Péntek 13. - VIII. rész: Jason Manhattan-ben / Friday the 13th Part VIII: Jason Takes Manhattan [1989]

Jason egy újabb röhejes apropó során ismét feltámad, majd felkapaszkodik egy hajóra, amely egy egyetemista csoportot visz Manhattan-be kirándulásra. Így kerül símaszkos gyilkosunk az erdei kempingből végül a nagyváros forgatagába.






Igen, már a nyolcadik résznél járunk. A messziről jött ember még azt is gondolhatná, hogy a folyamatosan tartott minőség miatt sikerült ilyen hosszú időt megélnie a szériának, azonban erről szó sincs, hozzáteszem: sajnos. Mit lehet egy horror franchise ilyen sokadik részéből kihozni? Nem, a Péntek 13 ezesetben sem olyan szar, hogy már jó, pedig most aztán tényleg megvolt a lehetőség.

Jason egy számára teljesen idegen környezetben találja magát: hosszúra nyúlt épületek, hatalmas tömeg az utcákon. Egészen más élet, mint amit eddig megszokott, már ha ő felfog ebből valamit miközben azt a maroknyi túlélőt hajkurássza, akiket még a hajón nem sikerült elkapnia. Apropó, erről jutott eszembe, hogy Manhattan forgatagában úgy körülbelül mindenkit legyilkolhatna, aki csak szembe jön, ha annyira a vérében van az ösztön. De nem, neki minden áron az a pár figura kell, akik előle menekülnek. Ő pedig megy és megy és megy... Még metróra is száll a cél érdekében.


Sikerült azért némi humort is belepréselni, bár ki tudja, lehet nem annak szánták. Történik ugyanis, hogy Jason face to face keveredik az egyik szereplővel, aki teljes erőből, hosszú perceken át püföli a gyilkost, akinek látszólag mindez meg sem kottyan. Miután emberünk a nagy verésben teljesen kifárad, Jason fogja magát, és egyetlen ütéssel leüti a srác fejét a helyéről, amely egy konténerben landol.

Az új környezetet sajnos nem sikerült kellőképpen kihasználni, pedig lehetett volna igazi trash-filmhez méltó, önmagán poénkodó pillanatokkal megszórni. Helyette megkaptuk a szokásos slasher-anyagot, amelyet elnézegetünk ugyan, de nyolcadszorra... köszönjük, kevés volt.

És ezzel még messze nincs ám vége...


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Exists [2014]