A majmok bolygója: Forradalom / Dawn of the Planet of the Apes [2014]
Tíz év telt el azóta, hogy a világ fenekestül felfordult. Azóta a civilizáció már nem olyan, mint régen: maroknyi embercsapatok próbálnak túlélni, zord körülmények között. Cézár és társai békében élnek, nem támadnak emberre, de ami a legfontosabb: majom nem öl majmot! Most azonban mégis megborul a dominó első darabja, amikor néhány ember a területükre téved: nem rossz szándékkal, csupán áramra lenne szükségük, ennek előállításához pedig pont a Cézárék tábora alatti rendszerre lenne szükségük.
Ugyan a folytatást már nem Rupert Wyatt rendezte, ám szerencsére Matt Reeves remekül ráérzett a franchise ízére. Nincs mese: a Dawn of the Planet of the Apes egy minden ízében kiváló második rész lett. Itt már nincs felvezetés, expozíció, csak egy pár perces gyorstalpaló, hogyan jutottunk el idáig.
Egyenesen belecsapunk a lecsóba, fejjel: posztapokaliptikus világ, ahol az emberi faj eljutott oda, hogy olyan, régen alapvető dolog miatt, mint az elektromosság, most majmoknak kell könyörögni. És bár a legtöbb emberszabású ezt nem nézi jó szemmel, Cézárban mégis ott pislákol az a halvány szikra, hogy egykor, néhány ember szeretetben nevelte fel, így engedékenyebb társainál. De mind ismerjük a fajtánkat.
Ám hatalmas bravúrja a filmnek, hogy nem minden fekete és fehér: ahogyan az emberek között, úgy ezúttal a majmok csoportján belül is felbukkannak a sérelmek, a hatalmi harcok, a bosszúvágy, amely egy nagyon erős lavinát indít el. Ezáltal valahol a néző is kétségek közé esik: nem tudja eldönteni, kinek is szurkoljon valójában. Ott és akkor mindkét fél indulata érthető, hiába moralizálsz, nem leszel képes egyről a kettőre jutni. A túlélés, a revans, de ami a legfontosabb: az átverés miatt ez a harc nagyon nem egyoldalú, egyszerűen képtelenség letenni a voksot valamely fél mellett. Ez lehel leginkább életet a filmbe, és hiába halad sokkal komótosabb tempóban, mint elődje, valahol ez mégis előnyére válik. Mindenre hagy időt, a karakterekre, a motivációkra, az indulatokra. Mindennek van alapja, semmi sem légből kapott.
Ehhez pedig kiváló látvány is dukál. Egyrészt a borús, főleg erdőben játszódó képsorok kellőképp rátesznek a hangulatra, arról nem is beszélve, hogy a majmok animációi mennyit fejlődtek az első film óta. Most már sokkal élethűbbek, azért pedig külön piros pont jár, hogyha meg is szólalnak, inkább csak szavakat köpnek ki, tőmondatokban kommunikálnak, a folyékony beszéd még nem megy nekik.
Nagyszerű első rész után egy még jobb (de mindenképp más) folytatás született, amely már kikacsintgat a harmadik részre. A harmadikra, amelynek már az előzetese egy "shut the fuck up, and take my money!" hatást vált ki. Ha minden összejön, az elmúlt sok év egyik legjobb trilógiájával lehet dolgunk.
Ugyan a folytatást már nem Rupert Wyatt rendezte, ám szerencsére Matt Reeves remekül ráérzett a franchise ízére. Nincs mese: a Dawn of the Planet of the Apes egy minden ízében kiváló második rész lett. Itt már nincs felvezetés, expozíció, csak egy pár perces gyorstalpaló, hogyan jutottunk el idáig.
Egyenesen belecsapunk a lecsóba, fejjel: posztapokaliptikus világ, ahol az emberi faj eljutott oda, hogy olyan, régen alapvető dolog miatt, mint az elektromosság, most majmoknak kell könyörögni. És bár a legtöbb emberszabású ezt nem nézi jó szemmel, Cézárban mégis ott pislákol az a halvány szikra, hogy egykor, néhány ember szeretetben nevelte fel, így engedékenyebb társainál. De mind ismerjük a fajtánkat.
Ám hatalmas bravúrja a filmnek, hogy nem minden fekete és fehér: ahogyan az emberek között, úgy ezúttal a majmok csoportján belül is felbukkannak a sérelmek, a hatalmi harcok, a bosszúvágy, amely egy nagyon erős lavinát indít el. Ezáltal valahol a néző is kétségek közé esik: nem tudja eldönteni, kinek is szurkoljon valójában. Ott és akkor mindkét fél indulata érthető, hiába moralizálsz, nem leszel képes egyről a kettőre jutni. A túlélés, a revans, de ami a legfontosabb: az átverés miatt ez a harc nagyon nem egyoldalú, egyszerűen képtelenség letenni a voksot valamely fél mellett. Ez lehel leginkább életet a filmbe, és hiába halad sokkal komótosabb tempóban, mint elődje, valahol ez mégis előnyére válik. Mindenre hagy időt, a karakterekre, a motivációkra, az indulatokra. Mindennek van alapja, semmi sem légből kapott.
Ehhez pedig kiváló látvány is dukál. Egyrészt a borús, főleg erdőben játszódó képsorok kellőképp rátesznek a hangulatra, arról nem is beszélve, hogy a majmok animációi mennyit fejlődtek az első film óta. Most már sokkal élethűbbek, azért pedig külön piros pont jár, hogyha meg is szólalnak, inkább csak szavakat köpnek ki, tőmondatokban kommunikálnak, a folyékony beszéd még nem megy nekik.
Nagyszerű első rész után egy még jobb (de mindenképp más) folytatás született, amely már kikacsintgat a harmadik részre. A harmadikra, amelynek már az előzetese egy "shut the fuck up, and take my money!" hatást vált ki. Ha minden összejön, az elmúlt sok év egyik legjobb trilógiájával lehet dolgunk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.