A kísérlet / Das Experiment [2001]

Húsz férfi jelentkezik egy pályázatra, amelyet ha végigcsinálnak, fejenként 4000 márka üti a markukat. A pénz csábító, és maga a feladat sem tűnik bonyolultnak: egy laboratóriumban felépített börtönben kell eljátszani a rabokat, illetve a fegyőröket, kire milyen szerepet osztanak az előzetes felmérések alapján. A kísérlet kezdetét veszi, a dolgok pedig hamarosan nem várt fordulatokat vesznek.


1971-ben történt az a bizonyos stanfordi börtönkísérlet, más néven a Zimbardo-féle börtönkísérlet, amely alapjait a film is szolgáltatta. Bár Oliver Hirschbiegel mozijához jó pár dolgot megváltoztattak, az ihlet adott volt, méghozzá valós események alapján. A kezdeti, bolondozós, viccelődős idillt röpke idő alatt váltja fel valami egészen más. Hiszen a fegyőr, mint rang felelősséggel jár, tekintélyt parancsoló munkakör ez, ha pedig nem kapja meg a neki járó tiszteletet, azt bizony ki kell erőszakolni.

Hamar elszabadulnak az indulatok, és lesz az ember embernek farkasa. Eleinte még csak a poénok röpködtek, később már tapintani lehetett a feszültséget a börtön falai között. A szerep, amelyet rájuk osztottak, hamar komplett átszellemülést eredményezett, ehhez pedig nagyban hozzájárult néhány olyan résztvevő, akiknek itt nyílt alkalmuk kiereszteni a gőzt magánéleti komplexusaik miatt. Idővel nem lesz a raboknak sem nagy az arcuk: megtörnek, nem próbálnak bohócot csinálni fegyőreikből és komédiát a kísérletből. Ez történik, ha pár embert összezársz és néhánynak hatalmat adsz a kezébe. A vadállat elszabadul.


A Das Experiment egy borzasztóan erős film, és bár cselekménye egy olyan úton halad előre, amely már körülbelül tíz perc után besaccolható, mégis vannak a tarsolyában olyan momentumok, amelyek képesek ökölbe szorítani nézője kezét. És igen, adva vannak a kötelező karakterek: a megalázandó szerencsétlen, na meg a főgenya, akit már akkor kiszúrsz, hogy vele még bajok lesznek, amikor meg sem szólalt. És itt jön a képbe a kaszting, amely úgyszintén hatalmas erénye a filmnek, hiszen minden egyes szereplő olyan színészt kapott, amilyen hozzá passzolt - vagy fordítva.

Nem hibátlan darab, főhősünk "nőjének" szálát maximálisan, egyetlen tollvonással ki lehetett volna hagyni. Ezzel nem csak feszesebb játékidőt kaphattunk volna, de megspórolták volna az ilyen perceket, amikor a hölgyemény egyedül, szinte már művészfilmekre emlékeztető képsorok közepette ücsörög az üres lakásban. Itt éreztem, hogy szó szerint leül a film, ám szerencsére hamar visszakapcsolódtunk a benti eseményekre, amely újabb izgalmas jeleneteket tartogattak.

Nincs mese, így kell remek filmet csinálni.

   

Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.