Dollár, kanna, szerelem / The Brass Teapot [2012]

Alice (Juno Temple) és John (Michael Angarano) egy fiatal pár: szeretik egymást, de rettentően elvannak adósodva. John még az állását is elveszíti, azonban Alice egy öregasszony régiségüzletéből elcsen egy teáskannát. Kiderül, hogy a kannának varázsereje van: ha fájdalmat érzékel a közelében, akkor pénzt ad. És minél nagyobb a fájdalom, annál több a pénz. De meddig lehet elmenni egy szerelmes párnak?




Megint azzal kell kezdenem, hogy a magyar címet felejtsd el! Ha elsőre valami Sas Tamás-szintű, bohókás, romantikus komédia ugrik be róla, azt igazából nem csodálom, de nagyon félrevezető tud lenni, még akkor is, ha tulajdonképpen magába foglal három olyan dolgot, amik visszaköszönnek a filmből. De szerencsére ennél többről van szó.

A The Brass Teapot meglehetősen egyedi koncepciója ahogy tud, belemegy a témába. Ha az ember megmozgatja a fantáziáját, hogyan is lehetne minél több lóvét kipréselni ebből a bizonyos kannából, eszébe juthat néhány érdekes ötlet, és ezek többnyire fel is bukkannak a filmben: fogorvos, tetoválás, és még lehetne sorolni... de nem fogom, inkább nézd meg magadnak!


A film nyugisan építkezik, korrekten hoz minket képbe Alice és John életét és anyagi helyzetét illetően. A második felében azonban felüti a fejét az elkerülhetetlen adalék, mégpedig a kapzsiság, amely alaposan próbára teszi a kapcsolatukat. Igen, kötelező köröknek is nevezhetjük mindezt, de valljuk be, ez lényegében elkerülhetetlen volt. Sőt, idővel rájönnek, hogy a kanna ugyanakkora fájdalomért mindig kevesebb pénzt ad, szóval növelni kell a tétet, ha tartani akarják az életszínvonalat.

Ha bekéne sorolni valamelyik műfajba, műfajokba Ramaa Mosley első, egészestés rendezését, akkor amolyan fantasy-vígjáték jönne ki végeredményként, elé aggatva apró betűkkel a 'furcsa' jelzőt. Mert nem egy hétköznapi film, ehhez kétség sem fér. Egy habkönnyű, szórakoztató alkotás, amelyet csont nélkül végig lehet nézni, de maga az élmény nem tart sokkal tovább, mint maga a film. Bár a mi fantáziánkat is beindítja, hogy milyen jó is lenne egy ilyen mágikus tárgy birtokába jutni, azért a film nem feledkezett meg mindez árnyoldalairól sem.

Egy korrekt iparosmunka, amelyet nem lehet ugyan maradéktalanul szeretni, de haragudni sem tudtam rá egy pillanatig sem.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

What We Do in the Shadows [2014]

Top 10: Found Footage filmek

Eden Lake - Gyilkos kilátások [2008]