Alien 4. – Feltámad a Halál / Alien: Resurrection [1997]

Kevés dolog tűnhet feleslegesebbnek annál, minthogy A végső megoldás: Halál - avagy Alien a köbön zárójelenete után még egy filmet elképzeljünk Ripley-vel, ahogyan egy zárt térben küzd a xenomorphok ellen. Pedig elkészült, és bár jó lett volna kiküszöbölni a csorbát, amit Hollywood szarrágó hozzáállása ejtett az Alen-szérián, sajnos a Feltámad a halál nagyon sok szempontból megbukott.


Hiába érkezett a rendezői székbe Jean-Pierre Jeunet. Ha láttál tőle egy filmet, utána már ezer közül is felismered azt a jellegzetes világot, stílust, amit megteremt. Ez itt is működik, már szinte feszélyező látni, ahogy a kamera irreálisan közelről mutat egy-egy karaktert, és még Pitof is tette a dolgát látvány terén, ketten nagyon ügyesen dolgoztak együtt, még így is minden más mehet a levesbe.

A történet szerint egy orvosi kutatóhajó legénysége klónozza Ripley-t, hogy a benne burjánzó xenomorph királynőt megmentsék, és saját célokra hasznosítsák. A nőt is élve hagyják, további tanulmányozások céljából, de mondanom sem kell, nagyon hamar kifut a szar a budiból, hiszen nem ez lenne az Alien negyedik része, ha nem kezdődne el idő előtt a vérfürdő.

Ha már foggal-körömmel ragaszkodtak Ripley visszatéréséhez, nem volt rossz ötlet a klónozás, így nem az alap koncepción bukik el az Alien: Resurrection, hanem minden máson: a film ugyanis egyáltalán nem izgalmas. Van egy-két jobb ötlet, amelyek egész ügyesen ki lettek találva, de még azt sem lehet ráfogni, hogy unalmas lenne, egész egyszerűen semmi extrával nem szolgál. A karakterek többnyire érdekesek, bár a dinamika nem lett annyira kidolgozva köztük, mint kellene, persze úgyis tudjuk, hogy hullajelöltek hadával van dolgunk.

Lepereg a film, vége, nyugtázod, de kreativitás hiányában nem okoz maradandó élményt, maximum egy újabb lehúzott bőrrel van dolgunk.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.