Rendkívüli mesék / Extraordinary Tales [2013]

Ha azt mondom, hogy gótikus hangvételű animációs antológia, ráadásul mindez egy Edgar Allen Poe mini-gyűjtemény, akkor biztos sokan felkapják a fejüket. Az Extraordinary Tales nem kapott nagy felhajtást, pedig a papírforma azt diktálja, hogy egy elég masszív réteget lenne képes megszólítani. Az pedig, hogy teljesen fű alatt kúszott be, sajnos nem véletlen.

Mert bizony vannak bajok a filmmel, ám lévén, hogy antológia, mégis csont nélkül végig lehet nézni. Öt kis történet, amelyek más-más animációval, stílussal készültek, öt egészen különböző prezentációt láthatunk.

Az Usher-ház vége: Az ódon kastély birtokosa magához hívja gyermekkori barátját, hogy legnehezebb pillanataiban legyen vele. A vendég ekkor még nem sejti, hogy fogadója az őrület szélén áll. Talán a legjobb történet mindközül, bár a baltával faragott arcú karaktereken lehetett volna mit csiszolni, de mégis elegánsan van végigvezetve, illetve egy bizonyos jelenetnél valóban végigfutott a hátamon a hideg. Christopher Lee narrációja, mély tónusú hangja pedig maximálisan passzol a környezethez.

Az áruló szív: A gyilkos gondolatú beteggondozó története, aki egy éjszaka meglépi azt, amit már tervez egy ideje: meggyilkolja a gazdag, idős férfit, akit ápol, majd feldarabolt holttestét elrejti a fapadló alatt. Igazán visszafogott rajzokkal operál, fekete és fehér színekkel dolgozik, mintha egy Sin City képregényt néznél. Sajnos azonban maga a történet nem túl érdekes és ezen a befejezés sem segít. A narrátos Lugosi Béla, így a hangminőség is hagy némi kívánni valót maga után.

Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban: Ebből a történetből megtudhatjuk, milyen bajok keletkezhetnek abból, ha pusztán kísérleti szempontból valakit úgy ér utol a halál, hogy közben hipnózis alatt áll. Itt megint visszatér kicsit a hitunk a filmbe, mert egy igazán jó sztorit tálalnak elénk. Ami az animációt illeti, mintha egy mozgó képregényt néznél, ez pedig nálam igencsak működött.

A kút és az inga: Egy halálraítélt megpróbáltatásait követhetjük nyomon a cellájában, ahogyan egyszer csak megnyílik alatta a föld. Bár gyönyörűen van elkészítve, de itt nem egy kimondottan érdekfeszítő történettel állunk szemben. Még Guillermo del Toro narrációja sem képes dobni semmit az összképen, őszintén szólva nagy kár érte, mert mint mondtam: gyönyörűen néz ki.

A vörös halál álarca: Bár kevés szöveggel dolgozik, azt is az a Roger Corman mondja el, aki több Poe-műből készített egész estés filmet, köztük ebből is. Egy fényűző, királyi álarcosbálnak lehetünk szemtanúi, amikor is egy vörös csuhás alak lép be az ajtón. Befejezésnek gyanánt szintén egy nagyon jól sikerült szkeccset kapunk, nyugtalanító atmoszférával és egyedi, ám annál szebb kivitelezéssel.

Pluszban kapunk még egy átvezető történetet is, hogy ne pusztán egymásra pakolva kapjuk a szkeccseket: ebben a már elhunyt, holló formájában visszatért Edgar Allen Poe társalog a halottakkal egy temetőben. Itt jócskán érezni lehet, hogy teljesen szabad kezet kaptak a készítők és ez sajnos negatív értelemben köszön vissza. Elnézegetjük, hiszen lassan haladunk tovább a következő kisfilmhez, de őszintén szólva meglettünk volna nélküle is.

Nem egy hosszú darabról, egy mindössze 73 perces alkotásról beszélhetünk az Extraordinary Tales esetében, amely főleg a Poe-rajongóknak lehet felhőtlen élmény. Nem szabad elvárni egy szkeccsfilmtől, hogy minden darabja úgy üssön, mint a hólapát, de itt elkelt volna még némi csiszolgatás és szépítgetés, mert ugyan 5 sztoriból 3 valóban működik, de egyik sem nyújtja azt az igazi maximumot, amellyel kecsegtet egy ilyen film lehetősége.