Gyilkos emlékek / Extracted [2012]

Tom egy olyan szerkezetet készít barátjával, amelynek segítségével emberek emlékeibe képesek bepillantást nyerni. Végül úgy hozza a sors, illetve a biznisz, hogy egy junkie bűnöző, Anthony emlékeibe kéne belépni, aki megölte barátnőjét. Tom be is megy a srác fejébe, azonban egy technikai gikszer miatt ott is ragad.




Miközben teste kómában fekszik, addig Tom már évek óta fel-alá mászkál Anthony emlékei közt, akár egy szellem: ott van a szituációkban, de őt nem látja senki. A remény szikrája csillan fel, amikor az egyik gyermekkori emlékben a kis Anthony megpillantja Tomot.

Egy dolog biztos: a rendező Nir Paniry-ra érdemes lesz odafigyelni a későbbiekben - bár való igaz, az Extracted immár három éve készült, és azóta semmi, de tény, hogy első, egész estés filmnek egy piszkosul korrekt minimál sci-fit pakolt le az asztalra.

Nem, a spanyol viasz ezúttal sincs feltalálva, könnyen eszünkbe juthat bizonyos helyzetekben például az Inception, de még a fordulatok sem az iszonyatos eredetiségről tanúskodnak. Mégis, az Extracted nagyon erősen fenntartja az érdeklődést. Szó sincs azonban arról, hogy több szempontból ne lenne kreatív a film, például az emlékekben való jelenetekkel sikerült ügyeskedni elég rendesen. Látszott az igyekezet, sőt, nyomot is hagyott.


Idővel azonban tisztázódik a kép, hova is fut ki az egész, tapasztaltabb filmnézők már a fenti szinopszisból kikövetkeztethetik a nyilvánvalót, aki viszont nem jött volna rá, az nyugodtan átugorhatja ezen bekezdés további részét. Tehát Anthony alkut ajánl Tomnak, hogy segít neki kiszabadulni az elméjéből, ha ő próbálja bebizonyítani ártatlanságát.

És igen, ezzel nem kicsit tették kiszámíthatóvá a film második felét, pedig ha valamicskét több kreativitással ültek volna le forgatókönyvet írni, az Extracted nem tűnt volna el a süllyesztőben. Egy remekül megalapozott film, ahol egy idő után elfogy a szufla a forgatókönyvből, ám mégis ki merem jelenteni, hogy valahol azért méltatlanul lett elhanyagolva. Izgalmas low budget sci-fi, és én nagyon remélem, hogy Nir Paniry fog még rendezni, mert az nem kérdés, hogy tud a csóka, elég rendesen.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Stephen King: Az / It [1990]

Final Cut - Hölgyeim és uraim [2012]

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Top 10: Egyhelyszínes filmek