Gyilkos kitérő / Detour [2016]
Harper (Tye Sheridan) nevelőapját okolja édesanyja autó balesete miatt, melynek során a nő kómába került, és könnyen lehet, hogy hamarosan lekapcsolják róla a gépeket. Egy átkocsmázott éjszaka után Harper arra ébred, hogy egy rossz arcú fickó, Johnny (Emory Cohen) és annak barátnője, Cherry (Bel Powley) áll az ajtaja előtt: az este ugyanis illuminált állapotban a fiú kitálalt, megbeszélték, hogy el kell látni a nevelőfater baját. Nincs visszaút.
Christopher Smith (Creep, Triangle) új filmje igazi neo-noir hangulatban kel életre. Kietlen Amerika, késsel vágható feszültség. A volánnál pedig egy kiszámíthatatlan suttyó. Johnny, aki folyton beléd köt, nincs igazán helyén az esze, a szíve még annyira sem, de nagyon szeret balhézni. Még akkor is fortyog a dühtől, amikor minden az ő kénye-kedve szerint halad, és ez még a jobbik eset. Mellette, az anyósülésen ott van a szótlan Cherry, arcán sebhellyel. Mintha csak muszájból lenne Johnny mellett. Talán a barátnője, talán egészen más köti őket össze.
Hátul pedig Harper, a fiatal jogi hallgató, aki kijózanodva, tiszta fejjel már nem is akarta ezt a gyilkos kitérőt, de Johnny nem az az arc, akinek nemet szabad mondani. Így hát elindultak Vegasba, ahol nevelőapja szórakozik, nagy valószínűséggel egy fiatal pincérnővel hempereg, miközben asszonya élet-halál között van. Ők hárman, egy kocsiban megállíthatatlanul haladnak nem csak Vegas, de egy nagyon is fordulatos végkifejlet felé.
Mert fordulat az van: nem egy és nem kettő alkalommal húzta elő a kalapból Smith ezt a kártyát. Amikor azt hiszed, láttál egy jelenetet, és az le van tudva, nagyot tévedtél: később derül csak ki, hogy történtek ott még olyan események, amelyek egészen más megvilágításba helyezik a sztorit. Ezt egyszer még el lehet játszani, ha elég ügyes az ember, és kifinomultan tálalja, de itt más a helyzet. Smith vérszemet kapott, szinte az egész filmet ilyen csavarokra húzta fel, ezzel pedig saját kardjába dőlt bele.
A Detour legnagyobb hibája ez az átverősdi, amellyel folyamatosan próbálja szívatni a nézőt, a végére pedig csak azt éri el, hogy a stáblista felbukkanásakor megkönnyebbülten lélegezzünk fel. Pedig hangulat, atmoszféra terén nagyon is helyén van a film, így rendezés terén mindenképp jár egy highfive (még a színészek is rendben voltak, egyedül talán Emory Cohen játszotta néha túl a szerepét), a probléma gyökere a szkriptben burjánzik ki. A kevesebb néha több, ez pedig itt is teljes mértékig érvényesül.
Kár, mert eléggé ki voltam éhezve már egy ilyen kaliberű mozira. Ezt a részét kipipálhatom ugyan, de az élmény nem volt olyan, amilyet vártam, amilyet egy ilyen rendezés megérdemelt volna.
Christopher Smith (Creep, Triangle) új filmje igazi neo-noir hangulatban kel életre. Kietlen Amerika, késsel vágható feszültség. A volánnál pedig egy kiszámíthatatlan suttyó. Johnny, aki folyton beléd köt, nincs igazán helyén az esze, a szíve még annyira sem, de nagyon szeret balhézni. Még akkor is fortyog a dühtől, amikor minden az ő kénye-kedve szerint halad, és ez még a jobbik eset. Mellette, az anyósülésen ott van a szótlan Cherry, arcán sebhellyel. Mintha csak muszájból lenne Johnny mellett. Talán a barátnője, talán egészen más köti őket össze.
Hátul pedig Harper, a fiatal jogi hallgató, aki kijózanodva, tiszta fejjel már nem is akarta ezt a gyilkos kitérőt, de Johnny nem az az arc, akinek nemet szabad mondani. Így hát elindultak Vegasba, ahol nevelőapja szórakozik, nagy valószínűséggel egy fiatal pincérnővel hempereg, miközben asszonya élet-halál között van. Ők hárman, egy kocsiban megállíthatatlanul haladnak nem csak Vegas, de egy nagyon is fordulatos végkifejlet felé.
Mert fordulat az van: nem egy és nem kettő alkalommal húzta elő a kalapból Smith ezt a kártyát. Amikor azt hiszed, láttál egy jelenetet, és az le van tudva, nagyot tévedtél: később derül csak ki, hogy történtek ott még olyan események, amelyek egészen más megvilágításba helyezik a sztorit. Ezt egyszer még el lehet játszani, ha elég ügyes az ember, és kifinomultan tálalja, de itt más a helyzet. Smith vérszemet kapott, szinte az egész filmet ilyen csavarokra húzta fel, ezzel pedig saját kardjába dőlt bele.
A Detour legnagyobb hibája ez az átverősdi, amellyel folyamatosan próbálja szívatni a nézőt, a végére pedig csak azt éri el, hogy a stáblista felbukkanásakor megkönnyebbülten lélegezzünk fel. Pedig hangulat, atmoszféra terén nagyon is helyén van a film, így rendezés terén mindenképp jár egy highfive (még a színészek is rendben voltak, egyedül talán Emory Cohen játszotta néha túl a szerepét), a probléma gyökere a szkriptben burjánzik ki. A kevesebb néha több, ez pedig itt is teljes mértékig érvényesül.
Kár, mert eléggé ki voltam éhezve már egy ilyen kaliberű mozira. Ezt a részét kipipálhatom ugyan, de az élmény nem volt olyan, amilyet vártam, amilyet egy ilyen rendezés megérdemelt volna.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.