Fenegyerek / Son of a Gun [2014]

JR börtönbe kerül. Itt ismerkedik meg Brendan Lynch-el és annak brigádjával, akik egy szívességért cserébe megmentik őt a sittes zacsi-pacsitól. Az alku szerint, miután JR kiszabadul, kintről segít nekik onnan megszökni. Mindez össze is jön, de nem is egy akciófilmet néznénk, ha itt véget érne a móka: JR ugyanis beszáll a bizniszbe, méghozzá részt vesz egy rablásban, de közben azért bele is szeret egy olyan bandacicába, akibe nem kéne.

Az első és egyben legfontosabb dolog a Son of a Gun kapcsán: a film ezer sebből vérzik. A legnagyobbat talán a szökéses jelenetnél ámultam, hogy milyen játszi könnyedséggel sikerült megpattanniuk, ráadásul később még ki is hangsúlyozzák, mennyire szigorúan őrzött. Azonban mégis megvan a filmnek az a varázsa, hogy jól van, legyen, szemet hunysz az ilyen pillanatok felett. Mert közben pedig piszkosul szórakoztató az egész. Pont annyira, mint a nyolcvanas, kilencvenes évek hasonló tematikájú, B-filmjei, amelyek előtt a Son of a Gun mélységes tiszteletét teszi.

Lényegében egyik sablont sikerült a másikra pakolni. A rendező, Julius Avery első nagy játékfilmjéről van szó (előtte szám szerint 6 rövidfilmet tett le), de ha ilyen szórakoztató módon képes tálalni a jól ismert adalékokat, akkor úgy gondolom, jóban leszünk a későbbiekben. Van itt minden, amit már kismillió alkalommal nyomtak le a torkunkon: a zöldfülű, aki belekóstol a csillogásba, és persze beleharap a tiltott gyümölcsbe is. Van kekeckedő sutyerák, aki természetesen a bandavezér rokona, és még sorolhatnám és sorolhatnám... de minek, amikor a Son of a Gun szinte minden egyes percén érződik az igyekezet, a tisztelgés a régmúlt filmek felé, ráadásul magával sodró tempót diktál? Igen, a film pörög, ásítozós percekre nem nagyon kell számítani, maguk az akció jelenetek pedig elképesztő módon működnek. Így kell egyszerű, de nagyszerű filmet csinálni, másképp tálalni a megszokottat.

Brenton Thwaites remekül elbánt a szereppel: kezdetben a megtört újonc a börtönben, de szabadulása után is zöldfülű pozíciója jut neki a kemény fiúk közt. Viszont hamar rájön, miképp mennek a dolgok, és próbál alkalmazkodni hozzájuk. Talán az ő szerepe volt a legnagyobb kihívás, ugyan Ewan McGregor is remekelt, de az ő figurája már korántsem ennyire izgalmas, viszont tudod, hogy vele nem érdemes ujjat húzni. Apropó, szívesen látnám még McGregort hasonló volumenű arcok szerepében.

Heist- és gengszterfilm egyben, megtoldva némi börtöndrámával az elején - nem, egyik sem váltja meg a világot, de mégis sikerült fogyasztható módon tálalni. Mindez egyenesen Ausztráliából jött el hozzánk, Julius Avery munkásságára pedig tessék odafigyelni a továbbiakban!