A United 93-as / United 93 [2006]

Nem egyszerű feladat filmet készíteni egy olyan tragédiáról, amelyet számos konspirációt teória leng körül. Megoszlanak a vélemények, ha az ember beleássa magát bizonyos fórumokba a United 93-mal kapcsolatban, a hozzászólások zöme abból áll, hogy mekkora bullshit ez az egész. Hogy ez mind kamu. Hologram repülők, a kormány műve, stb. Mi most tekintsünk el ezektől, felejtsük el, hogy mi állhat a dolgok mögött, mi lehet hazugság és mi nem, és próbáljuk meg filmként értékelni a United 93-mat.

Ez a film bizony erős. Méghozzá nem is kicsit. Ahogy lepergett az utolsó képkocka és a már görcsbe rándult kezeimmel markoltam a fotel karfáját az izgalomtól, még ücsörögtem kicsit csendben, hogy kifújjam a levegőt. Beütött, gyomorba. Nem titkolom, megkaptam a sokkhatást. Paul Greengrass elintézte, hogy hiába láttam egy jó filmet, az estém mégis el lett cseszve. Mert iszonyat szarul éreztem magam utána.

A film elején láthatjuk, ahogy a United 93-as járatra tartó merénylők még elmormolnak egy imát a szálloda szobájukban. Elindulnak, taxiba ülnek, majd a többi utas közt elvegyülve szállnak fel a repülőre. Mindent gondosan előkészítenek, és megtörténik az elkerülhetetlen: a gépeltérítés. És te pontosan tudod, mi következik: az utasok fellázadnak.

Két szálon fut a cselekmény: a repülőn, valamint az irányítóközpontban. Ez utóbbi valahol pont a hátulütője is a filmnek, másfelől pont, hogy kellett bele. Többször kizökkentett, amikor nem az utastérben jártunk, másfelől viszont túlontúl tömény lett volna, ha mindvégig a repülőn vagyunk. Nem utolsó sorban a játékidő is közrejátszhatott a dologban, hiszen nem tett volna ki 111 percet csak a gépeltérítés, valamint az utasok összefogása.

Greengrass nem alkalmazott sztárokat, ismerős arcokat, ezért pedig mindenképp elismerés jár. Elhasználatlan színészeket láthatunk, akik maximum epizódszerepekben tűntek fel korábban, vagy még abban sem. Nincs központi hős sem, itt a hős, mint fogalom egy csoportba tömörül, ők pedig az utasok. Mind, együtt. Senkit nem ismerünk meg, mindössze egy-egy elkapott párbeszéd az, amit Greengrass az orrunkra köt.

Mindvégig ott vibrál a feszültség, hiszen tudjuk, mi lesz a vége, a szufla pedig a fináléra sem fogyott el, sőt, épp ellenkezőleg. Bivalyerősre sikerült megkoreografálni, az izgalom úgymond teljes mértékig a tetőfokára hág, amikor az utasok már fellázadnak, hogy lenyomják az eltérítőket. A United 93 egy kihagyhatatlan darab, mindenféle csöpögés, pátosz és zászlólengetés nélkül.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.