A módszer / El Método [2005]

Heten pályáznak ugyanarra a pozícióra. Azt hitték, egy sima, egyszerű állásinterjúra jöttek, de nagyon tévedtek. A multicég ugyanis a Grönholm-módszer segítségével akarja kiválasztani, ki a legalkalmasabb a vezetői poszt betöltésére. A módszer lényege, hogy különböző feladatok elé állítja a jelentkezőket, akik közül minden egyes állomás végeztével valakinek távoznia kell.




Elsőként ki kell következtetniük, ki közülük a tégla, a cég beépített embere. A hét kicsi, mit sem sejtő pályázóval a cég számítógépen keresztül kommunikál, ők pedig ahogy haladnak előre a játékban, úgy ismerik ki egymást egyre jobban és jobban. Nem kell sokat várni, az is kiderül, hogy maga a vállalat is alaposan utánanézett a jelentkezők háttéréletének. Ahogy az ilyenkor lenni szokott: gyanakvás, hazugság, árulás, mind-mind felüti a fejét, hiszen mindenkinek a munka kell.

Busás állás ez, miközben lenn az utcákon forradalom zajlik a bankok ellen. Emberek vonulnak ki, hogy hangot adjanak nemtetszésüknek, míg odafent, az irodaházban embereink az amúgy is jól menő állásukat próbálják leváltani egy még jövedelmezőbb pozícióra.

Az El Método erőssége pedig abban rejlik, hogy nem tudod, mi vár rád a következő sarkon. Hogy végül ki kapja meg, idővel szinte teljesen mellékessé fakul, nem ez fog érdekelni, sokkal inkább az, hogy milyen új csavarral szolgál a történet. Mert fordulatok vannak bőven.


A film simán lehetett volna egy thriller, de nem hajlik el ebbe az irányba, sokkal inkább egy kamaradrámát kapunk, amely ritkán ugyan, de sajnos párszor leülepszik. Viszont hiába érzed a néhány felesleges jelenet súlyát, mégsem ereszted el a fonalat, hiszen a maga komótos módján mégis ügyesen építkezik. Az érdeklődést majdhogynem végig fenntartja, te is úgy ismered meg a karaktereket, ahogyan ők a másikat, ezért velük együtt érnek majd a meglepetések.

Hiszen idővel mindenki kimutatja a foga fehérjét, kibújik a szög a zsákból, a módszernek ugyanis pont ez a célja: finoman irányítja a szálakat, miközben a jelentkezőket, ha nem is vadállattá alacsonyítja le, de fellebbenti a valódi énjüket - azt, ami a drága öltöny, a jól fésült haj és a nyakkendő alatt lapul. Mert mind egymás riválisai, ugyanazért jöttek, de csak egyikük maradhat.

Igen, a film a spanyoloktól érkezett, ami nem meglepő, hiszen a spanyol mozi az esetek többségében szolgálhat némi garanciával. Az El Método összességében egy remek darab: nem mozgatja meg túlságosan az agyad, de közben mégis mindvégig leköt a maga intellektuális módján. A kérdés már csak az, hogy Te bevállalnál-e egy ilyen állásinterjút?


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Péntek 13 / Friday the 13th [2009]