B-Portré: Javier Botet - Az örök horrorkarakter

[Ebben a rovatban olyan, nem A-listás filmesek kerülnek terítékre, akik nem pusztán a rivaldafény mellett két lépésre állnak, de valami oknál fogva kitűnnek az átlag másodvonalbeli tömegből.]

Szinte biztos, hogy valahol már te is belefutottál ebbe az emberbe: a spanyol születésű Javier Botet főleg horrorfilmekben tűnik fel. Marfan-szindrómában szenved, amely testi elváltozásokhoz vezetett. Nem elég, hogy Botet közel két méter magas, betegsége miatt ijesztően vékony testalkattal bír. Nem mellesleg kötőszövetei sokkal lazábbak, mint az átlagemberé, így elképesztő módon képes kicsavarni magát. Azonban ennek a betegségnek "köszönheti", hogy különféle rémalakok megformálásához sorban kapja a filmes felkéréseket.


Az 1977-ben született férfi első filmszerepét 2005-ben kapta, a Holtak tava című, nem túl jól sikerült horrorfilmben kellett egy (természetesen) szörnyet megformálnia. Lényegében ezzel indult be karrierje, rá két évre a kultikussá vált [Rec]-ben alakította Niña Medeiros-t. Ugyan a második részhez egy másik színészt kértek fel a brutális kinézetű karakter megformálására, de a harmadik és negyedik fejezetre már Botet visszatért. Másik ismertebb alakítása a Mama című horrorfilmben volt, ahol a címszereplő Mamát alakította. Ezt sokan nem tudják, de igen, egy férfi alakította a démont, amelynek létrehozásához nem használtak CGI-t, egyszerű maszkmesteri munka állt mögötte.

Botet ritkán mutatkozik filmjeiben bármiféle smink vagy egyéb extrém jelmez nélkül: nála már megszokott, hogyha hívják, akkor feltehetően nem hétköznapi szerepre. Azt azonban már több rendező, például a [Rec] egyik direktora, Jaume Balagueró, hogy Javier Botet nem pusztán arra jó, hogy ráaggatva a különféle hacukákat, rémisztgesse a moziba járó embereket. Remek színésznek tartják, több filmes elismerően beszélt róla az évek folyamán.


Kevesen tudják, de Botet rendezőként és íróként is próbálgatta a szárnyait. Ugyan még csak takaréklángon. 2010-ben a Star Love című, háromperces romantikus fantasy-t készítette el. Majd a 2013-ban bemutatott, Al final todos mueren című szkeccsfilmbe rendezett egy szegmenst, amit természetesen ő maga is írt. Emellett egy 2015-ben készült, spanyol rövidfilmben, a Microondas a vizuális effektekért ő volt a felelős.

Nemrégiben szerepet kapott a Bíborhegyben, valamint ő volt a Crooked Man a Démonok között második felvonásában. Ezen kívül kisebb horrorokban szinte folyamatos megjelenése van. Szerepelni fog többek között a Tom Cruise főszereplésével készülő Múmiában, az Annabelle második részében, a Stephen King-féle IT újragondolásában, de még az Insidious negyedik felvonásában is láthatjuk őt. Ugyan egyik sem egy hű, de nagy szerep, de Javier minden bizonnyal már megmarad ennek az örök mumusnak. Munkája mindig lesz, az biztos.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Exists [2014]