Jöhet Duncan Jones következő sci-fije?

Duncan Jones most, hogy a Hold és a Forráskód után készített egy nagyobb költségvetésű stúdiófilmet (Warcraft) visszatér a gyökereihez. Állítása szerint 14 éves kora óta szeretné elkészíteni a Mute című filmjét, amely valami módon kapcsolódna 2009-es debütáló, Moon című mozijához. Egyelőre csak találgatni lehet, illetve a rendező korábbi nyilatkozataiból ollózható össze ez meg az, mindenesetre annyi szinte biztos, hogy ugyanabban az univerzumban játszódik.

A Mute 2046-ban játszódik Berlinben, amikor is a város tele van bevándorlókkal. A történet főszereplője egy csapos, Leo Beiler (Alexander Skarsgård), egy néma csapos, aki egy eltűnt nő után nyomoz. Ebben lesz segítségére egy sebészpáros (egyiküket Paul Rudd alakítja), de vajon Leo valóban bízhat bennük?

Jones a filmet egy sci-fi környezetbe bújtatott Casablancaként jellemezte. A filmben feltűnik Sam Rockwell is, azt azonban nem tudni, hogy milyen szerepben. A rendező egy régi nyilatkozatában arra utalt, hogy a színész ugyanazt a karaktert alakítja majd, mint a Moon-ban, de egyelőre ezt nem szabad készpénznek venni.

Mindenesetre nem kérdés, hogy várjuk Jones következő durranását, hiszen ha minimal sci-fi, akkor rá bizony lehet számítani - nem mellesleg izgalmasnak tűnik az a fajta titkolózás, amely a projektet öleli körbe. A forgatás a napokban kezdetét vette és ha minden jól megy, valamikor a jövő évben nézhetjük is.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Péntek 13 / Friday the 13th [2009]