El Cuerpo / The Body [2012]

Halálra rémült éjjeli őr hagyja ott a hullaházat az éjszaka közepén. Látott valamit, menekül valami elől. Hogy mi is volt az, egyhamar nem derül ki, mert a zavart férfit elgázolja egy autó. Amit tudunk, hogy egy nő holttestének nyoma veszett az épületből. A rendőrség kihallgatja a megözvegyült férjet, aki idővel egyre gyanúsabb lesz a hatóságoknak. Miközben folyik a kihallgatás, és a rendőrség egy idő után már a nő halálát próbálja rábizonyítani az egyre gyanúsabb özvegyre - aki nem mellesleg folyamatosan tartja a kapcsolatot fiatal szeretőjével - mi visszaemlékezések által nyerhetünk bepillantást a folyamatosan elcsesződő házaséletükbe.




És akkor ki is mondom, mert nyilván nektek is leesett a hasonlóság: Gone Girl. Valóban, az El Cuerpo nagyon sok ízében felidézi Gillian Flynn történetét, vagy fordítva. Viszont plágiummal egyik művet sem lehetne vádolni: mind az El Cuerpo-film, mint a Gone Girl-regény 2012-ben látott napvilágot. És valóban csak nagy vonalakban lehet hasonlóságokat felfedezni, de a film nézése közben mégis sok helyen szembetűnhet.

Piszok nagy sablon, de a spanyol thrillerek azért tudnak valamit. Az Amíg alszol, a La Cara Oculta, és még a Fantomlakó is mind-mind erről tesznek tanúbizonyságot, de jelenlegi filmünk is büszkén beállhat az imént felsorolt thrillerek mellé. Ha nem is lett jobb náluk, de ott a helye a felsorolásban.


Az El Cuerpo legnagyobb erénye a titokzatosságában rejlik. Az egyik pillanatban azt hiszed, valamennyire már összeálltak a fejedben a kirakós darabkái, majd egy kisebb fordulatnak hála újra összekavarodik minden. És így megy ez, egészen addig a pontig, amikor már nyilvánvalóvá válik a képlet, szinte előtted a megoldás... és nem. Mert akkor jön a végső fordulat, amit egész ügyesen sikerült elrejteniük az utolsó öt percig. Még ha nem is üt akkorát, mint amennyire egy ilyen szépen eltitkolt utolsó csavarnak illene, de legalább tartogattak valamit a legvégére is, és ez mindenképp érdem.

Lényegében az El Cuerpo nem egy vérfrissítő darab, mert nem dolgozik egyedi fordulatokkal, de mégis nagyon ügyesen kavarja meg azokat, és ezáltal sikerül is elérnie a meglepetés hatását. Hellyel-közzel még ki is számítható, főleg, ha nagyon pörgeted rajt az agyad, de amilyen kreatívan dobálja a műfaj kliséit, úgy hagy téged elveszni ebben a látszólag keszekusza ügyben.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.