The Final Girls [2015]

Max anyja nyolcvanas évek meghatározó scream queen-je volt egy bizonyos horror szériában, amely mély nyomot hagyott színészi karrierjén, és nem a jó értelemben. Egy autóbaleset következtében a nő meghal. Egy évvel később újra levetítik a Vérfürdő tábor című slasher klasszikust, amelynek előadására Max is elmegy a barátaival. A moziteremben tűz üt ki, Maxék pedig a vászon mögé menekülve szembesülnek azzal, hogy szó szerint belekerültek a filmbe.

Eleinte nem akarják elhinni a dolgot, de megjelennek a Vérfürdő tábor karakterei, ahogy az a filmben megvan írva. Megérkeznek a tóparti házikóhoz, Maxék pedig velük tartanak, mert egyszerűen nincs más választásuk. De ők már tudják, hogy a közelben ólálkodik a sorozatgyilkos Billy Murphy, ám annyi előnyük van, hogy szegről végre tudják, mi a következő fordulat és ki a soron következő áldozat a történetben.

Film a filmben: nem egy spanyol viasz, de nagyon sok múlik a megvalósításon, és a The Final Girls bizony tele van jobbnál jobb ötletekkel. Apróságok, de nagyon sokszor megvillan a kreatív elme. A kedvencem például az volt, amikor belekerülnek a visszaemlékezésbe, és a nézők szemszögéből ilyenkor látott, hullámzó áttűnés hogyan is néz ki magában a filmben, a szereplők hogyan látják azt. De a dátum és betűk kiírását is át kell lépni, hiszen azok a betűk ott vannak, sőt, a valóságból belecsöppent hőseink mindig meghallják azt a vészjósló hangeffektet, amely a gyilkos közeledtét jelzi. Igen, pont, mint amikor a Péntek 13 akármelyik részében Jason megjelenik.

Az ötletek sziporkáztak, figyelembe véve a klasszikus slasher horror szinte kötelező elemeit, avagy ha mell villan, akkor biztosan meghal valaki, és természetesen a szűz lány az, aki majd végül elbánik a szótlan, maszkos gyilkossal.

És mégsem tudom azt mondani, hogy a The Final Girls egy jó film lenne. Ennek két oka van, két igen súlyos tényező, amik kézen fogva vágták haza ezt az amúgy roppant ötletes élményt. Az egyik a korhatári besorolás, amely bizony PG-13. Vér nincs, azt felejtsd el, pedig nagyon kellett volna, ha pofátlanul fröcsög a ketchup az arcunkba. Egy ilyen produkciónál szinte kötelező lett volna az R-kategória, ám ennek hiányában egy nagyon light élményt tudhatunk magunk mögött. Külön szomorú, hogy amennyire erőltetik ezt a cicivillantós sablont, annyira nem látunk egy fedetlen keblet sem. A másik negatívum a drámai szál. Ha láttál már két filmet életedben, nagyon hamar leesik, hogy Max szemében felcsillan a remény: itt az anyja, és most talán megmentheti. Ezt vagy kihagyhatták volna egy az egyben, mellőzve még a film eleji tragégiát is, vagy legalább a fináléban dughatták volna fel maguknak azt a szirupos jelenetet, ami nagyon, de nagyon kilógott.

Az ember joggal dühös, amikor egy ekkora kihagyott ziccert lát, miközben végig nézhetjük, hogy milyen frappáns megoldásokat csempésztek bele. És nem éltek a lehetőséggel. Vérszegény, mellszegény, megfejelve egy szinte cukormázas befejezéssel. Egyszerre forgatja ki ügyesen ki magából a horror kliséket, de ugyanakkor egy akkora hiányérzetet hagy maga után, amit piszkosul nem szabadott volna.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.