Hell or High Water [2016] - A texasi pokol bugyrában

Van Amerikának az a része, amit nem látsz a sitcomokban. Nem a hollywoodi tömegtermékekben bemutatott kertvárosi miliő, sem a nagyváros rengetegében megbúvó, kényelmes lakások. Ez az Amerika kicsit nyugatabbra van, történetesen Texasban, ahol a poros kisvárosokban rangerek szolgálnak és védenek, akik tesznek az előírt rutin büntetésekre, ők annál sokkal rafkósabbak, mint a gyorstalpalón végzett, nagyvárosi kollégáik. A hely, ahol az emberek jobbára ki sem szakadnak a maguk kis világából, de nincs is sok remény az életükben: valaki még menekülne ebből a kilátástalanságból, de valaki már rég feladta, és csak éli az életét vakon, és jön, aminek jönnie kell - amit majd adni fog ez a környék. Olyan hely ez, ahol nem szívesen élnél, mert könnyen belefuthatsz valami rosszba.


Itt él Tanner és Toby Howard (Ben Foster és Chris Pine), akik egyik bankról a másikra járnak, hogy azokat még a helyiek megérkezése előtt kifosszák: persze csak az apróbb bankókat, a lenyomozható, ne adj isten festékpatronos kötegeket szépen ott hagyják. Minden meló után kocsit váltanak és próbálnak minél kevesebb zűrt okozni. Legalábbis Toby, mert fivére sokkal lobbanékony természet. Az ő nyomukban van Marcus Hamilton (Jeff Bridges), a helyi rend őre, a vén róka, aki rutinjával, sok évtizedes tapasztalatával próbálja felgöngyölíteni a bankrabló páros ügyét. Persze nem tudja, honnan is tudhatná, hogy az üldözöttei nem pont a meggazdagodás végett fosztják ki a csúnya, gonosz bankokat.

Nem véletlenül használtam ezt a jelzőt, mert ennek a sztereotípiának bőven van alapja, és ez a Hell or High Water-ben elég komoly hangsúlyt kap. Az egyik jelenet kiválóan összefoglalja Marcus indián őslakos kollégája, hogy ez egykor az ő földjük volt, most már másoké, de hamarosan ők is elveszítik, hála nekik - és itt a közeli bankra mutat rá. Mert bizony az ember hiába van rászorulva a bankokra, pontosan tudja, hogy ők vannak előnyben, az egyszeri polgár pedig a belét is kidolgozhatja, ha nem vigyáz, megy a feje felől a talaj, vagy akár a lába alól a termőföld. Valahol pedig ez adja meg a film kilátástalan, nyomorúságos lelkivilágának sava-borsát, hiszen jelen esetben a rablók is egy nemesebb célért teszik azt, amit. És nem emberektől rabolnak, hanem a banktól. Lehet moralizálni, ez helyes-e vagy sem, de felesleges: a nyomor bűnözőt szül.


David Mackenzie pedig kendőzetlenül tálalta elénk mindezt. Rendezésének hangvétele meglehetősen lassú, néha hagy időt elmerengeni az amúgy gyönyörű texasi tájon, mindeközben szépen, finoman, pontról pontra bontja ki cselekményét, amikor pedig oda kell (már bocs, de) baszni, akkor annak érezhető súlya van. És akkor még nem dicsértem a forgatókönyvet, ami Taylor Sheridan (Sicario írója, de ő volt a Sons of Anarchy David Hale-je) keze munkája. Ketten együtt ütős párost alkották, amikor a Hell or High Water-t vászonra álmodták. De ha tovább kéne osztogatnom a pozitív jelzőket, akkor gondolom mondanom sem kell, hogy Jeff Bridges szokásához híven szenzációs, Ben Foster brillírozik, miközben Chris Pine talán még sosem volt ennyire jó.

Kell hozzá türelem, és ha a szó szoros értelmében nem is terem rózsa, végül egy igazi csemege lett ez a film, amely nem a nagy tömegeknek készült, inkább azoknak, akik szeretnek kicsit elidőzni a látottakon.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.