View Askewniverse: Shop-Show / Mallrats [1995]

Brodie (Jason Lee) és TS (Jeremy London) testvérek, akiket ugyanazon a reggelen dobnak ki barátnőik. Előbbit lomha, lusta, videojáték- és képregénybuzi életmódja, míg utóbbit egy veszekedés miatt. Történik ugyanis, hogy TS barátnőjének az utolsó pillanatban kell beugrania apja párkereső tévéműsorába. A srác ezt nem nézi jó szemmel, ráadásul apósa ki nem állhatja őt. A műsort a plázában forgatják, amely Brodie törzshelye, szinte mindig itt lopja a napot. A két tesó elindul, hogy visszaszerezzék barátnőiket, szabotálják a showt, utóbbiban pedig segítségükre van a plázában lézengő Jay és Néma Bob is.


Egy évvel azután, hogy Kevin Smith zűrös körülmények között elkészítette első, független filmjét, már némileg több büdzsével megfejelve jött ki második mozijával. A Mallrats-ra valahol ez nyomta rá bélyegét. Noha ezer közül is meglehet mondani, hogy ki rendezte, de már korántsem olyan jó az élmény, mint '94-ben, abban a bizonyos vegyesboltban. Mint akkor, most is egyetlen napot ölel fel a sztori, ráadásul hőseink folyamatosan (de értsd: megállás nélkül) pofáznak, legyen szó szerelemről, szexről, vagy épp képregényekről.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy idő után már zsong az ember feje. Sajnos ezek a párbeszédek már nem annyira érdekesek, ám mindezt kompenzálja, hogy ezúttal van sztori, még ha nem is egy eget verő valami, de legalább van, és ez némiképp hajtja előre a sztorit.


Az viszont mindenképp a pozitív oldalra billenti a mérleget, hogy sorban tűnnek fel a jobbnál jobb karakterek: legyen az a tábla előtt ácsorgó, képet kereső William, a genya főnököt alakító Ben Affleck, vagy a szexuális tanulmányt író Tricia. Mindez megfejelve a főszereplő Jason Lee figurájával, valamint egy Stan Lee cameóval. Utalások a Tim Burton-féle Batmanre, no meg az elmaradhatatlan Star Wars kikacsintás.

Unalmasnak egy percig sem unalmas film a Mallrats, és nem szabad elvenni tőle, hogy megvolt benne a szív, de ezúttal már hiányzott belőle a lélek. Vannak felejthetetlen pillanatok, de sajnos jut néhány egészen felejthető is. Noha messze nem ez Smith legrosszabb filmje, sőt: rossznak sem lehet nevezni, egyszerűen csak az a bizonyos léc egy évvel korábban túl magasra lett téve. Ellenben a film végén belengetett, hat évvel később megvalósult Jay és Néma Bob kikacsintáson nem lehet eleget mosolyogni.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.