Pet [2016] - Egy pszichopata naplója

Seth igazi magának való, antiszociális figura. Egy állatmenhelyen dolgozik, és szinte csak a kutyákkal képes normális kapcsolatot kialakítani, maximum értük érez némi empátiát. Egy nap azonban a tömegközlekedésen találkozik Holly-val, akivel egykor együtt jártak gimibe. Bár a lány nem tudja hova tenni a srácot, Seth innentől rátapad szegényre: megtudja, szabadidejében hova jár, hol dolgozik, küld neki virágot, és a többi. A lány természetesen elutasítja a finoman szólva is nem normális nyomulást, Seth pedig úgy dönt, a munkahelyén felfedezett, eldugott szobában lévő ketrecbe zárja Holly-t.


A fenti szinopszis után jogosan lehet látatlanban ráfogni, hogy a Pet egy unásig ismételt thriller. Hogy úgyis tudjuk, mi lesz. És nem tud minket meglepni. Mert mi a fene kerekedhet ki egy ilyen sztoriból? Elárulom, hogy Carles Torres filmje elég erős meglepetést tartogat valahol a játékidő felénél. Bár néhány helyen már lelőtték a fordulatot, én nem teszem, maradjunk annyiban, hogy egy elég erős, nem mellesleg jól időzített, és addig a pontig szépen elrejtett csavarral van dolgunk. Nem, nem fog leesni az állad úgy, hogy három szinttel lejjebb kell keresned, de nagyon üdítően hatott - és innentől kezdve mintha egy egészen más filmet néznél.

Így lesz egy szokványosnak ígérkező filmből egy nagyon komoly lélektani thriller, némi horrorral vegyítve. Fontos ugyanis megjegyezni, hogy aki horrorfilmre vágyik, az nem feltétlenül fogja megkapni, azt ugyanis csak nyomokban tartalmazza. A Pet egy ennél sokkal mélyebb film, érdekes kérdéseket boncolgatva. Nem találta fel a spanyol viaszt, de nem is ezt tűzte ki céljának. Amit megmarkolt, azt maradéktalanul teljesítette, és arra is tessék felkészülni, hogy a film végeztével nem az a kifejezetten jókedv fog sziporkázni az emberben. Mert a Pet eléggé lehúz, és még ott is tart egy darabig, amíg feldolgozod. Ezért csak óvatosan közelítsétek.


Dominic Monaghan több arcát megvillantotta már, de itt elképesztő a srác: annyira telitalálat volt erre a szociopata személyiségre az ő fizimiskája, hogy le a kalappal, mind a kasztingosoknak, mind magának a színésznek, mert azért ő is beletette, amit tudott. Furcsa, kissé szótlan, talán mind ismerünk ilyen embereket, akiknek különcségük szinte már ijesztő méreteket ölt - és ha eddig a filmig nem kerültük őket, na majd most biztos fogjuk. Mellette Kseina Solo úgyszintén remekel, bár ő egy egészen más szinten, a kettejük közti (furcsán fogalmazva) kémia pedig maximálisan működik.

Bár nem egy kimondottan gyors darab, azért a végére a türelem meghozza gyümölcsét: ha egy kissé visszafogott tempóval felruházott, ám annál nagyobb gyomrost előidéző lélektani thriller kell, akkor a Pet valahol kitölti ezt az űrt.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.