Lost River [2014]
Tök jó lenne leírni, hogy igen, Ryan Gosling rendezői debütálása mennyire nagy meglepetés volt, hogy milyen tehetséges direktor, sőt, a forgatókönyv, amit szintén ő jegyez, milyen frappáns és fordulatos. A helyzet az, hogy: a francokat!
Gosling sajnos mindkét területen megbukott. Filmje inkább hasonlít valamiféle lázálomhoz, mintsem fogyasztható mozihoz, amely után az ember elégedetten kel fel a székből. A Lost River szinte minden egyes képkockájából visszaköszön, hogy Gosling-ra milyen nagy hatást gyakorolt Nicolas Winding Refn, akivel már kétszer is dolgozott együtt.
Az még hagyján, hogy Refn stílusa visszaköszön, a probléma az, hogy nem a jobb filmjeire gondolok. Meditatív stílus, elmélázós jelenetek, neonfények különös egyvelegéről van szó, mindehhez adj hozzá jó néhány meghökkentő, mondhatni, mindfuck pillanatot, debil, furcsa karaktereket, és máris megkapod azt a bizonyos Lost River-t.
Egy olyan világban játszódik, ahol egy kicsit mindenki különc, konkrétan alig vannak normális emberek - példának okáért meg sem lepődtem volna, ha a Mulholland Drive telipofával vigyorgó nyugdíjas párosa egyszer csak feltűnik a színen. Olyan világ ez, ahol az emberek ál-gyilkosságot nézni járnak a klubba, a helyi, önjelölt kiskirály pedig módszeresen vágja le a szája szélét annak, aki neki keresztbe tesz.
Ebben az isten háta mögötti kisvárosban próbál boldogulni Billy (Christina Hendricks) két fiával, akik közül a nagyobb, Bones (Iain De Caestecker) a megélhetés érdekében minden nap rezet jár lopni. Nem sokáig művelheti ezt, hiszen Bully (Matt Smith), aki konkrétan a kakas ezen a szemétdombon, nem nézi jó szemmel, mondván, "ez az ő városa, az erőszak városa". A plusz pénz érdekében tehát Billy is kénytelen elmenni dolgozni, méghozzá abba a bizonyos klubba, ahol a vendégeknél már csak az előadások furcsábbak.
Vannak a művészfilmek, és vannak, amik művészieskedni akarnak. A Lost River az utóbbi. Gosling filmje már-már a nézhetetlenség határait súrolja: mintha egyszerre akart volna Lynch, Refn és Mallick lenni, de a végeredmény egy oltári nagy katyvasz, amelyet ha sikerül egyhuzamban végignézned, akkor üdv a klubban, és fogadd őszinte részvétem!
Gosling sajnos mindkét területen megbukott. Filmje inkább hasonlít valamiféle lázálomhoz, mintsem fogyasztható mozihoz, amely után az ember elégedetten kel fel a székből. A Lost River szinte minden egyes képkockájából visszaköszön, hogy Gosling-ra milyen nagy hatást gyakorolt Nicolas Winding Refn, akivel már kétszer is dolgozott együtt.
Az még hagyján, hogy Refn stílusa visszaköszön, a probléma az, hogy nem a jobb filmjeire gondolok. Meditatív stílus, elmélázós jelenetek, neonfények különös egyvelegéről van szó, mindehhez adj hozzá jó néhány meghökkentő, mondhatni, mindfuck pillanatot, debil, furcsa karaktereket, és máris megkapod azt a bizonyos Lost River-t.
Egy olyan világban játszódik, ahol egy kicsit mindenki különc, konkrétan alig vannak normális emberek - példának okáért meg sem lepődtem volna, ha a Mulholland Drive telipofával vigyorgó nyugdíjas párosa egyszer csak feltűnik a színen. Olyan világ ez, ahol az emberek ál-gyilkosságot nézni járnak a klubba, a helyi, önjelölt kiskirály pedig módszeresen vágja le a szája szélét annak, aki neki keresztbe tesz.
Ebben az isten háta mögötti kisvárosban próbál boldogulni Billy (Christina Hendricks) két fiával, akik közül a nagyobb, Bones (Iain De Caestecker) a megélhetés érdekében minden nap rezet jár lopni. Nem sokáig művelheti ezt, hiszen Bully (Matt Smith), aki konkrétan a kakas ezen a szemétdombon, nem nézi jó szemmel, mondván, "ez az ő városa, az erőszak városa". A plusz pénz érdekében tehát Billy is kénytelen elmenni dolgozni, méghozzá abba a bizonyos klubba, ahol a vendégeknél már csak az előadások furcsábbak.
Vannak a művészfilmek, és vannak, amik művészieskedni akarnak. A Lost River az utóbbi. Gosling filmje már-már a nézhetetlenség határait súrolja: mintha egyszerre akart volna Lynch, Refn és Mallick lenni, de a végeredmény egy oltári nagy katyvasz, amelyet ha sikerül egyhuzamban végignézned, akkor üdv a klubban, és fogadd őszinte részvétem!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.