Isteni műszak [2013]

1992-ben járunk. A félig magyar, félig horvát származású Milán a szarajevói ostrom alatt szökik át Magyarországra. Egy véletlennek köszönhetően hamarosan a mentősöknél vállal éjszakai műszakot, azonban újdonsült kollégái korántsem mindennapi fekete munkával szerzik be a plusz pénzt a konyhára. Milánnak eleinte nem tetszik az ötlet, de végül beszáll a bizniszbe, hiszen barátnőjét mindenképp szeretné átjuttatni Magyarországra.

A jó magyar film nem halt meg, csak nem a mainstream mozik berkein belül kell kutakodni. A legegyszerűbben úgy tudnám leírni az Isteni műszakot, hogy Tarantino minden bizonnyal imádná. Vehetjük úgy is, hogy egyfajta előrelépés a hazai filmipart illetően, mondhatjuk azt is, hogy egy piszkosul jó irány, de nem szabad elmenni amellett a tény mellett, hogy a sok, hasonló témájú, külföldő filmet elnézve az Isteni műszak nem túl eredeti. Lopni nem lop, inkább tiszteleg - és ez nagyon fontos. De kérdem én: akkora baj ez, ha közben piszkosul szórakoztat?

Muszáj hozzátenni, hogy szigorúan a fekete humor rajongóinak fog kedvezni az Isteni műszak, szóval aki könnyen megbotránkozik, az inkább tegyen le a megtekintésről. Valójában a film ereje nem is pont ebben a fajta sötét humorban rejlik, sokkal inkább az aprólékos felépítésben. Van, hogy a poénokat percekig építgetik, mi nézők csak sejtjük, hogy itt valami készül, de nem igazán tudjuk a helyükre rakni a dolgokat. És egyszer csak kapod a pofont.

Az író/rendező Bodzsár Márk igyekezete nagyon erősen visszaköszön, az Isteni műszakon ugyanis látszik a filmkészítés szeretete, hogy nem egy tucatmaszlagot akar lenyomni a fél ország torkán. De nem ám. Inkább megszólít egy réteget, azt a réteget, amihez ő maga is tartozik, és készített egy olyan filmet, amin valószínűleg maga Márk is remekül tud szórakozni.

Ja, és a színészek? Főszereplőink, kulcsfiguráink mind telitalálatok. A Milánt alakító Ötvös Andrástól kezdve a két mentős, Rába Roland és Keresztes Tamás valami elképesztőt nyújt, és ne feledkezzünk meg Zsótér Sándorról sem.

Lényegében az Isteni műszak mintha a mi világunk karikatúrájában játszódna: az nagyon hamar leesik, hogy itt bizony Milán az egyetlen normális karakter, akinek még (hangsúlyozom: még) ki van mind a négy kereke, és bár a temetős finálé, illetve ami azután jön valahol belepasszol abba, amikkel egészen addig Bodzsár Márk elszórakoztatott, vagy épp megbotránkoztatott minket, de én nekem személy szerint ott már túl sok volt a film, ráadásul simán megbékéltem volna azzal, ha úgy 15-20 perccel rövidebb játékidőt kapunk - csak, hogy a negatívumokat is megemlítsem.

Röviden tehát: élveztem, nevettem a gegeken, és fogtam a fejem, ha kellett. Személy szerint örülök, hogy ilyen film is került a tarsolyunkba, még ha nem is egy újkeletű dologról is van szó, azért az nem kétség, hogy idővel újra megnézem majd.

7/10