Berlin Syndrome [2017]
Clare Ausztráliából érkezik Berlinbe, amolyan felfedező úton van, keresi a helyét a világban. Itt ismerkedik meg a tanárként dolgozó Andivel, akivel eltöltenek egy meghitt éjszakát. Másnap a lány arra ébred a férfi lakásán, hogy az ajtó zárva. Dolgozni ment, kulcs sehol. Clare első nap még nem gyanít semmit, de nem kell sok idő, hogy leessen neki: Andi fogva tartja őt. SIM-kártyáját is kivette a telefonjából, és esze ágában sincs elengedni a lányt.
A film címe egyértelműen a Stockholm-szindrómára utal, arra a helyzetre, amikor az áldozat szimpatizálni kezd fogvatartójával. Cate Shortland filmje egy nagyon depresszív hangulatú thriller és dráma egyvelege, amely a maga komótos módján csepeg ugyan, de kissé meditatív hangvétele miatt mégis leköti az embert - már aki vevő erre a megközelítésre.
Bár lefut néhány kötelező kört, de ezek tényleg csak a szigorúan kötelező körök a cselekmény szempontjából, ám ezeken felül nem esik bele a klisék csapdájába. Szerencsére. Pedig ha ez az ötlet rossz kezekbe kerül, simán végződhetett volna rosszul, lehetett volna egy átlagos tucatfos. Így sem ez lett az év filmje, még évzáró toplistába se tenném be, de tény, hogy a maga módján, a maga keretein belül egy nagyon kellemes meglepetés, amely szinte a semmiből jött.
Még ha nem is bővelkedik csavarokban, de nem feltétlenül azt kapod, amit a szinopszis elolvasása után várnál. Szerencsére a színészek is teszik a dolgukat, a show nyilván a két főszereplőn múlik, ők pedig tisztességesen hozzák azt, amit rájuk bíztak. A Berlin Syndrome kicsit tipikus, máskor nagyon egyedi megközelítése egy emberrablás történetének azok számára, akik nem egy szokványos megközelítésre vágynak.
A film címe egyértelműen a Stockholm-szindrómára utal, arra a helyzetre, amikor az áldozat szimpatizálni kezd fogvatartójával. Cate Shortland filmje egy nagyon depresszív hangulatú thriller és dráma egyvelege, amely a maga komótos módján csepeg ugyan, de kissé meditatív hangvétele miatt mégis leköti az embert - már aki vevő erre a megközelítésre.
Bár lefut néhány kötelező kört, de ezek tényleg csak a szigorúan kötelező körök a cselekmény szempontjából, ám ezeken felül nem esik bele a klisék csapdájába. Szerencsére. Pedig ha ez az ötlet rossz kezekbe kerül, simán végződhetett volna rosszul, lehetett volna egy átlagos tucatfos. Így sem ez lett az év filmje, még évzáró toplistába se tenném be, de tény, hogy a maga módján, a maga keretein belül egy nagyon kellemes meglepetés, amely szinte a semmiből jött.
Még ha nem is bővelkedik csavarokban, de nem feltétlenül azt kapod, amit a szinopszis elolvasása után várnál. Szerencsére a színészek is teszik a dolgukat, a show nyilván a két főszereplőn múlik, ők pedig tisztességesen hozzák azt, amit rájuk bíztak. A Berlin Syndrome kicsit tipikus, máskor nagyon egyedi megközelítése egy emberrablás történetének azok számára, akik nem egy szokványos megközelítésre vágynak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.