Turbo Kid [2015]

A retró láz örök. Nincs mit tenni, mindig is lesznek a nyolcvanas évek különféle zsánereit megidéző próbálkozások, ami nem véletlen. Hiszen mindmáig mosolyogva emlékszünk vissza azokra a régi, szép VHS-időkre. Még egy olyan korszak nem lesz. Idén nem csak a zseniális Kung Fury tisztelgett egy nagyot, de a Turbo Kid is... kisebb-nagyobb sikerrel.

Egy lepusztult, posztapokaliptikus világban járunk (1997-ben!!!), ahol mindenkinek alaposan a háta mögé kell nézni. Itt tengeti mindennapjait hősünk, a kölyök, aki amellett, hogy a szeméttelepen guberált cuccokból próbál üzletet kötni a helyi kocsmárossal, nagy rajongója a Turbo Kid nevű képregényeknek. Egy nap megismerkedik, egészen pontosan ráakaszkodik egy Apple nevű lány, aki nem kis fejfájást okoz magányos emberünknek. Miután a kiskirály Zeus (Michael Ironside) emberei elrabolják a lányt, a fiú rálel az űrhajójával lezuhant Turbo Kid-re, akinek jelmezét magára öltve indul Apple után. Zeus ugyanis privát kis pankrációkat szervez, a halottakból pedig ivóvizet présel ki.

Igen, ez a film pontosan annyira elborult, mint azt a fenti bekezdésből leszűrted. Az egész 2011-ben indult, a T is for Turbo című kisfilmmel, amelyből a három rendező, François Simard, Anouk Whissell és Yoann-Karl Whissell végül egy másfél órás mozit raktak össze. Azt azért nem mondanám, hogy milyen nagyon jól jártunk, de szerencsére nem olyan vészes a helyzet.

Legelőször is leszögezném: a film rohadtul véres. Nem finomkodik, ömlik az arcodba a gore ezerrel, a legkülönfélébb halálnemek, amelyek legfőképp a végső összecsapásban csúcsosodnak ki, amely talán a film legjobb jelenete. Ezen a téren nagyon erős élményről beszélünk, egyszerre szisszensz és nevetsz fel.

Másfelől a Turbo Kid nagyon csapongó. Valahol olyan, mint egy Mad Max-film, gyermeki mentalitással, de korántsem gyerekeknek. Tény, hogy valahol kiválóan megidézi a korszakot, de sajnos ez így másfél órára elhúzva nagyon nem működött. Ha levesszük a már említett utolsó harcot, a második felére nagyon széthullik: érzed az izzadságot, amit akkor préseltek ki magukból a készítők, amikor úgy döntöttek, hogy márpedig ebből másfél órás anyag lesz. A másik a karakterek. Nem, nem a színészek, ők pont annyira játsszák túl szerepeiket, amennyire egy ilyen öniróniával felturbózott film megkívánja, egyszerűen mégis jellegtelenek voltak, nem tudtam értük izgulni.

Jöhet nekem a retró, szívesen elnézegetem én ezeket a próbálkozásokat, és a Turbo Kid sem az a nézhetetlen fajta, lehet valakinek nagyon befog jönni, viszont én nem tudtam maximálisan élvezni. Láttam mit akart elérni, de mindig csak egy karnyújtásnyira volt attól, ami eredetileg a célja lett volna. Mindezek ellenére még így is ajánlani tudom, mert valahol megvan a maga bája, néha egyszerre tud trancsírozós és aranyos lenni, de ha már retró, akkor sokkal inkább a Kung Fury.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.