A sötét ötven árnyalata, avagy a szürkeállományomnak annyi

Előre bocsátom: nem utáltam A szürke ötven árnyalatát. Egy szimplán csak rossz filmnek tartottam, amelynek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Készültek abban az évben rosszabb filmek, jobbak mindenképp, de úgy tűnik, ez is csak a Twilight-effektusban szenvedett, vagyis sokan csak dacból utálták, miközben azt sem tudták, miről van szó. A folytatás természetesen borítékolható volt, el is jött, és bár próbáltam a lehető legvisszafogottabb elvárásokkal nekigyürkőzni, ehhez még ez is kevés volt: A sötét ötven árnyalata már tényleg egy határozottan pocsék film lett.


A történet ott veszi fel a fonalat, hogy Anastasia új állást kap, amelynek apropójából Mr. Szürke egy nagy virágcsokrot küld neki, némi jókívánsággal megfejelve azt. Újra találkoznak, Mr. Szürke megígéri, hogy leáll asszonyverős hajlamaival, és több se kell: a lány megbocsát neki, máris újra együtt vannak.

Hol is kezdjem? A film ezer meg egy sebből vérzik. Mini-konfliktusok váltják egymást a kétórás játékidő alatt, amelyek elég hamar megoldódnak, részben magyarázat nélkül, de legtöbbször Mr. Szürke befolyásának és végtelen vagyonának köszönhetően. Így könnyű, hiszen elég egy telefon, a lányt zaklató főnök máris utcára kerül. A legviccesebb pillanat mégiscsak az volt, amikor a helikopterével lezuhant Christiannal van tele a sajtó, majd élő, egyenes adásban bejelentik, hogy előkerült, és pont abban a pillanatban toppan be otthonába, miközben családja a híradót nézi. Ez még egy Tony Stark-tól is húzós lett volna.

Ilyen és ehhez hasonló "konfliktusok" hajtják, pontosabban próbálják hajtani előre a cselekményt, amely egyszerűen képtelen megállni a saját lábán, elképesztően döcögősen bukdácsol, miközben néha, amikor már a teljes unalomba fulladna az egész, próbálják feldobni egy-egy szexjelenettel. Ám ezen bejátszások is megállnak annyinál, hogy dübörög egy újabb menőnek szánt popsláger, a kémia a két szexelő főhős között pedig pont annyi, mintha két fadarabot dörzsölnél egymáshoz.

A párbeszédekről ne is beszéljünk, hiszen a legcsodálatosabb írói húzás Mr. Szürke múltjának megváltoztatásában az volt, amikor a "Miért nem beszéltél róla?" kérdésre a válasz egyszerűen csak: "Beszéltem róla, csak te aludtál." Bámulatos, hol tart a tudomány! Most is lehet mosolyogni a dialógusokon, mennyire buták, de már nincs meg az a varázs, mint az első rész esetében. Akkor és ott újdonság volt, hogy nem éppen két észlénnyel van dolgunk, és okoztak meglepetéseket azzal, milyen mondatokat vágnak egymás fejéhez, milyen ostobaságok hagyják el a szájukat, itt viszont már számítunk rá, szinte kiéhezve várjuk, hogy a két IQ-fighter mivel sújt le minket.

Katasztrófaturizmus a javából. A szürkeállományomnak annyi, ilyen sokszor pedig még nem csekkoltam le a fennmaradó időt egy film alatt. Fájt, szó szerint. Fizikailag volt kellemetlen.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.