Ugrás a fő tartalomra

HorrorHármas: Halott madarak [2004] / Kairo [2001] / Úgy fent, mint lent [2014]

Jöjjön most három villámkritika, méghozzá egy tematikát megragadva: ez pedig a horror. Három teljesen más film a műfaj berkeiből: egy jumpscare, egy japán szellemfilm, valamint egy amcsi found footage. Essünk neki!




Halott madarak / Dead Birds [2004] 1863-ban járunk. Egy maroknyi bankrabló az újabb zsákmányszerzésük után egy isten háta mögötti házban keres menedéket. A négy fal között azonban egykor egy szörnyű tragédia történt, így antihőseinknek esélyük sincs arra, hogy nyugodtan töltsék az éjszakát. A Dead Birds nagyon felemás érzéseket kiváltó film volt, legalábbis nálam. Egyrészt egyszerű, mint a faék, nincs túlbonyolítva, tipikusan olyan alkotás, amely jogosan kerüli el a figyelmed az IMDb-n 5 és 6 pont között tanyázó, 80-90 perces horrorfilmek sűrűjében. Olcsó, már-már kiszámítható jumpscare jelenetekből is kapunk bőven. Haragudni azonban mégsem tudtam rá kifejezetten: kezdjük azzal, hogy egészen rideg, hátborzongató hangulattal bír, amilyenre csak kevés horror képes, valamint a végére is tartogat némi meglepetést, ami azért kihúzza a slamasztikából. Persze nem azt mondom, hogy ennyire alacsonyan vannak az elvárásaim egy horrornál, sőt, a Dead Birds sem egy műfajt megújító film, és pocsék színészi játékok ide vagy oda, de egynek lazán elment, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nem bántam meg, hogy végül rászántam magam.


Kairo [2001] Kezdjük azzal, hogy a japánok mennyire másképp képesek hozzáállni a szellemvilághoz, mint mondjuk az amerikaiak, akiknek bőven elég egy becsapódó ajtó. Kiyoshi Kurosawa 2001-es filmje megélt már egy amcsi remake-t, de mint tudjuk, az eredeti mégiscsak az eredeti. A Kairo nem fog halálra rémiszteni, nem él gagyi megoldásokkal, egész egyszerűen csak a legelsőtől a legutolsó percig nagyon intenzív módon fog fojtogatni a végtelenül nyomasztó atmoszférájával. Mindamellett nagyon érdekes kérdéseket vet fel a szellemekről, a túlvilágról. A magány, illetve magányos érzés szintén fontos szerepet játszik a filmben, ezáltal nem csak súlyos, de meglehetősen depresszív hangulatot is kölcsönöz, és mindezek keveréke elég alaposan megfekszi a gyomrod. Ez így mind szép és jó, de sajnos azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. A Kairo ugyanis lassú, de nagyon. Nem egy elalvás előtti laza filmezés: erre rá kell készülni elég rendesen, és az sem mindegy, milyen hangulatban ülsz neki. De aki találkozott már japán horrorokkal, az nagyjából tisztában van ezzel; ellenben akinek idegen ez a téma, annak nem biztos, hogy a Kairo lesz a megfelelő kiindulópont.


Úgy fent, mint lent / As Abowe, So Below [2014] Found footage filmekkel tele van a padlás. Az ember akarva-akaratlanul belefut ezen olcsó műfaj képviselőibe, és egyre több alkalommal jegyzi meg magában (én legalábbis), hogy nem a hatás kedvéért kézi kamerázták a filmet, sokkal inkább azért, hogy minél több balfasz rendező össze tudjon hozni valami gagyi horrort. Az As Above, So Below, ha nem is hozta vissza a found footage filmekbe vetett hitem (volt olyan?), de kellemes meglepetés volt a maga módján. Adva van egy nagyon elszánt tudós lány, aki apja kutatását folytatva próbálja megtalálni a bölcsek kövét. Ehhez azonban le kell menni a Párizs alatti katakombákba. Az összeverbuválódott csapat aztán oda lent egyre több furcsasággal szembesül, de ez maradjon meglepetés. Ugyan az expozíció meglehetősen unalmas, de a későbbiekben mégis képes szolgálni igen hatásos jelenetekkel. A klausztrofób érzés remekül átjön, az ijesztgetések között is találni pár ötletes megoldást. A szar ugyan nem állt meg bennem, valamint a kézi kamerát is simán mellőzhették volna, mégis fenntartja az érdeklődést, és egy próbát meg is ér.


Megjegyzések