Blue Ruin [2013]

Hiába, azért mindig van új a nap alatt, még akkor is, ha éppen egy újabb bosszúfilmről van szó. Bár nekem legutóbb az Out of Furnace annyira nem jött be, de a tematika még mindig felkelti a figyelmem, hiszen sosem lehet tudni... A Blue Ruin erősen hangulatfüggő darabként vizsgázott, mivel nem egy pörgős másfél óráról van szó, ellenben rendelkezik néhány nem várt csavarral úgy, hogy közben mindvégig megmarad egy klasszikus bosszú-filmnek.

Dwight élete egy ponton kisiklott, azóta hobóként éli mindennapjait: rozsdás autójában alszik, a kaját sem pénzért veszi meg, néha pedig üresen álló házakba surran be, hogy egy fürdőt vegyen. Az ok, amiért Dwight ide jutott, hogy húsz évvel ezelőtt megölték a szüleit. A történetbe ott kapcsolódunk be, hogy hősünk megkapja a hírt: a gyilkos szabadul. Több se kell, itt az ideje a revansnak, ami meg is történik - és itt még csak a film első harmada zajlott le.

Kezdeném azzal, hogy a Dwight-ot alakító Macon Blair mennyire zseniális választás volt erre a szerepre. Nyilván a legtöbb embernek ismeretlenül cseng ez a név, amit nem is csodálok. És mégis milyen kaliberű alakítást nyújtott. Minden egyes mozdulatában, minden egyes szavában, valamint a tekintetében mindvégig ott van az a bizonyos keserűség, depresszió, megtörtség, esendőség. Szinte úgy érzed, hogy Macon Blair a valóságban sem lehet egy vidám ember.


Kiváló főszereplő kasztingolás ide vagy oda, sajnos a filmnek vannak bizonyos hátulütői, mégpedig az a bizonyos lassú lefolyás, amivel szolgál. Nos, ez nem mindig talált be, így bizony voltak pillanatok, amikor sikerült unalmasabb percekkel szolgálnia, amit rohadtul sajnálok, hiszen ha csak egy kicsit visszavesznek Dwight magányos perceiből, most sokkal elégedettebb lennék. Szerencsére azonban mindig történik valami, ami visszaránt minket, főleg a finálé, amire azért megéri várni.

És ha már bosszúfilm, akkor nem mentes némi erőszaktól sem, de abban a szerencsés helyzetben lehetünk, hogy az a kevés, amit az arcunkba tolnak, az egyáltalán nem lett öncélú, bár tény, hogy nem mellőzték a művért, meg mondjuk egy szétloccsanó koponya látványát sem. Viszont mivel nem erre lett kihegyezve a film, így ez a kevés brutalitás még nagyobbat tud ütni.

Részemről a Blue Ruin hagyott egy kevés kis kívánnivalót maga után, de még így sem tudnám lehúzni, hiszen jó volt látni, hogy ha csak egy kicsit is, de tudnak még újat mutatni a bosszúfilmek terén. Ha nincs semmid, vesztenivalód sincs - tartja a mondás, és Dwight pontosan eszerint cselekszik. Hiszen semmije sincs, csak egy derékba tört élete. És most eljött a bosszú ideje, amit én személy szerint csak ajánlani tudok.

7/10


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

What We Do in the Shadows [2014]

Top 10: Found Footage filmek

Eden Lake - Gyilkos kilátások [2008]