Stephen King: Az / It [1990]

Igen, tudom. Nem kell mondani. Tisztában vagyok vele, hogy az It nem egy jó film. Tudom, hogy vannak kifejezetten gagyi részei. Főleg az alacsony költségvetéssel járó megvalósítást illetően. Azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon nem hű a Stephen King-féle alapanyaghoz. De nem tehetek róla: this is my guilty pleasure. A nosztalgia, igen az a bizonyos nosztalgia, amikor még nagyon kiskölyökként először látva a filmet rémálmaim voltak Pennywise-tól, nem volt annyi takaró, amit magamra húzhattam éjszaka, miközben összekuporodtam a sötétben, de mégis újra és újra megnéztem VHS-en; na ez a nosztalgia az, ami azt mondatja velem: szeretem az It-et.

Még ennyi idősen is, hiszen nem olyan rég újra megnéztem, immár sok év után először. Tényleg le kellett vonnom a következtetést, hogy ezúttal elkel az a bizonyos remake (ilyet sem mondok sűrűn), de valahogy mégis úgy voltam vele, miután végeztem: a fenébe is, ez még mindig tetszik. A már kifejtett nosztalgia mellett ehhez továbbá hozzájárul Tim Curry felejthetetlen játéka is. A fickó horrorra született.

Na meg ugye az a bizonyos kisvárosi hangulat. Lehet egy King-műből készült film akármilyen gyenge, ez a része valahogy mégis jól működik. Ezért nagy pacsi jár Kingnek, hogy legtöbb sztoriját ugyanabba a két-három fiktív, vagy akár valós kisvárosba helyezi. És ez nem véletlen: ha a filmekben nem is jön át, irományaiban nagyon finom utalásokkal mutatja, hogy történetei egy univerzumban játszódnak.


A történet szerint a "Vesztesek klubja" nevű, kiközösített gyerekekből álló baráti társaság 30 évvel ezelőtt legyőzte, vagy legalábbis aludni küldte Pennywise-t, a csatornában élő, magát bohócnak álcázó szörnyet, aki kisgyerekekre vadászott. A "vesztesek" felnőttek, szétszéledtek, Pennywise pedig visszatért, újra lecsapott. Nincs mit tenni, ezúttal végleg el kell tenni őt láb alól, hiszen annak idején esküt tettek: ha újra feltűnik, megint összefognak ellene.

Lényegében egy két részes mini sorozatról beszélünk, amely egy erős cirka három órát tesz ki. Az első részben Mike Hanlon hívja fel egyesével a régi barátait, közölve velük a rossz hírt, amely hallatán mindenki egyesével emlékszik vissza azokra a bizonyos időkre. Így áll össze a múlt, míg a második rész már teljes egészében a jelenre fókuszálunk.

Emlékszem, hogy annak idején mennyire tudtam félni attól a pár másodperces bevágástól, amikor két kisgyerek menekül egy biciklivel, valami üldözi őket, de azt pont nem láthatjuk. Csak azt, ahogyan tekernek gőzerővel - és ez tud a legfélelmetesebb lenni: amikor nem látod a gonoszt, de tudod, hogy ott van. Na, de azért az sem volt semmi, amikor megjelenik Ben Hanscom-nak az elhunyt apja, és amire a kissrác másodszorra is odanéz, az apuka már lufikkal a kezében integet neki...


Kissé félve ültem le, de ezen félelem inkább az idő vasfoga lehetséges merénylete miatt volt jelen. Tény, hogy érződnek az évek, és nagyon szembetűnők a hibák, főleg technikailag, de szerencsére nem tudok rá kifejezetten haragudni.

7/10


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.