Dollár, kanna, szerelem / The Brass Teapot [2012]
Alice (Juno Temple) és John (Michael Angarano) egy fiatal pár: szeretik egymást, de rettentően elvannak adósodva. John még az állását is elveszíti, azonban Alice egy öregasszony régiségüzletéből elcsen egy teáskannát. Kiderül, hogy a kannának varázsereje van: ha fájdalmat érzékel a közelében, akkor pénzt ad. És minél nagyobb a fájdalom, annál több a pénz. De meddig lehet elmenni egy szerelmes párnak?
.jpg)
Megint azzal kell kezdenem, hogy a magyar címet felejtsd el! Ha elsőre valami Sas Tamás-szintű, bohókás, romantikus komédia ugrik be róla, azt igazából nem csodálom, de nagyon félrevezető tud lenni, még akkor is, ha tulajdonképpen magába foglal három olyan dolgot, amik visszaköszönnek a filmből. De szerencsére ennél többről van szó.
A The Brass Teapot meglehetősen egyedi koncepciója ahogy tud, belemegy a témába. Ha az ember megmozgatja a fantáziáját, hogyan is lehetne minél több lóvét kipréselni ebből a bizonyos kannából, eszébe juthat néhány érdekes ötlet, és ezek többnyire fel is bukkannak a filmben: fogorvos, tetoválás, és még lehetne sorolni... de nem fogom, inkább nézd meg magadnak!
A film nyugisan építkezik, korrekten hoz minket képbe Alice és John életét és anyagi helyzetét illetően. A második felében azonban felüti a fejét az elkerülhetetlen adalék, mégpedig a kapzsiság, amely alaposan próbára teszi a kapcsolatukat. Igen, kötelező köröknek is nevezhetjük mindezt, de valljuk be, ez lényegében elkerülhetetlen volt. Sőt, idővel rájönnek, hogy a kanna ugyanakkora fájdalomért mindig kevesebb pénzt ad, szóval növelni kell a tétet, ha tartani akarják az életszínvonalat.
Ha bekéne sorolni valamelyik műfajba, műfajokba Ramaa Mosley első, egészestés rendezését, akkor amolyan fantasy-vígjáték jönne ki végeredményként, elé aggatva apró betűkkel a 'furcsa' jelzőt. Mert nem egy hétköznapi film, ehhez kétség sem fér. Egy habkönnyű, szórakoztató alkotás, amelyet csont nélkül végig lehet nézni, de maga az élmény nem tart sokkal tovább, mint maga a film. Bár a mi fantáziánkat is beindítja, hogy milyen jó is lenne egy ilyen mágikus tárgy birtokába jutni, azért a film nem feledkezett meg mindez árnyoldalairól sem.
Egy korrekt iparosmunka, amelyet nem lehet ugyan maradéktalanul szeretni, de haragudni sem tudtam rá egy pillanatig sem.
.jpg)
Megint azzal kell kezdenem, hogy a magyar címet felejtsd el! Ha elsőre valami Sas Tamás-szintű, bohókás, romantikus komédia ugrik be róla, azt igazából nem csodálom, de nagyon félrevezető tud lenni, még akkor is, ha tulajdonképpen magába foglal három olyan dolgot, amik visszaköszönnek a filmből. De szerencsére ennél többről van szó.
A The Brass Teapot meglehetősen egyedi koncepciója ahogy tud, belemegy a témába. Ha az ember megmozgatja a fantáziáját, hogyan is lehetne minél több lóvét kipréselni ebből a bizonyos kannából, eszébe juthat néhány érdekes ötlet, és ezek többnyire fel is bukkannak a filmben: fogorvos, tetoválás, és még lehetne sorolni... de nem fogom, inkább nézd meg magadnak!
A film nyugisan építkezik, korrekten hoz minket képbe Alice és John életét és anyagi helyzetét illetően. A második felében azonban felüti a fejét az elkerülhetetlen adalék, mégpedig a kapzsiság, amely alaposan próbára teszi a kapcsolatukat. Igen, kötelező köröknek is nevezhetjük mindezt, de valljuk be, ez lényegében elkerülhetetlen volt. Sőt, idővel rájönnek, hogy a kanna ugyanakkora fájdalomért mindig kevesebb pénzt ad, szóval növelni kell a tétet, ha tartani akarják az életszínvonalat.
Ha bekéne sorolni valamelyik műfajba, műfajokba Ramaa Mosley első, egészestés rendezését, akkor amolyan fantasy-vígjáték jönne ki végeredményként, elé aggatva apró betűkkel a 'furcsa' jelzőt. Mert nem egy hétköznapi film, ehhez kétség sem fér. Egy habkönnyű, szórakoztató alkotás, amelyet csont nélkül végig lehet nézni, de maga az élmény nem tart sokkal tovább, mint maga a film. Bár a mi fantáziánkat is beindítja, hogy milyen jó is lenne egy ilyen mágikus tárgy birtokába jutni, azért a film nem feledkezett meg mindez árnyoldalairól sem.
Egy korrekt iparosmunka, amelyet nem lehet ugyan maradéktalanul szeretni, de haragudni sem tudtam rá egy pillanatig sem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.