és nagyon úgy tűnik, hogy a Manson-családra hajazó szekta, a Paymon-család áll a háttérben, akik annak idején a lány apjával is végeztek egy bevetés közben.
A Last Shift egy abszolút meglepetés volt. Nyugodtan, higgadtan kezd, majd tényleg csak apró lépéseket téve visz minket a maximális őrület felé. Elképesztő módon sikerül adagolnia az izgalmat, miközben folyamatosan teszi fel nekünk, nézőknek a kérdést: ez most tényleg megtörtént? Vagy csak főszereplőnk kezd teljesen megőrülni a nagy magányban? Valaki szórakozik vele, vagy tényleg a vérét akarják? Aki teheti, és eddig nem tette meg, de szereti a fokozatosan építkező, paranoia-horrorokat, az ki ne hagyja a Last Shift-et. Tudni kell, hogy ezt a filmet egy horrormaraton keretein belül láttam: 3 mozit táraztam be, félórás szünetekkel. Az első a Hidden volt, a második az After, végül pedig ez. A papírforma pedig azt diktálja, hogy a harmadik film ennyi idő alatt már okozhat némi fészkelődést, ellenben a legjobb ötlet volt a Last Shift-et a végére hagyni, mert egy pillanatra nem tudtam róla levenni a szemem.
Hidden [2015]
Háromtagú család (apa, anya, kislány) a föld alatt rekedt, egy bunkerben. Valami történt 300 nappal ezelőtt, amely miatt ide kényszerültek és csak a szerencsén múlt, hogy megtalálták ezt a szinte mindennel felszerelt, ám szolid menedéket. Felmenni nem szabad, hiszen ott a rejtélyes "suttogók" lesnek áldozataikra. Egy baleset következtében tűz üt ki a bunkerben, a füst felszáll, az óvóhely biztonsága pedig meginog.
A Hidden esetében mindenképp érdemes megemlíteni, hogy noha egy szuflányi egyediséget sem tartalmaz, mégis sikerült a Duffer-testvéreknek úgy tálalni horrorfilmjüket, hogy az teljesen vállalható, mi több, egy nagyon korrekt végeredmény legyen. Mi, nézők több visszaemlékezésen keresztül láthatjuk pontról pontra, mi váltotta ki azt, hogy mostanra már csak elbújva lehet túlélni ezen a világon. A végére aztán összeáll a kép, mindenre választ kapunk, és eddig a pontig egy igazán érdekfeszítő, helyenként félelmetes, de mindenképp izgalmas filmmel van dolgunk, amit sajnos a finálé kaszál el, és a legvége teszi fel a pontot arra a korántsem bizalomgerjesztő i-re. Haragudni azonban mégsem tudok rá, mert addig a pontig nagyon is szórakoztató volt a maga módján, és nem untatott egy percre sem.
Mercy [2014]
Peter Cornwell, a Kísértetjárás Connecticutban rendezője úgy gondolta, jó ötlet lehet előkapni egy szinte teljesen ismeretlen Stephen King novellát, hogy abból egész estés film készüljön. Ez persze még lehetett volna egy jó kiindulópont, hiszen King kismillió érdekes sztorival bír, és nem kétlem, hogy a Gramma című kis történet jól működik papíron, de amit Matt Greenberg (Halloween H20, 1408) forgatókönyvíróval ketten műveltek, az kritikán aluli.
Miután a szeretett nagyi szélütést kap, lánya és annak gyermekei odacuccolnak hozzá, hogy gondját viseljék. Lassacskán kibontakozik, hogy Mercy nagymama múltjában bizony vannak rémes dolgok, amelyekről csak nagyon kevesen tudnak.
A Mercy ott bukik el, hogy teljesen érdektelen: pontosan tudod, mikor mi történik, melyik sarkon mi vár rád, és ha ez nem lenne elég, horrorfilm létére még csak nem is félelmetes. Nincs sem atmoszférája, sem kimagasló pillanata, de még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy legalább néhány olcsó ijesztgetést bevessen. Egyetlen pozitívumként felírható, hogy legalább rövid (mindennel együtt 75 perc), így nem vett el sok időt az életemből.
Last Shift [2014]
A három film talán legjobbja. Az újonc rendőrnő, Jessica első műszakja elsőre nem tűnik nagy eresztésnek: a kapitányság éppen elköltözött egy új épületbe, neki pedig biztonsági őrt játszva kell felügyelni az üres épületet. Igen ám, de jönnek a gondok. Jessicának rá kell jönni, hogy nincs egyedül, és nagyon úgy tűnik, hogy a Manson-családra hajazó szekta, a Paymon-család áll a háttérben, akik annak idején a lány apjával is végeztek egy bevetés közben.
A Last Shift egy abszolút meglepetés volt. Nyugodtan, higgadtan kezd, majd tényleg csak apró lépéseket téve visz minket a maximális őrület felé. Elképesztő módon sikerül adagolnia az izgalmat, miközben folyamatosan teszi fel nekünk, nézőknek a kérdést: ez most tényleg megtörtént? Vagy csak főszereplőnk kezd teljesen megőrülni a nagy magányban? Valaki szórakozik vele, vagy tényleg a vérét akarják? Aki teheti, és eddig nem tette meg, de szereti a fokozatosan építkező, paranoia-horrorokat, az ki ne hagyja a Last Shift-et. Tudni kell, hogy ezt a filmet egy horrormaraton keretein belül láttam: 3 mozit táraztam be, félórás szünetekkel. Az első a Hidden volt, a második az After, végül pedig ez. A papírforma pedig azt diktálja, hogy a harmadik film ennyi idő alatt már okozhat némi fészkelődést, ellenben a legjobb ötlet volt a Last Shift-et a végére hagyni, mert egy pillanatra nem tudtam róla levenni a szemem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.