Virsliparti / Sausage Party [2016] - Az év legelborultabb filmje!

Manapság, amikor a South Park, a Family Guy és egyéb polgárpukkasztó társaik szinte szerves részei életünknek, nehéz dolga van egy animációnak, ha alpári téren újat akar mutatni. Mert már meg sem lepődünk egy-egy rasszista poénon, amelyek sűrű "bazdmegolások" közepette hagyják el valamely karakter száját. Na de ki tudná még inkább emelni a tétet, mint a Shrek 2 és a Thomas a gőzmozdony rajzfilmek rendezői? Igen, pont ők.


És persze azok az arcok, akik megírták és a hangjukat adták ehhez az iszonyatosan elszállt produkcióhoz. Seth Rogen, Michael Cera, Jonah Hill, Craig Robinson, James Franco... tudjátok, a szokásos altáji, füves humorú srácok, akik ezúttal sem hazudtolták meg önmagukat. A Virsliparti egy szigorúan (!) 18 éven felülieknek készített animációs film, amelyre fe lvoltam ugyan készülve, de a végén muszáj volt annyival nyugtáznom: erre még én sem voltam igazán felkészülve.

A történet főszereplői egy áruház termékei, akik arra várnak, hogy megvegyék őket. Az ajtón túl ugyanis a megváltást várják, kiválasztottnak érzik magukat, ha az Istenek leemelik őket a polcról, bele a kosarukba. Itt tengeti mindennapjait Frank (Seth Rogen), a virsli, aki örök szerelmet esküdött a bucinak, Brendának (Kristen Wiig), hogy egy napon majd 'egyesülni' fognak. Itt van július 4, és ahogy az megvan írva, le is emelik őket a polcról, azonban egy szerencsétlenségnek köszönhetően pár termék kiesik a kosárból. Frank hamarosan szörnyű dologra jön rá, ugyanis megtudja, mi történik valójában a kiválasztottakkal.


A Virsliparti elsőre nem tűnik többnek egy beszélő ételekkel operáló, folyton káromkodó, obszcén valaminek, de nagyon hamar tisztázódik a kép, hogy elég rendesen ki van ez találva. Az áruházi termékekkel, az elhelyezkedésükkel, a fajtáikkal ugyanis nagyszerű párhuzamot lehet vonni a való élettel. Itt is megvannak a területek, a rasszok, a sztereotípiák, a vallások, sőt, maga a vallás kritikája, miközben az egész történt voltaképp a két főhős régóta beteljesülni vágyó, jól megérdemelt szexére van kihegyezve. Az apró ötletek pedig mind feldobják a produkciót, példának okáért még egy Stephen Hawking paródia is felüti a fejét.

A rövid játékidő ezúttal negatívum, na nem azért, mert annyira néztem volna tovább, egyszerűen a maga másfél órájában a Virsliparti olyan töménységgel zúdítja rád a humorfaktorát, hogy az nagyon letudja szívni az agyad. Elhiszem, ha ez valakinek már túl sok, főleg, ha kivárja a film végét... mert amit ott kap, azt bizony nem teszi zsebre.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Közelebb / Closer [2004]

Halálos hallgatás / Dead Silence [2007]