Évzáró: 2017

Bevallom, nem sok filmet néztem idén. Legalábbis nem annyit, amennyit szerettem volna. Ennek több oka van, és elnézve az év végi listámat, kicsit sajnálom, hogy nem jutott több időm a filmekre. Na nem mintha sok produkció puszta jóindulattal került volna fel, egyszerűen látom, hogyha a szokásos fejest ugrok a filmdarákba, akkor némileg más lenne az összegzés.


Idén is azt a formát követem, mint tavaly: nincs fix filmszám, egyszerűen ami tetszett, és említésre méltó, az itt van. És nincs sorrend sem, de azért lett egy év filmje.

Nálam ezek voltak 2017 legjobb filmes pillanatai.


Ha volt megtévesztő film idén, akkor az a Get Out: végül teljesen máshova futott ki a sztori, mint azt előzőleg gondoltuk. És mégsem sikerült elrontani. Ám pont emiatt volt bejövős darab. Nem tudom, mikor néznem újra, de ott és akkor nagyszerű élmény volt.



Idén a King-rajongók igencsak elvoltak kényeztetve: filmek, sorozatok formájában keltek életre a horror király művei. A Netflix-re érkezett Gerald's Game (Bilincsben) egy egészen érdekes darab, még annál is érdekesebb kivitelezésben. Mindenképp itt a helye, még akkor is, ha messze nem ez volt az év filmje. Aki eddig kihagyta, feltétlenül pótolja!



Meglepő, hogy a Skull Island ennyire jól sikerült. Ugyan ez tipikusan egy moziélmény, és lehet otthon bármilyen házimozi rendszered, a közelébe sem fog érni, de amit nagyvásznon kaptam, az elképesztő volt.



Nolan egyik legérettebb filmje. Semmi sci-fi, zéró mindfuck, maximum az idősíkok kavarásával játszadozott a rendező. Ha nem is ez az eddigi legjobb munkája, de minőségi darab. Olyan háborús mozi, amelynek minden egyes képkockája fenyegető hangulatot áraszt, ezáltal pedig odaszegez a székhez. Ahogy azt illik.



Bár amíg tartott, amíg néztem, addig nagyon felemás érzéseim voltak a filmmel kapcsolatban, de a végén egyszerűen nem tudtam nem szeretni - na nem kimondottan a vége miatt, hanem az összkép, a hatás, ami végül velem maradt. Biztos sokan abbahagyták közben (egy ponton én is filóztam rajta, és most mégis itt van), de összességében egy nagyon gyönyörű film lett az A Ghost Story.



Egy trilógia vége. Sok múlt rajta, és bár az előző részek jobban sikerültek, a Majmok bolygója előzményei méltó lezárást kaptak. Így kell igazán kiváló trilógiát csinálni!



Elérkeztünk a második, és egyben utolsó King-adaptációhoz a listán, ám a kettő közül határozottan ez sikerült jobban. Szóval 27 év után nem csak Derry városába, de a mozikba is visszatért Pennywise, a film pedig hozta a kötelezőt. Egyszerre félelmetes, egyszerre izgalmas, ugyanakkor meglepően humoros. És nem kérdés, hogy várjuk a második részt.



Piszok nagy elismerés ezért a filmért. Nikolaj Coster-Valdau bámulatos, hogy mit alakít, ám szerencsére a Shot Caller-nek még kismillió erénye van. Aki egy olyan (amúgy nem kicsit R-besorolással bíró) sittes filmre vágyik, amely nem csak a börtönléttel foglakozik, hanem mellette bepillantást nyerhet az alvilágba, valamint egy ember személyes kálváriájába, az ne habozzon!



A kakukktojás. A film tavalyi, de csak idén sikerült megnézni. Ha idei lenne, ez lenne az év filmje. Remekül boncolgatja a témát, miszerint ki mennyire ismeri a barátait? A saját párját? Komolyan, aki eddig kihagyta, azt valahol irigylem, hiszen még előtte van egy ilyen, semmihez sem fogható másfél óra.



A hófödte tájakon gyilkosság történt. Nem, ez nem a Hóember, az ugyanis elég nagy csalódás volt. A Wind River viszont annál nagyobbat ütött. Nem, nagyon nem lesz tőle jó kedved, de mégis zseniális krimi az idei évből.


Hajszál híján az év filmje

Ha Vince Vaughn eddig nem győzött meg arról, hogy sokkal több, mint egy gagyi komikus, akkor itt az ideje pótolni ezt a bivalyerős filmet. Komolyan: felmosta velem a padlót. Akik nehezen fogadják be az erőszakot, azoknak csak okosan, de akik egy mérhetetlen adrenalin bombára vágynak, azok előre!


Az év filmje

Vicces, hogy amikor már végérvényesen szakítottam a képregény-filmekkel, akkor jön egy Logan és konkrétan az év filmjévé avanzsálódik. És részben pont azért tetszett ennyire, mert elég szépen beinti a középső ujját a zsáner szuperhős moziknak. Imádtam. Néma csend volt a moziban, amikor felgyúltak a fények, én pedig napokig a hatása alatt voltam. Így kell ezt csinálni. Minden elismerésem.


Megjegyzések

  1. Jó kis lista. Az én 10-emből szerepel benne 4, ha beleveszem a saját futottak még kategóriámat akkor 7. A Ghost story-nak külön örülök!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Stephen King: Az / It [1990]