Kihűlve / Frozen [2010] - Egy éjszaka a sífelvonón
A túlélőhorrorokra mindig felkapom a fejem, a Frozen pedig már egy jó hosszú ideje tartogatott film volt, de végül csak lecsúszott ez is. Bár a sokak által méltatott The Shallows után próbáltam visszább venni az elvárásaimat, így inkább csak hátradőltem, és "lesz ami lesz" alapon adtam neki egy esélyt.
A történet egyszerű, mint egy pofon: három fiatal estére fennreked a sífelvonón. A jegyszedő már zárt volna, de ők kikönyörögtek még egy utolsó csúszást, így felengedte őket - nem sokkal később pedig a kollégájától kapott rossz hír miatt rohamosan távozott is. A két fiú és az egy szem lány talán még ki is húzná reggelig, de hamar leesik nekik, hogy legközelebb öt nap múlva nyit ki a park. Az ugráshoz túl magasan vannak, az éjszaka pedig farkasordítóan hideg.
Ha a legnagyobb pozitívummal kellene kezdenem, akkor elsősorban a hangulat az, amelyre piros pontot adnék: a táj gyönyörű, a téli hidegséget pedig mi, nézők is szinte átérezzük. Valahol ez egy fontos sarokpontja egy ilyen történettel operáló filmnek, itt pedig kiválóan vizsgáztak, ezen a téren legalábbis...
Mert vannak bajok a filmmel, noha nem kirívó problémákkal állunk szemben, de kissé összeszedetlen végeredményt sikerült kreálni: ez a sztori, pontosabban ez a sztori, ezzel a megvalósítással csak nagyon nyögvenyelősen tett ki másfél órát. Nem lesz borzasztóan unalmas, köldökbámulós a film, de itt-ott azért jócskán érezni, hol próbálták bevetni a rétestészta-effektust - a poén, hogy még csak nem is a felvezetéssel húzták az időt. Az korrekten megvan alapozva, nincs vele gond. Másfelől viszont vannak nagyon bravúros megoldásai, például egy nyílt csonttörés, amelyet soha, egy filmben sem kellemes sem látni, sem a roppanás hangját hallani, de itt szinte minden eddiginél túltett: már-már nekem is fájt.
Persze itt is próbáltak élni a megmenekülés korai kecsegtetésével, történetesen egy hótoló autó végzi munkáját a közelben, de mint minden más túlélő film esetében, itt is pontosan tudjuk, hogy nem lesz ilyen egyszerű dolga hőseinknek, elvégre nem fogják lezavarni az egészet 40 percben. Ezen megoldások már abszolút nem az izgalmi hatást idézik elő, mert úgyis mind tisztában vagyunk vele, hogy nem fog ilyen flottul menni.
Valahol az is a mérleg pozitív oldalára tehető (bár természetes dolognak kéne lennie), hogy a film nem próbál átmenni fantasy-be, nincsenek abszurd pillanatok, sem isteni beavatkozás: egyszerűen csak három, teljesen hétköznapi ember, akik olyan szarba kerülnek, amelybe voltaképp bárki belekerülhet. A realitás talaján marad, néha sikerül pár ügyes megoldásával elkapnia az embert, de maradandó élményt azt sajnos nem nyújt. A tipikusan egyszer nézhető film.
A történet egyszerű, mint egy pofon: három fiatal estére fennreked a sífelvonón. A jegyszedő már zárt volna, de ők kikönyörögtek még egy utolsó csúszást, így felengedte őket - nem sokkal később pedig a kollégájától kapott rossz hír miatt rohamosan távozott is. A két fiú és az egy szem lány talán még ki is húzná reggelig, de hamar leesik nekik, hogy legközelebb öt nap múlva nyit ki a park. Az ugráshoz túl magasan vannak, az éjszaka pedig farkasordítóan hideg.
Ha a legnagyobb pozitívummal kellene kezdenem, akkor elsősorban a hangulat az, amelyre piros pontot adnék: a táj gyönyörű, a téli hidegséget pedig mi, nézők is szinte átérezzük. Valahol ez egy fontos sarokpontja egy ilyen történettel operáló filmnek, itt pedig kiválóan vizsgáztak, ezen a téren legalábbis...
Mert vannak bajok a filmmel, noha nem kirívó problémákkal állunk szemben, de kissé összeszedetlen végeredményt sikerült kreálni: ez a sztori, pontosabban ez a sztori, ezzel a megvalósítással csak nagyon nyögvenyelősen tett ki másfél órát. Nem lesz borzasztóan unalmas, köldökbámulós a film, de itt-ott azért jócskán érezni, hol próbálták bevetni a rétestészta-effektust - a poén, hogy még csak nem is a felvezetéssel húzták az időt. Az korrekten megvan alapozva, nincs vele gond. Másfelől viszont vannak nagyon bravúros megoldásai, például egy nyílt csonttörés, amelyet soha, egy filmben sem kellemes sem látni, sem a roppanás hangját hallani, de itt szinte minden eddiginél túltett: már-már nekem is fájt.
Persze itt is próbáltak élni a megmenekülés korai kecsegtetésével, történetesen egy hótoló autó végzi munkáját a közelben, de mint minden más túlélő film esetében, itt is pontosan tudjuk, hogy nem lesz ilyen egyszerű dolga hőseinknek, elvégre nem fogják lezavarni az egészet 40 percben. Ezen megoldások már abszolút nem az izgalmi hatást idézik elő, mert úgyis mind tisztában vagyunk vele, hogy nem fog ilyen flottul menni.
Valahol az is a mérleg pozitív oldalára tehető (bár természetes dolognak kéne lennie), hogy a film nem próbál átmenni fantasy-be, nincsenek abszurd pillanatok, sem isteni beavatkozás: egyszerűen csak három, teljesen hétköznapi ember, akik olyan szarba kerülnek, amelybe voltaképp bárki belekerülhet. A realitás talaján marad, néha sikerül pár ügyes megoldásával elkapnia az embert, de maradandó élményt azt sajnos nem nyújt. A tipikusan egyszer nézhető film.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.